Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 14. szám

166 merniök kell az okokat, melyek a tanügy felvirágzását gátolják, ezekről pedig azon férfiak adhatnak felvilágositást, kik azzal nemcsak foglalkoznak, hanem figyelemmel vizsgálják az akadályokat, melyek tanügyünk haladását gátolják. A felsőbb tanügy állapota a lapokban már rajzoltatván, az elemi tanügyről sem hallgathatunk. Sok panaszt hallunk és olvasunk az elemi tanügy hiányosságáról, gyakran a gymnásiumi vagy reál tanár, ki tanítványával nem boldogul az elemi tanítókat vádolja, pedig higyjék el uraim, hogy az a szegény elemi tanitó, kik t. Önökön kivül még mások is vádolnak ok nélkül, úgyszólván élete vérével növeli fel a gyermeket annyira, hogy önök kezeibe adhassa. A gyepet, melyet az eke egyszer felhasogatott, könnyű müvelés alá venni, mig az első müvelet mind az erők, mind pedig az eszközök szilárdságát kemény próbára teve. Az elemi tanügy haladásának legszembeszököbb akadálya : a tanitók anyagi silány ellátása. Ennek akarom hü képét adni, hogy ha majdan az elemi tanügy rendezésére is rákerül a sor, az illetők világos fogalmával bírjanak a tanítók jelenlegi helyzetének. Az elvitázhatlan dolog, hogy az embernek ép ugy szüksége van anyagi táplálékra, mint szellemire. Anyagiságunkat le nem vetkőzhetjük, hisz emberek) vagyunk, anyagból és szellemből állók. Vedd el az anyagot, az ember nem ember többé, e föld pedig emberek hazája; azért hasztalan állunk elő ékes, elméleti phrasisokkal, ez pillanatra megragadja ugyan az'embert; de ismét lesz az ember, mint volt; a természet követeli a magáét. Az oktatás az egész embert, anyagi és szellemi részét igénybe veszi; azért jogos kívánat, hogy az, ki azokat felhasználja, mindkét részéről gondoskodjék. Azon férfiú, ki a tanítói pályára lép, nem magáé többé, hanem a nemzeté; mert ennek köté le anyagi és szellemi erejét, idejét és életét, jogos kivánat tehát, hogy a nemzet gondoskodjék illő ellátásáról^hogy derült lélekkel adja magát terhes munkájára. Már pedig ha a hazában széttekintünk, fájdalommal kell kijelentenünk, hogy a díj koránt sincs arányban a kivánt munkával, s az elemi tanítók sorsa a legnagyobb részben nyomorult, s ha le nem roskadt terhes pályáján, azt vallásos érzelmeinek, mely lemondani tanít, kell tulaj donitanunk. Az elemi tanítók fizetése, a legtöbb helyen még 1844—45-ben szabályoztatott. Azóta ha tétettek is kísérletek annak javítására, az vagy nem sikerült, vagy csekélységgel gyarapodott. A fizetés ezen szabályozása is azon szellemben történt, a mily állásúnak akkor még tekintetett a tanitó. De sok helyen e szabályozás sem sikerült. A legnagyobb eredmény az volt, hogy az egyházi hatóság az igy megállapított fizetést többé nem engedte csorbítani, mi pedig elég gyakran megkísértetett. Ugyan ez okból történt a mult tizedben a m. kormány által eszközölt iskolai bevallomány is. Hogy itt is merültek fel a tanító fizetésének csorbítására irányzott kísérletek, az tapasztalati tény. A tanítók fizetése e szabályozásnál két osztályba tehető; egyik osztályba tartoznak azon tanítók, kik földet nem nyertek, ezeknek fizetése, beszámítva a csekély deputatumot, az akkori pénzérték szerint 100 írttól — 200 frtra, mig azoké, kik % vagy V2 telek földet nyertek 150 írttól — 250 frtra p' p. ment. A nem szabályozott fizetések még csekélyebbre olvadtak, minthogy a jegyzői hivatal később elkülönittetvén a tanítóitól, a fizetés megoszlott. Ily tanítók közt ma is találtatnak, kiknek évi fizetésök: 40—60 frt, 6 köböl buza, 6 köböl árpa, 6 font gyertya, 7a mázsa hus, 2 öl szalma és fél hold kenderföld. Az én fizetésem K. községben 100 frt. 16 köbölnek számított, de valósággal 12 köblöt tett kétszeres buza és két öl szalma volt, egyéb semmi. Ez pedig javítva volt; mert elődöm mindezeknek majd csak felét kapta. A fizetések ezen állása a mai napig keveset változott, sőt némely helyen a földdel bíróké kevesbedett. Ugyanis 1853-ig a tanítók földadót és aequivalent adót nem fizettek, ekkor reájuk rovatván, tetemesen csökkenté a tanítók illetményét; mert néhol a teher a 100 frtot megközelíti. Kevés község van, mely e tekintetben belátván azt, hogy a tanitó földjét fizetésébe beszámítva nyeri, méltányosság és igazság elvénél fogva, a földadó terheit magára vállalá. Az ujabban megállapított fizetések is — kevés kivétellel — nem igen különböznek a régiektől. Vessünk egy pillanatot a pályázatokban kitűzött fizetésekre, azonnal látni fogjuk a csekély fizetést, melyre a szegény tanitó boldogabb jövő reményében mégis vállalkozik. Pedig mennyivel nehezedett az élet csak másfél tized óta is. Azután még e csekélység is mily rendetlenül adatik ki! Számos a panasz, hogy a szegény tanítók hónapokig nem kaphatják fizetéseiket. S kihez forduljanak segélyért ? Az egyház keze e tekintetben meg van kötve, a politikai hatóság pedig elmellőzi azt, föhivatásának tartván az állami 'adóbehajtást. A fizetés e rendetlensége azóta leginkább tapasztalható, mióta a tanitó fizetésének beszedése több megyében a községi adótól elkülönítve eszközöltetik. Hogy mi czélja volt ezen elkülönítésnek, azt mindenki belátja, ki a sújtó rendszert ösmeri Mit mondjunk a párbér kellemetlen beszedéséről! Erről nem szólok, azt a plébános urak eléggé tapasztalják, és hajlandó vagyok hinni, hogy annak idejében fel is szólalnak, s ezzel kapcsolatban a kántortanítók ügye is e tekintetben bizonyosan változni fog. így állván a tanítók anyagi helyzete, a t. olvasó ezekre azt fogja mondani: hisz ez lehetetlen ; mert ennyiből nem lehet megélni, vagy mellékes jövedelmeinek kell lenni, hogy családját a tanitó eltarthassa. Ha a t. olvasó mellékes jövedelemből hiszi fedezhetni életszükségeit, nagyon csalódik; mert mellékes jövedelemre csak nagyobb városokban lehet valamit számítani, községekben és kisebb városokban ilyen a tanítónak alig lehet. 1845 előtt még dívott faluhelyeken azon szokás, hogy a gyermekek, úgynevezett rekrátióba, mikor minek ideje volt, néhány tojást, egypár cső kukoricát stb. szoktak a tanítónak hordogatni. Csekély volt ugyan, de mégis minden héten jött valami a konyhára. Azonban az ujabb időben részint némi visszaélések kikerülése miatt, részint a tanítói tekintélylyel össze nem egyeztethető indokból e szokás a tanodákból kiküszöböltetett. Magányoktatásra a köznép nem igen adja gyermekét, hisz alig várja iskolábóli haza jövetelét, hogy dolgot adjon gyermekének. Különben is —fájdalom —igen közönyös gyermeke nevelésében; mert még azon kis fáradságra sem igen szánja el magát, hogy az év elején gyermekét az iskolába vezesse. Ezen oldalról sem jő tehát be semmi. Hogy miként élhet a szegény tanitó ennyi fizetésből, 7—8 tagból álló családjával — mert a tanítónak rendesen sok gyermeke van, — azt csak az képes tudni, ki a tanitó házi viszonyait ismeri. Nyomorúságos életmódja úgyszólván titok s panaszra is csak ritkán nyílik ajka; mert ugy is tudja, hogy panaszszavai sikertelen hangzanak el, De én kimondom: Ínséggel küzd uraim, oly ínséggel, minővel az élhet, kinek a csak saját személyére számított kenyérdarabot heted-nyolczad magával kell megosztania. A béres, ki gond nélkül ül ura asztalához és jóllakva lát munkájához, ha évét kitöltötte, egy kis összeget, mint szolgálati bért, képes felmutatni; de nem igy a tanitó. Neki nemhogy maradna fenn valami, hanem még ruházatra is alig jut annyi, hogy egy tisztességesebb felső öltönynyel betakarja a többi rongyokat. Az ő fizetése oly szükmarkulag adatik, hogy neki örökös negyven nap böjtje van, s hogy ha egy kis sült kerül asztalára, akkor bizonyosan sátoros ünnep van. De mint is élhetne máskép, hisz alig jut egy hónapra több, mint a mennyi egy személynek számítva élelmére és ruházatára épen elégséges. Hát a feleség és gyermekek ? Ezeknek nem számítanak semmit ? Uraim! ez esetben el kellene tiltani a tanítók házasulhatását, hogy lagalább ne látnának szemei anynyi éhséggel küzdő és rongyokba burkolt gyermekeket, kik azt mondják :t Apám, kenyeret! . . . Ehez járul még ama kinos, lelket leverő gondolat: mi lesz belőle, ha egyszer tehetetlenné lett, mire jut neje, és mire jutnak gyermekei, ha közülök kidől. Fiatal napjai eltelnek a nélkül, hogy valami csekélységet is félre tehessen, holott a legutolsó cseléd is egy kis takarékosság mellett, képes valamit felmutatni. Hát a nyugdíj ? kérdezi a t. olvasó. Igen, ha egész fizetésében részesülhetne; de abból is kilenczvenkilencz esetben bizonyosan levonatik valami. De ha ez nem történnék is. csekély fizetésének felét, vagy legalább harmad részét házbérre kell fordítania. Különben pedig még ennek élvezhetése sincs országszerte kellőleg biztosítva. Ezen anyagi szegénység egyik főoka, hogy az elemi tanítónak a társadalomban nincs osztálya. Az alsóbb osztály műveltsége őt nem elégíti ki, a felsőbb osztályba pedig anyagi szegénysége nem engedi jutni. De a társadalmi osztály maga is elég kegyetlen, vele éreztetni anyagi alárendeltségét; mert ritka eset, hogy a tanítót körére méltassa s ha ez történik is, a szegény tanitó ugy érzi magát, mint azon ember kinek az evangéliomi lakodalmon, nem vala menyegzös ruhája. E nyomasztó helyzet még inkább sújtja családját. Azon nő, ki egy szegény tanítóval megosz'tja az élet terheit, csakugyan megérdemli a martir-koszorut; mert kevés napot számlálhat életében, mely neki 'örömet hozott A tanitó családja valóban szerencsétlen. Fiúgyermekeit nem iskoláztathatja, ha mesterségre adja, kitanulja ugyan azt; de hol azon csekély alap, melylyel üzletét megkezdhesse. Még szánandóbbak leánygyermekei; mert amint az atyának nem vala osztálya : ugy