Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 1. szám
dását eszközölvén, a szerződést a társulattal kösse meg ; — mely beadványok folytán a telek a társulatnak 1865. évi augustus hava 28-án tettleg átadatván, a szerződés a társulat részéről aláíratott; — minthogy azonban a telken levő városi őrház megváltása iránt a tárgyalások még nem fejeztettek be, a szerződés még tanácsilag nem Íratott alá, reménylhető levén azonban, hogy ezen tárgyalások a társulatra nézve kedvezőleg fognak befejeztetni. B) Az állatkertben emelendő épületek és kerti munkálatok tárgyában kimondta a választmány, hogy 1) a beruházások csakis a társulati töke erejéig foganatosíttassanak, s semmi szín és ürügy alatt a rendelkezésre álló tökén túl kiadások ne tétessenek; 2) hogy a közön ség mulattatását szem előtt tartva, a vállalatnak csakis a jövedelmező része vétessék figyelembe és az álatkcrt tudományos szempontjai csak a kert tökéletes elkészülte után fokonként a társulat erejéhez képest lesznek figyelembe veendők. Ezen alapelvek fonalán a részletes kidolgozások, jelesen a tervek és költségvetések előterjesztésével egy építészeti és egy park alválasztmány küldetvén ki, az munkálatait a legnagyobb erélylyel meg kezdetteAz eddig foganatba vett munkálatokat illetőleg jelentjük, hogy a telek be van kerítve, a társulat birtokában levő állatok számára télicsarnok építve; a kert utjai kiczövekelve, és azoknak, valamint a tónak kiásatására lépések téve; —• mely munkálatok előleges alku és szerződés utján az illető vállalkozónak átengedtettek, és melyekre a felügyeletet a fenti választmányok gyakorolják; a fenebbi munkálatokon kivül a vendégház, kapuslak, szarvas akol, majomház tervei elkészíttettek, a többi épületekre nézve pedig azok munkálatbanvannak. C) A kert igazgatását és tudományos szempontbóli berendezését j illetőleg a választmány azon nézet által volt vezettetve, hogy egy rend- ! szeres igazgatónak alkalmazása, kinek útmutatásai szerint a telek beosztása, az épületek elhelyezése és berendezése foganatosítandó lenne, — egyelőre függőben tartassék; •— minthogy azonban a legelső munkálatok ily tudományos és gyakorlatilag képzett egyén nélkülözése végett fennakadtak, a választmány kényszerítve érezte magát, hogy egy szakférfiúval e czélra szerződjék, s miután a kihirdetett csőd folytan hazánkbeli nem jelentkezett, — dr. Fitzinger L. úr, mint szakember ideiglenes igazgatói minőségben kedvező feltételek mellett szerződtetett, ki tudományos képzettségén kivül a gyakorla i téren sikert már is aratott, és kinek szerződtetése által a társulat azon kellemes helyzetbe jön, hogy az állatkert akkép fog berendeztetni, miszerint az nemcsak a főváros díszére, hanem a művelődésnek is megfelelend. Felemlitendönek tartjuk még, hogy az ajándékban küldött állatok a társulat részéről átvétetvén azok eltartásáról gondoskodva lett A pénzügyet illetőleg, a választmány őrködik a pénztár és befizetések felett; a kiadások pedig csak is a választmány utalványozása folytán eszközöltetnek. A bevételt és kiadást van szerencsénk következőleg előterjeszteni. a) Részvény-részletek fejében befolyt 27,360 frt — kr. b) Alakulási költség fejében 1,122 „ — „ c) Kamatok fejében . 618 „ 96 „ 29,100 frt 96 kr' Kiadatott: a) Iktatási díj és postabér fejében 110 frt 88 kr. b) Nyomtatási és egyéb költségek fejében ... 95 „ — c) Szelvény-bélyeg fejében 110 „ 9 „ d) Beszedési költségek fejében 115 n 60 e) Allateltartási költségek fejében 220 „ — f) fizetések fejében 412 * — g) Építészeti költségek fejében 3,864 „ 50 4,928 frt 7~kr~. Marad mai napig készpénz ........ 24,172 frt 89 kr. Az eddig történt befizetések 59,800 irt tökét képviselnek 169 egész 520 negyedrészvényekben. Félemlítendönek tartjuk, hogy méltóságos gróf Pálffy János úr a felépítendő zenecsarnok költségeihez 1000 frt erejéig járulni késznek nyilatkozott, mely nagylelkű adományért a bizottmány köszönetét fejezte ki. Az elörebocsátottakból kiderül, hogy ezen a közgazdászat emelésére, a tudományok müvelésére és a közönségnek mulattatására szolgáló vállalat azon stádiumban van, mely szerint bizton remélhető, hogy a kert jövő 1866-ik évi június hava folyamában megnyíland, és a befektetett tőkék, valamint minden jól kezelt állatkertnél, itt is dús kamatot .hozandnak. Kelt Pesten, 1865. december 19-én tartott választmányi ülésből. Xántus János, elnök, Aldásy József, titkár. Vegyes. Irodalom. Kritikai folyóirat. Irodalombarátaink, sőt, mondhatniösszes olvasóközönségünk egyik leghőbb óhaja: Kritika, jőjön el a te országod! Ez óhaj, mint örömmel értesülünk, a közel jövőben teljesedni fog. Több akadémiai tag, kik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság tagjai, egy kritikai folyóirat alapítására egyesültek. A folyóirat hetilap lenne, april havában fogna megindulni, s már szerkesztője is ki van jelölve. Egyelőre még nem írhatunk többet ez ügyben. Mihelyt az jobban megérik, részletesebben értesítjük olvasóinkat. A Kisfaludy-Társaság idei közgyűlése hol tartassék meg ? oly kérdés, mely a napokban élénken foglalkoztatá a társaság tagjait. A Kisfaludy társaság saját terme sokkal kisebb, semhogy közgyűlési helyiségül lehetne használni; az Akadémia díszterme, mely nagyon is arra való volna, mint halljuk, kizárólag akadémiai közgyűlések számára van fenntartva; a nemzeti múzeum termét a képviselőház, a megyeházét a főrendek foglalják el; a vigadó termét, gondolni sem lehet, hogy a bérlő ingyen engedje át; az evang. iskolaház nagy termében egy bűvész ütötte föt sátorfáját: így nincs más hely, mint a Lloyd nagy terme, és ezt, mint értesülünk, a társulat kész is a Kisfaludy-Társaságnak közgyűlése megtartására átengedni. Óhajtandó volna ugyan, hogy épen most, midőn a fővárosnak annyi és oly fényes vendégei vannak, a Kisfaludy-Társaság minél téresebb helyiségben ülhetné meg évi ünnepét, sőt, mint utólag értesültünk alapos remény van, hogy a társaság e czélra mégis az Akadémia dísztermét lesz szerencsés megnyerni. Oláh népdalok. Tudva van olvasóink előtt, hogy a Kisfaludy-Tár saság fölhívta az irodalom barátjait nem csupán a magyar, hanem a hazánkbeli más ajkú népdalok beküldésére is, és, hogy egy kötet tót népdal lefordítva már sajtó alatt is van. Mire a gyűjtemény megjelenik, remélhetjük, hogy már egy másik oláh népdal-gyűjtemény is sajtókészen fog állani. Ember György buzgón gyűjti és fordítja az oláh népdalokat s egy csomót már be is küldött. Óhajtjuk, hogy hazánk valamennyi nem-magyar ajkú népe közt hasonló buzgóság éledne a költészeti maradványok fölkincselése körül. Szerb politikai lap indul meg Buda-Pesten. Dr. M i 1 e t i c s S z v etozár, a szerb szabadelvű nemzeti párt egyik legkitűnőbb tagja, Bács megye óbecsei kerület képviselője, mint a „H." hallja, engedélyért folyamodott felsőbb helyre „Zastava" (Zászló) czimü politikai lap kiadhatása végett. A lap egyelőre kétszer fog hetenkint megjelenni, azonban dr. Miletics intézkedést tett az iránt, hogy lapja mielébb napi lappá lehessen. Miletics mint az egykori „Srbski Dnevnik" vezére, méltó elismerést vivott ki nevének a publicistái téren, s vállalata a szerbek és magyarok hazafias pártfogásába méltán ajánlható. Az „Erdészeti Lapok" negyedik évfolyamának XII. füzete megjelent ; szokott gazdag szaktartalmán kivül e lapok saámadását s 1865diki előfizetőit is közölvén. Az előfizetői jegyzékből nem tűnik kivala mi nagy pártolás, pedig aligha van buzgóbban s avatottabban szerkesztett szaklapunk. Wagner Károly és D i v a 1 d Adolf az eddigi tulajdonos szerkesztő és főmunkatárs C i m e g Jánost is főmunkatársul szerezvén Sporzon Pál szerkesztése mellett ujabb folyamot indítanak meg „Erdészetiés gazdászati Lapok" czím alatt s évi 5 frt. előfizetési díjért havonkint három nyomtatott ívet ígérnek, melynek szövegéből kettő az erdészet, egy a mezőgazdaság érdekeinek lesz szentelve. Ismerve e jeles lapok eddigi komoly törekvését fölhívjuk reá olvasóink figyelmét,s földbirtokosaink, erdészeink és gazdáink meleg részvétébe ajánljuk. „Norvégiából, úti emlékek" czíme alattjelent meg Bulyovszky Lillától két csínos kötet, mint szerző tulajdona, Emich Gusztáv nyomdájában. A két kötet ára 2 frt. Képzőművészet. Kisértsünk meg egy kis visszapillantást a letűnt óv művészeti mozgalmaira hazánkban. Igaz, hogy rendszert, vagy csak némi tervszerűséget, határozott irányt, vagy a k. művészet külön ágaiban analóg haladást nem fogunk jelezhetni, de egyes elszigetelt tényeket mégis, melyek lendületről tanúskodnak, egy-kettőt meg épen olyat, melynek jót igérő és messze kiható hordereje kétségbe-vonhatlan. Az építészet köréből örvendetes „fait accompli" gyanánt előtérbe lép a magyar akadémia palotájának, a pesti vigadó diszépületének s a debreczeni színház befejezése; a pesti rakpart és a Pest-lipótvárosi templom, az országháza s a múzeum környékét díszítő paloták építkezésében tapasztalt haladás, s a mit szintén ide kell számitanunk, a lefolyt évben szülemlett azon nagyszerű tervezet, mely, ha a jó sors valósítását megélnünk engedi, fővárosunk külső díszét kiszámíthatlan mérvben emelni fogná: a R e i fct e r-féle csatornaterv. A szobrászat terén bevégzett tényekkel nem találkozunk. A b. Vay-féle Vörösmarty-szobor elkészült ugyan, de felállítva még nincs, a nádoremlék pihen, a Petöfiemlék ügye keveset halad, a szigetvári Zrinyi-emlék még csak meg van pendítve, a Széchenyi-emlékre kihirdették a pályázatot és feszültséggel várt eredménye csak marczius havában fog kiderülni. Legjobb tehetségünk e szakmában sok idővel rendelkezik és aggódva néz a jövő elé,! A festészetre nézve uj korszaknak volt megindítója a lefolyt esztendő. Pest városát illeti a dicsőség, hogy a vigadóban festendő falképekkel a monumentális festészetnek első engedett tért a hazában. „Wagner „Mátyás diadala" és Lotz kisebb falfestményeinek egy ketteje elkészült immár. Than kartonjainak színes kivitelére talán a jövő nyár folytában kerül a sor. Allványképekben a múltév, tárlataink tanúsága szerint, nem volt termékeny és minőség tekintetében sem kielégítő. Egykét jelesebb mü kivételével a lehangolás és kedvetlenség tükrözött mindnyájában. A magán képvásárlások száma á tárlatokból legalább m 0. A sokszorító művész etek körében, n .'i t lajf c7*i Je2*