Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 19. szám - Birálat nem korteskedés - A nemzetiségi kérdés

227 további engedély kérelme nélkül akárki]üzheti anny. árért, a mennyiért neki tetszik. Szerintem ez az egész sókezelési rendszer nem egyéb, mint egy, nem kétlem, hogy jól szándékolt, de theoretikus eszmékbe fektetett, és roszul eredményezett bizományi üzlet; mert a társulat meg van bizva egyszerűen, hogy Magyarországon a sóárulást gondviselje, és ezért a gondviselésért indirect fizetést, provisiót húzva, fizesse maga magát azon pénzből, melyet naponkint a sóért bevesz. Most vagyunk azon ponton, a hol tisztán látjuk, hogy a c) pontban felhozott alapelv is, miszerint a kir. sóhivatalnokok fizetése meg lenne takarítva a sóhivatalok megszüntetésével, szintén meg nem foganzott. Vajon ki fogja tagadni, hogy az államjövedékre nézve nem mindegy, akár direct fizetés adatik a kezelő személyzetnek, akár provisio 5* — ki fogja tagadni, hogy nem mindegy, akár az állam hivatalnokainak, akár a társulat embereinek fizettetik egy bizonyos rész a nyereményből, akár mint direct fizetés, akár mint provisio, — ez, mind a két esetben a kiadás rovatába tartozó tétel. Világos az, hogy akárki kezén legyen is a sóüzlet, ahoz kezelő személyzet szükséges, s e szerint akár az állam tartson kezelő személyzetet, akár egy magán társulat, annak fizetés és élelem kell, s e két kérdés között pedig az államra azon előnyös különbség van, hogy ha az állam tárt kezelő személyzetet, akkor csak ennek ad élelmet, — de ha a társaság tart kezelő személyzetet, akkor ennek is, meg a társaságnak is az állum engedélyez élelmet oly provisioval, mely provisio sokszorozva felülmúlja a volt kir. sóhivatalnokok fizetési összegét. Ezen műtétből végre az is látható, hogy bizonyos összeg, mint a volt sóhivatalnokok fizetése, képzeletileg a pénztárban maradt ugyan, de ez, mint provisio, más részről a társulat részére, az állam pénztárából hallgatag még is kifolyt, vagy is tényleg kimaradt. — Hol van hát a megtakarítás ? — A felelet igen rövid, — sehol! A bureaucraticus számadások menetét ismerve, meg kell jegyeznem, hogy az a provisio, melyet a sótársulat huz, a számadásokban elő nem jő, de az evidentia végett ennek elő kellene jönni, legalább átfutólag, az az : egy oldalon bevételben, más oldalon kiadásban; mert e nélkül az állam a mostani kezelés mellett nem tudhatja tisztán, hogy mibe kerül egy ily nagy jövedéki ág mellett azon regiekiadás, mire most a társulat javára a fogyasztó közönség a só magas árában vakon adózik. Ugy hiszem, hogy az eddig az a) b) c) pontokban elmondottakból tisztán világos az, hogy a kir. sóhivatalok megszüntetésekor kimondott gazdálkodási elvek életbeléptetése, mint már kezdetben emlitém, balul ütött ki. (Vége köv.) FARKAS FERENCZ. Bécsi levelek. XIX. Bécs, május 4. Azt az egyet tehát szerencsésen elértük volna, hogy tiz ember közül legalább kilencz' óhajtva óhajtja a háborúnak mielőbbi kitörését, mert a mostani helyzet a szó teljes értelmében elviselhetlenné lett. A ki ezt túlzásnak vagy csak amolyan „facon de parler"-nek tartja, annak egyelőre csak a börzei lap tanulmányozását ajánlhatjuk. Tudom ugyan, ho gy főleg nálunk sokan vannak, a kik azt hiszik, hogy a börzeiárfolyam emelkedése vagy sülyedése legfőlebb egy pár bankárt vagy hajhászt érdekel, de e kiskorú felfogásban értelmes ember nem fog osztozkodni, főleg olyan nem, aki itt,a centrumban élve, közvetlenül látja, mily pusztításokat okoz a tőzsdei panique a táisadalom minden rétegeinek joliétében. A ki néhány forintot megtakarított valamikor, állam-, vasúti-vagy más értékpapírban helyezte el, mely kamatot hajtott és szükség esetén el volt zálogosítható vagy eladható. Eladásról a süly edett árkelet mellett már régen nem lehetett szó,a „kis "emberek tehát, ha pénzre szorultak, elzálogffcák papírjaikat valamelyik itteni pénzintézetnél, hogy legalább addig várhassanak az eladással, mig az érték valamivel főlebb nem ment. Ezen intézetek most sorban utánfizetéseket kívánnak, miknek szolgáltatására az adósok nagyobb része nem képes, ugy, hogy a papírok az intézetek részéről, melyek természetesen nem tehetik ki magokat veszteségnek, ugy szólván tele marokkal szóratnak a pénzvásárra, hogy ott a. deroute-ot még inkább neveljék. Sohse higyjék hazánkfiai, hogy ehez nekünk nincs közünk; sok magyarországi vagyon van mindennemű papírokban elhelyezve, melyek itteni intézeteknél „Kost"-ba adattak, és melyekre most tetemes összegek ráfizetése kívántatik. Magam is ismerek egy köztiszteletben álló hazai testületet, mely itt — még pedig az ebbeli intézetek legdiscretebbikénél — magyar földtehermentesítési kötelezvényekre 120,000 ftnyi kölcsönt vett fel, és a roppant ársülyedés következtében tegnap 30,000 ft befizetésére szólíttatott fel. És az állampapírok sülyedése aránylag még csekély az iparpapirokéhoz képest. A hitelintézeti részvény 1—3 hónap előtt még valami 160 körül állott, és tegnap 116 frttal volt feljegyezve, ugy, hogy a ki ily papirra péld. 130 ft kölcsönt kapott, akkorában még 30 ftot mondhatott magáénak; ma pedig nemcsak hogy semmije sincs, hanem 20—30 ftot rá kell fizetnie, csak hogy lehetsége maradjon, az árkeletnek netaláni emelkedését bevárhatni. Aztán minden közintézet a maga tartalékát, mely a részvevőknek biztosítékul szolgál, értékpapírokban helyezte el, hogy kamatozó is, mozgó is legyen. Ha mármost ily tartalékalap, mely hajdan egy milliót ért, ma csak félmillió értékével bír, bátran mondhatni, hogy az illető részvevők biztossága is ötven .százalékkal csökkent. Ezzel azonban a calamitásnak még nincs vége. Régi tapasztalás, hogy mihelyt az ember félni kezdett, e félelem geometriai arányban szokott növekedni, és hogy e félelemnek valósággal létező okait, a képzelem még olyakkal is megtoldja, miknek semmi alapja nincs. így néhány nap óta — Isten tudja, honnan vette magát — az a hir terjedett, miszerint a kormány háború esetén a takarékpénztárak tőkéihez akarna nyúlni, még pedig nem csak az intézeteknek, mint ilyeneknek saját vagyonához, hanem még a betevők pénzéhez is, mint a melynek az illetőkre nézve amúgy is nélkülözhetőnek kell lennie, különben nem tehetnék a takarékpénztárba. Csehországban ezen ostoba hir máris oly széles körben talált hitelre, hogy az ottani takarékpénztárakaiig győzik a sok visszafizetést és kétségtelen, miszerint e páni ijedtség máshová is fog ragadni, és hogy következményeit hazai takarékpénztáraink is meg fogják érezni. Magában véve és magokra az intézetekre nézve ez még nem volna valami roppant nagy baj, mert ha a közönség párhéti tapasztalás által meggyőződött, hogy félelme alaptalan és hogy a takarékpénztárak csak ugy működnek tovább, mint annak előtte, lassanként vissza fogják megint hozni az!^onnan kivitt pénzeket. De már ezen egy pár hét is nagyon fatális a kis földbirtokosra nézve, a kinek a takarékpénztárak egyedüli kölcsönforrását képezik. Hogy ez intézetek a sűrű visszafizetéseknek megfelelhessenek, mindenekelőtt a kölcsönügyletet fel kell függeszteniők, és mi lesz akkor' azon apró birtokosokból, kiknek épen ez ^idő alatt az exekutió nyakukon van?! Valóban balgaság tehát — bocsánatot kérek, ez nem goromba, hanem még nagyon szelid kifejezés — balgaság mondom, midőn Bismarck gróf Leibjournálja azt állítja, hogy mi itten nagyon örülünk az árkelet sülyedésén, mert — igy hangzik az a sületlenség, melyet a berlini „Allgem. Ztg" a monarchia lakosainak szájába ad — „ha papirjaink értéke = semmi lesz, tehát semmivel nem tartozunk már." Először nem a tőke adósság, hanem a k a m a 11 e h e r az, a mi a birodalom lakóira nézve oly nagy teher, az 5 % -es metalliquestől pedig az öt forintnyi kamatot meg kell fizetni, akár 50 százalékkal a névértéken felül, akár ugyanennyivel azon alul állnak a papirok; a tőke visszafizetése ellenben az állampapírok csak néhány neménél köttetett ki, és ezek a többinél csakugyan magasabban is állnak. Másodszor nem csak az állampapírokra szorítkozik a deroute, hanem az értékpapírok minden nemeire, és e papírokba van elhelyezve nem egy családnak összes vagyona. Nem bánjuk, akármit irnak a porosz lapok Ausztria politikájáról, de ha a porosz suffisance a monarchia összes lakosságát nagy tökfilkó^falka gyanánt akarja feltüntetni a világ előtt, ez ellen mégis tiltakoznunk kell.