Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 17. szám - A "Széchenyi emlék" pályázata és Izsó Miklós szobormintája

202 fizet mint a gyarmati) és a palaczkos borok iránt fönnálló angol beviteli vám lejebb szállitása (de minő arányban ?) a parlamentnek fog ajánltatni, s ez az egész, a mit a gazdag Albion a szegény Ausztriának nagylelküleg odavetni jónak lát — e morzsával meg fogja fizetni azon dús ebédet, melyet Ausztria, számára feltálalni készül. A német vámegylet, mely a vámajándéköt a nélkül, hogy szerződött volna, Angliával együtt megkapja, természetesen nem ád érte semmit s arra a tavalyi szerződése szerint nem is köteles, tehát borainkat ugy fogja terhelni vámmal, mint eddigelé. Sőt nyers vasunkért 40 krnyi beviteli vámot fog ezentúl is szedni, mig mi csak 25 kral terheljük meg az ő nyers vasát. Ez ügy állásban talán megbocsátanak nekünk azon avatott osztrák kormányférfiak, kik e szerződésnek szerzői voltak és foganatosításának bátor eszközlői akarnak lenni, ha mi ez eljárásban sem okszerűséget sem következetességet nem bírunk felfedezni. Mert okszerü-e, hogy egy állam, mint Ausztria, mely nem lett vesztes fél egy mákonyharczban mint China, mely tehát semminemű kényszer alatt nem állott — összes vámpolitikájában kezeit megkösse, más állam, itt Anglia és a német vámegylet javára, ha e kötelezettségért mit sem kap ? Következetesség-e a szabad kereskedelmi rendszert ugy érteni és alkalmazni, hogy Ausztria ezen rendszer felé egy óriási ugrást tegyen minden árúra nézve, mig Anglia e rendszert csak elvben pengeti, és csak azon czikkekre nézve, alkalmazza, melyekben mindenkit legyőz; de nagy vámokkal védi azon czikkeit, melyekben mi lennénk képesek őt legyőzni. De ha ily cselekvés okszerűségének indokai a vám ta* rifában fel nem találhatók, talán léteznek azok a magasabb politika és a pénzügy terén? talán ott pótolja majd Anglia azon veszteséget, melyet Ausztria nemzeti munkája szenvedend, ha keserves és szük keresményeinkkel az angol iparos munkáját fogjuk fizetni. Kötve hisszük, hogy európai állásunk veszélyeztetése esetében az angolok kényelmes és anyagilag oly hasznos közönyösségi politikájuktól kedvünkért elállnának j hogy pedig hiteloperatióinkat (nem igen gyámolitják, mutatja az el nem kelt angol kölcsön — a tavalyi párisi drága kölcsön és a statuspapirpénz kibocsátásának jelenleg beállott kényszerűsége. A második kérdés : képes-e belföldi iparunk fennállani, ha a vámtarifa azon változtatásai elfogadtatnak, melyeket a kereskedelmi minisztérium tervez ? E kérdésben csupán a vasiparra szorítkozunk, melybe egész Ausztriában vagy 180 millió tőke van beruházva, mely tehát első rangú és oly ipar, melynek áldásai nagy vidékekre kiterjednek s jelesül egész felföldünket táplálják. Azon emlékirat, melyet a nagy ipartestületek küldöttjei a vasipar érdekében benyújtottak, elutasíthatlan adatokkal bizonyítja, hogy ha az angol nyersvas 25 krnyi, az angol rudas vas és angol pályasinek 1 ft 25 krnyi vám mellett bocsáttatnak be a birodalmi határon — a belvasipar többé fenn nem állhat. Csak az, ki a felföld iparéletében otthonos, képes megítélni azon pusztulást, mely Felső-Magyarországban beáll, ha e szomorú jövendőlés beteljesedik. A vasipar felföldünk első drágaköve, anyagi jóllétének főkútforrása, mert vagy 5 millió ftnyi árút termel és közel 3 millió ftnyi keresetet ád évenkint a munkás és fuvaros osztálynak, oly keresetet, melyet mással teljességgel nem birunk pótolni. Lesznek hazánkfiai közt többen, kiket e tárgy közönyösen hagy, mert az e téreni avatottság sok fárasztó tanulmányozásba kerül és gyakorlati tapasztalást is igényel; — lesznek, kik az olcsóbb angol vasnak örvendeni és a szabad kereskedés tanainak ez uj diadalait üdvözölni fogják; de a közönyösöknek ép ugy, mint a rövidlátóknak szólunk, midőn honfiúi aggodalommal arra figyelmeztetjük, hogy ez elhirtelenkedett vámrendszabályok gyümölcse nem lehet egyéb, minthogy az iparos is tönkre jut a gazda is felette megkárosodik. Mig Anglia maga nem alkalmazza a szabad kereskedelmi elvet azon árúkra nézve, mikben más nemzetekkel nem bir megmérkőzni; mig főtermékeinket és gyártmányainkat erősen megvámoltatja (s e tény minden elméleti okoskodást halomra dönt) addig egy oly kifejletlen, oly kimerült államnak, mint Ausztria, nem lehet, nem szabad oly ugrásokat tenni vámszabályzatának leszállításában, melyek mellett létező ipara kénytelen sirba szállni. Átmeneti óvatosság nélkül egész iparunkat romba döntjük s ez átmeneti ildomosságot mi a kormány legújabb szándékaiban nem találjuk. Mi magyarok, tisztán földmivelési nép nem akarunk maradni; mert ily nép önálló nem lehet és mindig függ az iparos, tehát gazdagabb és vagyonosabb nemzetektől. Mi természetszerű iparunkat Angliának fel nem áldozhatjuk; hanem akarjuk azt ápolni és fenntartani, mert ez a nemzeti munkát más irányban és oly vidékeken is gyümölcsözteti, hol más tárgya és jövedelemforrása nincs. Mi — ha Isten segítségével közviszonyainkat rendezzük, — a hazai iparnak meg akarjuk adni azon segédtényezőket, mikkel más államokban már bir, s akkor meg fogjuk tőle kívánni, hogy állja ki a versenyt akárkivel és akárhol. De addig jogunk van az ország nevében követelni, hogy ne történjenek a vámpolitikában oly botlások, oly praecipitatiók, melyekből iparunk halála okvetlen bekövetkezik, mielőtt a gyógyszert meghozhatjuk. Ily botlásnak neveznők pedig azt, ha a most javaslatban lévő határtalan vámleszállítások csakugyan elfogadtatnának, mert ezek mellett főiparágunk, a vasgyártás, teljességgel nem állhat fönn többé. Azoknak pedig, kik az agriculturalis szempontot egyoldalulag emelik ki az angol vas mellett, szintén agriculturalis érvvel, de tizszerte erősebbel válaszolhatunk. A magyar ember éven- és fejenkint 10, legfölebb 12 font vasat fogyaszt, — a belföldi vas az utolsó pár évben legalább is 30%-kal olcsóbb lett a belföldi concurrentia által — közte és az angol vas közt (ha ez utóbbi nem is lesz alávetve a szokott roppant árfluctuatióknak) az árkülönbség igen nagy nem lesz, — az ezen árkülönbségből oly csekély fogyasztás mellett az egyesre háramló megtakarítás tehát mindenesetre oly jelentéktelen lesz, hogy teljes joggal mondhatjuk azokról, kik e czél végett a belföldi vasipart feláldozni készek, miszerint erdőket gyújtanak meg, hogy almát süthessenek. Ezen megtakarítás ellenében fontoljuk meg azt, a mit a mezei gazda hazánkban vészit, ha a vasipar nem csak nálunk, de a Lajtán tul is megszűnik, vagy csekélységre törpül ! Szűnjék csak meg Styria, Karintia, Morvaország, Szilézia és Felső-Magyarország vasipara, és oda lesz a legelőnyösebb és legbiztosabb piacz, hol a duna- és tiszamelléki gazda nyers terméke, a vagyonos, a vasipar után élő lakosokban, mindig kész vevőkre és fogyasztókra talált. Oda lesz a f. m. országi roppant erdőterület értéke és jövedelme — oda lesz azon élénk forgalom nagy része, mely most utakat népesít, vaspályákat jövedelmeztet, kereskedelmet elevenít, pénzüzletet keletkeztet, állást és jövedelmet ád közvetve sok ezer embernek. Ezen hátrányok óriásiak azon előny ellenében, melyet a vasfogyasztó közönség az angol vas árkülömbsége által vél nyerhetni j mert hiszen, hogy valósággal nyeri-e, azt csak akkor fogjuk tudni, ha az angol vastermelő önkényétől függend vasszükségletünk árának megszabása, azaz : akkor, midőn az azt ellensúlyozó saját iparunk többé nem fog létezni. Nagy szerencsétlenség, hogy ily roppant fontosságú tárgy rólunk, nélkülünk dől el hosszú évekre, hogy hazánk 17 év óta mindig csak azon kínos alternatívára van kárhoztatva, hogy vagy alkotmányos alapjogait és elveit megsértse, vagy a fait-accompli-k szomorú következményeit viselje : de épen ez anormál helyzetben elvárjuk azon férfiaktól, kik jelenleg a miniszteri tanácsban Magyarország kormánya gyanánt vesznek részt, hogy a fentérintett veszedelmes experimentum ellen nyíltan és határozottan fel fognak szólalni. Mert meg vagyunk győződve, hogy ha ezen fontos ügy illetékes törvényhozásunk elé kerül, ha az lelkiismeretes enquéte utján előkészíttetik, s minden részről éretten megvitattatik — annak eldöntése a szabad kereskedelmi