Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 17. szám - A "Széchenyi emlék" pályázata és Izsó Miklós szobormintája

205 ben megjelent erre vonatkozó czikke egészen az „ibis redibis"-féle kétértelműséggel van tartva. Az illető nyilatkozat igy szól : „Egy idegen hg tónralépése a Dunafejedelemségekben egy az ország óhajainak legmegfelelőbb elintézés lenne, hanem a kifogások és ellenszenv, melyeket előidézne, egy, bizonyos pontig annak feladását látszanak kívánatossá tenni.t Az egyetlen combinatio, mely alkalmasnak látszik, a különböző véleményeket kiegyeztetni, és minden legitim érdeket megnyugtatni, az lenne, hogy egy hoszpodárt válasszanak, és azt Moldva- ós Oláhország kormányzatával egy bizonyos időre bizzák meg. Ha a herczeg e küldetésre méltó, ugy a kormányhatalom meghosszabbitását nyerné, melyet Törökország és a védhatalmak bizonnyára nem késnének megerősíteni." Egyébként az iránt nem sok kétség lehet, hogy Francziaország valami nagy jó akarattal lenne Ausztria iránt, s ezt aligha ki nem mutatja nemsokára. Ezt gyanittatja legalább egyebeken kivül azon legújabb tudósitás is, mely Párisból jelenti, hogy Metternich hgnek april 17-én a franczia külügyérrel értekezlete volt, melynek kellemetlen jelleme lett volna. Ezek szerint tehát valószínűnek látszik, (mit egyébiránt még sem hiszünk) hogy a halogatást a háború kitörése fogná követni, azon esetben t. i. ha a porosz miniszterelnök meg nem bukik. Mert az utóbbi időkben a porosz lapok igen sokat beszéltek Bismarck lábfájásáról, mely a túlságos sok munka miatt érte; az orvosok munkaszünetet és mozgást ajánlanak, sőt azt is mondják, hogy már Újest hggel szóltak is a kormányzás átvételéről, de ez nem vállalta volna el. Mások szerint meg azon gondolkoztak, hátha Bismarck minisztériumába némely egyének helyett néhány népszerű nevet kaparithattak volna, ámde a népszerű nevek tulajdonosai közül egy sem akadt, ki magát Bismarck ur mellett népszerűtlenné akarta volna tenni. Egy szóval, ugy látszik, való az, hogy miniszterválság forgott fenn, 8 az is valószínű, hogy Bismarck helyzete is megingott egy ideig. Feltéve azonban, hogy a miniszterelnök állása valóban szilárd, akkor csakugyan elkerülhetlennek látszik a háború kitörése. Hát Ausztria mit tesz ily helyzetben? nem müködnek-e az osztrák államférfiak is ? De igen. Először is oly lépést tett az osztrák külügyér, mely a porosz miniszter furfangos sakkvonásait Németországon megsemmisítéssel fenyegeté és ez azon kijelentés, hogy a hgségek sorsa eldöntését, a herczegségek lakosságának népszavazatára bízza. Ezt egy angol békítő jegyzékre adott válaszában mondja ki az osztrák külügyér, a nevezett válaszjegyzék a többek közt igy szól: „Ausztria ép oly kevéssé kívánja megháborítani Európa békéjét, mint Anglia,; — azért csupán védelmi állásra szorítkozik, talpalatnyi földet sem kíván s nem fogad el. Poroszország annektálta Lauenburg o t s talán Schleswig-Holsteint is birni kívánja. Ausztria a maga becsületét s a német tartományok jogait védendi, s határozottan kötelezte magát arra, hogy Schlesvig-Holstein lakosainak jogait támogatni íogja. — Ausztria hadereje segélyével vétettek el Dániától a herczegségek, s most szégyen volna Ausztriára nézve, e herczegségeket Poroszországnak engedni át. Ausztria nem kívánja a maga akaratát a herczegségekre ráerőszakolni; de azon nézetben van, hogy a herczegségek egy független fejedelem alatt egyesitendők; ha ez meg nem történhetik, ugy jobb lett volna azok felét meghagyni Dániának. Ha azonban a herczegségek lakosai más véleményben volnának, Ausztria nem interveniálna5 nem kiván mást, mint azt, hogy a lakosság akarata figyelembe vétessék, sa német szövetség kérdéseiben a majoritás döntő joga kellőkép elismertessék. — A porosz s az osztrák csapatok visszahivandók a herczegségekből, s a herczegségek lakosai a szövetség által kijelölendő hatalom oltalma alatt — magukra hagyandók. — Azutána népnek meg kellengedni, hogy három hónap alatt általános szavazás utján határozza el, mily kormányt akar. Ausztria e határozatot elfogadja akkor is, ha az a Poroszországba való bekeblezést mondaná is ki. — Ennélfogva Angliának kizárólag Berlinben kellene megtenni előterjesztéseit. Ausztria csak azon esetre nyul fegyverhez, ha becsületét s a nemzeti jogokat oltalmazni kell. Ha Anglia tiszteletben tartja a szerződéseket, Ausztria részére kell állania, miután Ausztria védeni akarja azon jogokat, melyeket Anglia 1815-ben ünnepélyesen elismert." *) <• • (. • j-v.iy.i- :\ ui-.fi \;V.J:>:> rt tííl 1 ktaflow. iiyiaia^ « •>>•• • ÍII3H «üIÜ101»»Iő !UU0Í9SÖihy.»! ii — JJÍHJUKÍHODIJJ JiOlOlOl 3107 ű Jfl LM » f *) A bécsi félhivatalos „Wiener Abendpost" valamint az angol jegyzék létezését úgy e válasz valódiságát is tagadja, s az egészet költöttnek mondja. Még egy más sakkhúzás is van, melyet ajánl is az „Ost d. Posttt az osztrák kabinetnek, mely nagy követ hengerít Bismarck útjába, és ez abban áll : bizza Ausztria a német szövetséggyülésre az egész herczegségi kérdést. Igy a háború ugyan nem lesz elkerülve, sőt még bizonyosabbnak látszik, mert a porosz félhivatalos lapok kijelenték,, hogy ez mint a gasteini szerződéssel ellenkező, casus belli lesz, de legalább a szövetség támogatása kilátásba helyezve, sőt biztosítva lesz Ausztria részére. A közel jövő megmutatja vajon alkalmazni fogja-e e lépést az, osztrák kabinet. Flórencz, april 15. Azóta, hogy a háború mindennap valószínűbbé lesz — én ugyan nem hiszem, hogy kitörhessen, de ez nem változtat a helyzeten — az> olaszoknál nő az izgatottság, s ámbár állampapírjaik e héten negyedfél °/0-ot vesztettek s |ötpercenteseik most ötvenhármon állnak, még; is felvidul a közönség, s várva várja, hogy Bismarck gróf s Mensd 0 r f f gróf diplomatikai tornája mielőbb valódi harczczá alakuljon által. Azt ugyan alig tudják még, hogy ki lesz a barát, ki az ellenség, nem is gondolnak sokat vele, hiszen mind a két vitázó fél német, csak azt tudják, hogy a harczban részt akarnak venni, s hogy ennek dija Velencze, akár mint hódoltatás, akár mint engedményezés s ezt bizonyosnak tartják, mert tudják, hogy az egyetértés a Tuilleriákkal tökéletesen helyre állt, s hogy ezentúl minden diplomatikai lépés csak a franczia császár tudtával s beleegyezésével történik. Ugyanazért annak is örülnek, hogy Visconti Venosta, a volt fiatal külügyminiszter avval a szépen fésült rőt hajjal, Konstantinápolyba, hová követnek neveztetett ki, Párisnak s Bécsnek veszi utját^; annak is, hogy Bismarck a német birodalmi gyűlés indítványozásával a forradalmi térre lépett. Ha Venostának sikerül Bécscsel szövetkezni, nagyon is megelégednének, mert megkímélnék a testvértartományt egy pusztító hadjárattól ; ha azonban ezen remény füstbe megyén, nem lesz semmi szégyen abban sem, ha a német egység protagonistájával szövetkeznek, mert mindaddig, mig Bismarckot csak mint a reaktió legarczátlanabb előbajnokát ismerték, még sem nyújthattak neki kezet pirulás nélkül. A főváros lakói minden esetre szemügyre kezdik venni a háború eventualitását s a kávéházakban ki is csinálták már, hogy Cialdini legyen a fővezér, nem pedig a vaskalapos La Marni o r a, ki még azt is ellenzi, hogy Garibaldi s önkénytesei részt vegyenek a háborúban, mintha bizony a caprerai hős engedelmet kérne a miniszterektől oda BÍetni, hol a harcz forr, s útjában sereget idézni a földből lába toppanásával. Az 1845-iki ifjak jókedvűen s teljes számmal jelentették magukat mult szerdán a kaszárnyákban, s örültek, ha a sorsolás őket érte, tegnap reggel hajnalban már vigan gyakorolták magokat a Cascinékben, hová a király is kilovagolt, megelégedetten, hogy az uj nemzedék örül a háború közeledtének mert ö azt még jobban kívánja, mint maga Bismarck ; hiszen fájdalmasan érezi, hogy hü piemonti népségének ^szeretetét elvesztette, nem annyira a septemberi szerződés, mint azon mód által, melyen az megköttetett s keresztülvitetett. Itt Flórenczben sehogy sem tud megszokni, a nép előtt alig ismeretes, dynastikus vonzalomra nem számithat, az aspromonti eset elidegenítette tőle a vereseket, a doctrinaer máivák pedig nem tudnak sem szeretni fsem szeretetet ébreszteni. Királyi állásánál fogva fel nem karolhatja a szabadság zászlaját, unalmas miniszterei ezt elégségesen bebizonyították neki, mikor harmadéve megtudták, hogy ö hátuk megett Mazzinival levelezésbe bocsátkozott, s melyen érzi, hogy csak mint a nemzeti egység képviselője támaszthatna még egyszer oly lelkesedést, minőhöz 1859 s 60-ban hozzá szokott. Akkor megizlelte ő is a népszerűség szédítő italát, s lelke arra vágyódik, hogy a ragyogó serleget még egyszer ajkaihoz emelhesse. Az volna éltének legboldogabb percze, ha a nemzetnek kijelenthetné, hogy Velencze ismét Olaszországhoz csatoltatott, s hogy a haza jövője kizárólag az olaszok kezében van. Oh mennyire szeretné lovasságát személyesen az ellenség sorai ellen vezérelni, [pedig tudja, hogy az olasz soha sem üli meg a lovat ugy mint a lengyel dzsidás, vagy a magyar huszár. Ellenben a bersaglieri kiállja a versenyt a franczia zuávval, az olasz pattantyusság keresi párját, a gyalogságot megedzette a harcz a déli haramiák ellen; az olasz tehát, s főleg a király, épen nem irtóznak a háborútól, csak az az átkozott diplomatia ne jönne közbe, melly a lelkesedés merész röptét megakasztja, s szárnyát szegi a fellengésnek. Az egymást felváltó harcz- és békehírek elfárasztják a kedélyeket, s különösen boszszantó az a körülmény, hogy még most Bem bizonvos ki lesz a barát s ki az ellenség, Róma háttérbe lépett, Ve34