Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 18. szám

210 Mire gróf Andrássy Gyula a képviselőház alelnöke következőkép szólott: „Fölséges Császár és Király! Legkegyelmesebb Urunk! Magyarország országosan egybegyűlt főrendéinek és képviselőinek legalázatosabb feliratát van szerencsénk ezennel Fölsógednek hódolatteljes tisztelettel átnyújtani. Fogadja Fölséged kegyesen a nemzet hódolatát és kérelmeit. Teljes bizalommal reménylik Magyarország főrendéi és képviselői, hogy kérelmük kegyes méltánylása által biztosítani és siettetni fogja Fölséged azon időnek bekövetkezését, midőn az alkotmányos elvek tettleges életbeléptetése folytán, egész erejét nyerendi vissza azon nemzet, mely mit sem óhajt inkább, mint azt, hogy Fölséged trónjának és hatalmának, mint hajdan, ugy jövendőben is, legerősebb támasza legyen." O Fölsége erre következő szavakban válaszolt: „A magyar országgyűlésnek imént átnyújtott legalázatosabb feliratát fontolóra veendem, és reménylem, hogy az országosan egybegyűlt főrendek és képviselők korszakot jelző feladatuk fontosságától áthatva, siettetni fogják azon ügyek feletti megállapodásaik szinem elébe terjesztését, a mélyeknek téliesen kielégitő, és maradandó hatású rendezésétől öszbirodalmamnak ép ugy, mint kedvelt Magyarországomnak ereje és jóvolta egyképen vannak föltételezve. Biztositsák egyébként küldőiket királyi kegyelmem és változatiáim felől." lan atyai szándékaim lobi <JdfiS38od A horvát országgyűlésre vonatkozólag a „Wien. Zeitung" april 25-diki számában ő felségének egy, folyó hó 21-én kelt, s a horvátországi bánhoz intézett leiratát teszi közzé, mely : tekintetbe véve, hogy a regnicolaris küldöttség értekezletei előreláthatólag több időt fognak igénybe venni, továbbá: hogy a horvát országgyűlés által m egp en ditett tárgyak végérvényü elintézése az igen fontos államjogi kérdések szerencsés megoldásától függ, s ennélfogva ezek előtt el nem intéztethetnek, a horvát országgyűlést máj. 1-től fogva határozatlan időre elnapolja. Vasúti ügy s országgyűlésünk. Ha azok régi erkölcsöknél és szokásoknál maradtunk volna, melyen harmincz év előtt hazánkban jdivatoztak, s melyek közt azon nemzedék felnőtt, melyhez én is tartozom, hol pénzűnk ugyan nem volt, de mindenki kevesebb gonddal és fáradsággal élhetett, mint most, — közgazdasági feladatokkal s kísérletekkel kevesebbet kellene bajlódnunk, mint jelenleg. De elkésett politikai átalakulásunk következtében reánk nehezedett egyszerre a közvetett s közvetlen adók tömege; mindennapi életünkbe pedig behatott a szükségek hosszú sorozata, s a fényűzés nemcsak vagyonunkat, hanem lelkünket is pusztító hatásával, elcsábított bennünket. Most tehát küzdenünk s ernyedetlenül dolgoznunk kell, ha veszni nem akarunk. Ily helyzetben közgazdasági szervezetünkben mindig inkább meg inkább fogjuk érezni az ipar hiányát, s annak természetes következményeit, a tekintélyes polgárság s a helybeli fogyasztó közönség nem létét. Nekünk tehát közgazdasági törekvés trinkben két irányban kell működnünk: szereznünk kell azon tényezőket, melyek az ipart előteremthetik, s mig arra szert nem tehetünk, nyers anyagaink kivitelét a külföldre könyíthetik. E tekintetben a leghatályosabb s talán egyetlen eszközök a közlekedések, s különösen a vasutak. Vasúti rendszerünk megalapításánál tehát egyik vezérelvnek kell lenni: —hegyes, érczben, fában, vizben, munkaerőben gazdag s gyáripar meghonosítására alkalmas vidékeket, a nyers termelésre hivatott alföldi rónaságokkal, minél több irányban összekötni; a rónaság terményeinek pedig a külföldre utat nyitni. Mennyire várja az ország az országgyűléstől, hogy a közlekedési ügynek uj lendületet fog adni, bizonyítják a számos kérvények, melyek ez ügyben az országgyűléshez érkeznek. E tekintetben az országgyűlésre sok teendő vár. Mellőzve a pest-miskolczi vasúti vonalat, melyet okvetlenül építenünk kell, mert valódi satyra vasúti rendszerünkre nézve; Kassa s Miskolcz vasúti összeköttetése Pesttel Tokajon s Debreczenen keresztül — a n.-v ára d-k o 1 o z svár-brassói, a debreczen-szathmár-szigeti s az alföld-fiumei vaspályák érdemlik előlegesen az országgyűlés figyelmét. Ha elemezzük, mily változást szültek a vasutak a közgazdasági s különösen a kereskedelmi viszonyokban, elutasíthatlan kötelességnek tűnik fel előttünk, oly jelentékeny tartományt, mint Erdély még tovább vasúti összeköttetés nélkül nem hagyni. A dolog már annyira meg van vitatva, sőt megérlelve, hogy valódi idő vesztés volna, [az erdélyi vasút szükségességéről és sürgős voltáról 'szólani. — A természet azon kincsei pedig, melyek Mármarosban léteznek, TÁRCZ A. íifiój nőci -tadbíioífl l^muúík Mexikó Miksa császárig különösen ó- és ujabbkori története s államszervezete, azték műveltségi története 8 különböző' népfajaira vonatkozólag. Báró M ü 11 e r J. W. Prescott William H. Ármin s mások nyomán közli S z o k o 1 y Viktor. Négy részben, tiz könyomatu képpel. Pest Emicb Gusztáv tulajdona. 1866. n. 8. 364 lap. Ára fűzve 3 frt. Irodalmunk azon ága, mely a világ különféle népeinek s történeeinek (ismertetésével foglalkozik, nem mondható oly gazdagnak, sem egy, sem más tekintetben, mikép ne szükséglené a müveit külföld által tmár eddig felhalmozott s legnagyobb részt tudományosan rendszerezett anyagnak, minden irányban való feldolgozását. Az etnographia, valljuk meg, irodalmunkban még igen kezdetleges, primitív álláspontot foglal el. Pedig ezen tudomány egyike a legérdekesbeknek, mivel általa hozatnak egymáshoz közelebb a különböző népfajok, nemzetek, s népegyedek. Valamely nemzet tüzetesebb tanulmányozására, a gondolkozó ember előtt két ut ajánlkozik. Egyik a közvetlenség, az egyéni tapasztalás utja, s eszköze az u t a z á s, a másik az elvontabb, de nem kevésbbé tanulságos út, melyet az utazók által szolgáltatott anyag kritikai összehasonlítása közvetít. Nem állítjuk, hogy a közvetlen tapasztalat, egyes sokkal fontosabb részleteket, eseményeket, s élveket ne nyújtana; de a tudomány egész épületét, csak összehasonlítás utján tehát az anyag rendezése által lehet fölemelni. Valamint az összehasonlító nyelvészet, a különböző népfajok és nemzetegyedek nyelvi rendezését, úgy az összehasonlító etnographia, azok históriai rendezését fogja eredményezni. E' két tudomány ma már annyira összeforrt, mikép ethnographust nyelvészeti, s nyelvészt ethnographiai ismeretek nélkül képzelni sem lehet. S z o k o 1 y jelen munkájával öntudatlannl is azon törekvésnek adott kifejezést, s azon iránynak némi lendületet, melyet Íróinknak mentől előbb el kell foglalniok. Irodalmunk túlnyomó nemzeties, hazafias. Az írók többsége, ha még nem érti gis, de elvitázhatlanul érzi, hogy azon álláspont, melyet a cultur-népek irodalmaival szemben elfoglalunk, ma már tarthatatlan. A köztudat tehát ösztönszerűleg oda törekszik, miszerint a magyar nemzet, a keleti népek civilizátorává, s a magyar irodalom kibontakozván exclusiv nemzeties jellegéből, azok művelődésének egyik hatalmas tényezőjévé s azon közvetítővé fog válni, mely közvetítő eleddig a német irodalom vala. Ily ösztön sugallata lehetett, mely Szokolyt Mexikó történetének megírására, s népeinek, alkotmányának, szokásának, vallásának ösmertetésére készté: s feladatát nem helytelenül oldotta meg. Mexikó előttünk sok tekintetben érdekes és tanulságos. Régi emlékek nyomait találja ott a vándor, nagy küzdelmek emlékét a történész, s elpusztult nyelvek s irodalmak romjait a nyelvtudós. Sokféle, de egymással nyelvileg rokon nép vándorolt be Mexikóba, ilyenek valának az olmekek, toltekek, csicsinekek és aztékék, utóbbiak voltak Teno cstitlan vagyis a mai Mexikó alapitói. Ezen nép egy sajátságos államrend megalapítójává lett, a szövetségé. De ezen szövetségi államforma, a magyar ősi megyerendszerhez inkább hasonlított, mint a svajczi kantonrendszerhez. Az a z t é k nép sajátságos c u 11 u s t alapított, de melynek főelve a láthatatlan egyisten imádása vala. A mexikói népek, mint aterhukoiak, tepanekek stb. az istent a „világ lelkének" nevezték s ennek áldoztak. Sajátságos, hogy a még Amerikában ma is létező indián népfajok egyike, a dakota az istent wakantaukának „nagy szellem"-nek nevezi. S z o k.o 1 y müvének azon része, mely az a z t é k nyelvről szól, a a leghiányosabb ; pedig szerettük volna azon részt teljesebbnek, s tudományosabbnak látni, mit pedig S z o k o 1 y útmutatóinak müveiből s az amerikai „Schmithsonian-Institucion"-nak Amerika régi lakóira vonatkozó remek munkálataiból eszközölhetett volna, ha bővebb nyelvészeti tájékozottsággal bir. S ekkor nem irta volna müvének ezen fejezete elé, a mexikói (azték) nyelv sajátságosságának jelölésére azt, hogy „igen hosszú szavak"-kal bir, hanem tudományos meghatározását adhatta volna, mely szerint az aztékek s általában az amerikai ősnépek nyelve, milyenek a esippevék, lenappék, dakoták stb. az úgynevezett tömködő (polysynthetikus) nyelvosztályba tartozik