Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 17. szám - A "Széchenyi emlék" pályázata és Izsó Miklós szobormintája

200 Tairálatokat hallja, vagy olvassa, Önkénytelenül azon gondolatra juthatna, hogy talán a jelen kormányférfiak voltak azok, kik széles jó kedvükben, az alkotmányt felfüggesztették. Ámde tudva van Méltóságos Főrendek, hogy épen a jelen kormány jelen alakításának egyik czélja abban állott, hogy fölséges urunk egy törvényes állapotnak helyreállítását kívánta előmozdítani, és igy M. Főrendek, midőn ezen kormány alakult, azon első kérdést tette fel magának i beható komoly megfontolás tárgyául: ha vajon a törvényesség helyreállitható-e, vagy sem; és ha nem, mi azon ösvény, mely bennünket ezen labyrintból mihamarább kivezetni képes legyen ? Előadva továbbá a nehézségeket, melyek a tényleges állapotoktan rejlenek, s utalva az 1848-diki rázkodtatásra s a 17 évig szünetelő törvényhozás ideje alatt nemcsak belügyeinkben, de a lajtántuli tartományok iránti viszonyunkban történt számos és tetemes változásra, s a septemberi manifestum által ott keletkezett aggodalmokra, elmondja]: mily „nehézségekkel találkozott a kormányzat azonnal, megalakítása alkalmával és — úgymond — beható tanácskozás, komoly megfontolás tárgya volt, miképen kelljen ezen állapotot áthidalni, hogy közel jövőben a lehető törvényesség terét előkészítsük. Magyar ember előtt csak egy tanács lehetett, és ő fölsége kegyes volt e tanácsot elfogadni; e tanács pedig abból állott: össze kell hívni a magyar országgyűlést, kitárni előtte egész nyíltsággal és őszinteséggel azon nehézségeket, melyek a törvényesség teljes helyreállításának útjában állanak, és felhívni azt arra, hogy ezen akadályok elhárítására segédkezet nyújtva, karöltve a kormánnyal s kielégítve a helyzet követelményeit, egyengesse az utat, mely a törvényesség ösvényére viszszavezethet." E tanácsot mondva egyúttal a magyar kormányférfiak programmjának, valósítására első lépésnek a pragmatica sanctiónak kiindulási pontul választását, második lépésül az országgyűlés egybehivását mutatja be. Eddig ugyan még elérve kevés van, de előkészítve sok, s habár — úgymond —• „az alaki törvényesség követelményeit nélkülözzük, mert ez tagadhatatlan, — akkor azzal vigasztaltuk magunkat, és alkotmányos érzületünket azzal nyugtathattuk meg, hogy a nemzet törvényhozásának, saját ügyeinek rendezésére nézve, az alkotmányos befolyás szabadon és csorbítatlanul fenntartatott nem csak, de még azon viszonyokra nézve is, melyek a birodalmi közös ügyeket illetik : nemcsak az alkotmányos közreműködés, de a bizalomnak fokozott jeléül az initiativa is a magyar országgyűlésnek adatott által." A trónbeszéd bizalmas lelkesedést) gerjesztett tartalmára utalva, tagadja, hogy a királyi leirat visszafelé ment volna, hanem leghelyesebb politikának tartotta a kormány: „teljes nyíltsággal kimondani az ország és országgyűlés előtt azon nehézségeket, melyek a törvényesség helyreállításának útjában állanak, azon reménységben, hogy az országgyűlés méltányolva e nyíltságot, és megfontolva az aggodalmakat, az által, hogy azoknak megnyugtatására közreműködik: a törvényes állapotok iránti sóvárgó óhajainkat elősegítve, előmozditandja." Örökös bajnak mondja továbbá szónok, hogy a kormány és nemzet közötti állapotok soha kellőleg nem tisztáztattak, kölcsönös Őszinteségen és megnyugváson alapuló, oly állapotokat kíván eredménel alkotott, s a mint kívánatos, hogy képe késő ivadékainkra is átszáll] on. Népszerű és maradandó becsű müvet alkot, a ki a művészi kivitel párhuzamos tökélye mellett ily felfogással alkotja meg Széchenyi szobrát, s mert ily generosusbajnok szellemet csak Izsónak sikerült müvébe lehelni : Izsónak óhajtanám kiadatni a koszorút— és megbízást. De nem csupán azért — és nem föltétlenül. Izsó mellett szól az, hogy szobormintája valósággal monumentális szellemben készült vázlat, mely, hogy teljesen kielégítő legyen, némi módosításra szorul, különben pedig egész szerkezetében ugy mint alkatrészeiben derekasan megállja a bírálatot. Természethüség és hasonlatosság tekintetében szigorúan megtartotta azon mértéket, melyet a plastika törvényei, kivált colossális mérvű szobrokra nézve megállapítnak. Idealisálta Széchenyi vonásait, de csak azon irányban, melyet a nagy hazafi jellembeli tulajdonai kijelöltek; s mint oly művész, kiben vérré váltak művészetének szabályai, a pályázati programm helytelen kikötése ellenére is, mely mindennemű idealisálást mellőztetni kívánt, sikerrel törekedett azon magasabb rendű hasonlóság felé, melyet „történelmi szépség"-nek neveznek. Ugyanezen czélból, s nézetem szerint helyes tapintattal felruházta Széchenyijét erőteljesebb tagokkal, zömökebb testalkattal, mint minővel ez tán eredetileg bírt. A mérsékelt túlzás e nemét is jogosultnak kell elismernünk kolossalis érez szoborban, hol bizonnyára inkább helyén van, mint amaz angolos pongyola magatartás és véznaság, melylyel SteJÍO vizfestményén látjuk megülni pony lovát. Az émlékszerü iránti finom érzésének az által is adta jelét Izsó, hogy Széchenyit nem a modern rövid attilában, hanem régibb szabású magyar diszöltözetben állítá elénk. Ebben tagadhatatlanul több a méltóság, már mint formában, és jótékony ellentétet mutat modern nemzeti viseletünkkel, mely mióta mindennapivá vált, ünnepies jelentőségéből is sokat veszített. A különbség mai viseletünk és ama régiebb között mindamellett nem oly nagy, hogy azért az anachronismus vádjával sújtaná a szobrot. Mindezekben Izsó, a nagyszerű feladat sikeres megoldására telnyül, melyekben a korona és nemzet egyiránt találják jogaiknak és érdekeiknek állandó biztosságát s kielégittetését. Figyelmezteti továbbá a főrendeket, hogy: „A kegyelmes kir. leirat vagy félreértetett, vagy oly gyanakodásokra adott alkalmat, melyek, egész bizonyossággal mondhatom, alaptalanok. „E teremben is hallottam, és ugy látszik a képviselőház fölirata is alkalmul szolgált azon aggodalmak kifejezésére, hogy a kormány ezen királyi leirat által visszalépést kívánt tenni, hogy a kormány ezáltal a nemzetnek függetlensége és alkotmányos léte iránti vágyait megtagadván, a régi dicasterialis kormányformát, szóval, oly állapotot kíván feléleszteni, melynek tarthatlanságáról a nemzet meg van győződve. „Azon biztos hitben és reményben, hogy desavouáltatni nem fogok, egész határozottsággal mondhatom Méltóságtoknak, hogy a kormánytól ezen szándék távol állott, midőn a leiratot fogalmazta, távol áll ma is. És ezzel Méltóságos Főrendek ! körülbelöl azon határvonalhoz jutottam, melynél előadásomat befejezhetném." Végül azon tanácscsal búcsúzik el szónok, hogy: „Felség, kormány, nemzet és annak képviselői, az országgyűlés, egyiránt kivánják mielőbb a törvényes állapotok lehető helyreállítását! Egyben van az akadály, Méltóságos Főrendek, abban, hogy a törvényességet teljes tisztaságában helyreállítani nem lehetvén, meg kell nyugtatni mindkét tényezőt; mert nagyobb szerencsétlenséget nem képzelhetek, Méltóságos Főrendek, mintha a felelős kormányzat ma felállíttatnék a nélkül, hogy az a korona teljes megnyugtatásával történnék, és az országgyülés-azon hatáskörre nézve, melyet mindkét tényező tulajdonít e kormányzatnak, tökéletesen tisztában volna. Ily rögtönzés által a félreértéseknek és veszélyeknek oly utja nyittatnék, melyre nézve a felelősséget magára nem vállalhatná senki." Elmondván még, hogy a kormány csüggedetlenül fogja közvetíteni átért, mely kölcsönös kiegyezés utján a törvényesség ösvényére vezetheti az országot, „azon meggyőződésben van, hogy csak azon állapotok lesznek tartósak és vezetnek üdvös eredményekre, melyek kölcsönös őszinteségen, férfias nyíltsággal bevallott, állandó és mindkét részről utógondolatok nélkül elfogadott alapokon nyugosznak." Ezután következett a szavazás, melynek eredményét már feljebb kijelentettük. Hármas szavazás volt: először, a Czirákyf éle indítványra, névszerinti, mely alkalommal ez 102 szóval 106 ellenében megbukott; másodszor a Péchyféle indítványra, mely mellett csak öten állottak föl; harmadszor a Wenckheim Béla félére, melyet a többség elfogadott. A képviselőház multheti működéséről nem sok följegyezni valónk van. Legelőbb is megválasztották a második alelnököt s a hatodik jegyzőt az erdélyiek sorából: alelnökké Zeyk Károlyt, jegyzővé Ocsvay Ferenczet. Legfontosabb, a mi történt, egyfelől a másod alelnök, a hatodik jegyző és (a közös viszonybeli bizottságba) a még hátralevő 15 tag beválasztása, mind az erdélyiek sorából, másfelől a bizottságtervezö bizottság javaslatának fölvétele. jesen felkészült és helyes belátástól vezérelt müvészkint mutatta be magát, és a miért mégis csak feltételesen óhajtjuk a fényes megbízás reáruháztatását, mindössze csak könnyen eszközölhető módosítás szükségére vonatkozik. Ertjük a plasticai mozzanatot, melyben Széchenyijét gondolta, a jobb kéz ama gestusát, melylyel Széchenyi a lábai köré csoportosított jelvényekre mutat. Teljesen alapos azon több oldalról felmerült ellenvetés, hogy szemközt azon müvek reális valóságával, melyek Széchenyi lángelméjének köszönik létesülésüket, e gestus, és ezen épület- és hajóminták fölöslegesek. Nem szükség, hogy reájuk mutasson a szobor, mert valóságban környezik azt, s a nemzet jobban ismeri a történelmi összefüggést, semhogy ily utánsegítő értelmezésre szoruljon. Ezen tehát könnyű volna segíteni, annyival inkább, mert világos, hogy Izsó e jelvényeket csak technikai expedium gyanánt használta : a szobornak támasz kell, a talapzatnak ügyes Összeköttetés az alak zömével. Erre szolgáltak Izsónak ama jelvények, s egész hibája csak az, hogy e mellékdolgoknak túlságosan módosító befolyást engedett az egész szobor mozdulatára. *) Ha e jelvények el lesznek távolítva, s helyüket más valami által pótolni sikerült, akkor bátran belenyugodhatnánk a szoborminta elfogadásába, s el lehetne fogadni a talapzatot is, melynek tulhalmozástól ment és még sem üres, egyszerűen nemes és eredeti architecturája kellő öszhangban áll a szoborral. Az anyag technikai kezelésében pedig Izsónak oly megállapodott hire van, hogy az emlék művészi befejezésére nézve semmi aggodalom nem támadhat. A szoborbizottságnak már most, ha jól tudjuk, legközelebbi teendője lesz, a legjobbaknak talált szoborminták fény képi másolatait *) E mellékdolgok gyakran valóságos szirtjei a legmüvésziebb conceptiónak, melyeken hajótörést szenved a siker, s ne gondoljuk, hogy a külföld ünnepelt szobrászai ugyané veszedelmes szirteket valami győzelmes leleményességgel tudták kikerülni. Rendesen a legegyszerűbb módon segítenek magukon ; a talapzatból kinövesztik amaz ismeretes historicus fatörzsöt, melyhez aztán a szobrot odatámasztják. W eb e r Károly zeneköltő drezdai szobrán Rietscheltöl, egy karyatidos kottatartó végezi, ugy a hogy e szolgálatot, ós T h a e r gazdasági irónak berlini emlékén ugyanazon művésztől, e fontos tisztet hosszú köpeny és kiálló ekevas teljesitik; a hol lehet ott a földig leeresztett palást a kisegítő, mint Schwanthaler ós Rauch több müveiben látható.