Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 4. szám

mu küldötteket választ, hogy előre meghatározott és tüzetesen körülirt kérdések felett együtt tanácskozzanak, és — ha szükséges, határozzanak is : delegatiot fognak látni, melynek köre szűkebb vagy tágabb lehet, mely több vagy kevesebb fontos tárgyakra terjesztheti ki befolyását, de mely azért nem parlament j mert az ily gyülekezet soha nem képviseli a, nemzetnek törvényhozási hatalmat, és csak a birodalom két felének törvényhozásai által a hatásköréül kitűzött körben, mint meghatalmazottjuk lép fel; és nem válhatik parlamentté; mert az oly testület, melynek mandátuma csak bizonyos, a törvény által kijelelt tárgyakra szól, nem léphet körén túl a nélkül, hogy határozatai minden jog alapját elveszítsék, s mert mind a két törvényhozásnak egyiránt érdekében fekszik, hogy küldötteik, kiket bizonyos közös ügyek elhatározásával megbízott, kijelölt hatáskörükön túl ne lépjenek s igy azon törvényhozásoknak hatáskörét ne szorítsák meg, melyet fentartani, bizonyosan a birodalom lajtántúli felét képviselő törvényhozásnak sem fekszik kevésbbé érdekében , mint saját országgyűlésünknek. Ebből következik: hogy ámbár oly intézkedés, mely a közös ügyeknek elhatározására mindazon esetekben, hol nzt közös érdekeink megkívánják, a birodalom szükségeinek megfelelne, annak legalább oly hatalmi állását biztosítaná, minőt az akkor birt, míg legfontosabb ügyei absolut rendszer szerint kormányoztattak; ezért sem Magyarország, sem a birodalom lajtántuli népének önállása és alkotmányos szabadsága nem veszélyeztetnék, s mindkét részről biztosak lehetnénk az iránt, hogy az ügyek, melyek az egész birodalomnak közösek, sem kizárólag a birodalom osztrák miniszterei, sem kizárólag magyar államférfiak befolyása által nem határoztatnak el, mi, mint a „P. Napló" egyik minapi számában igen helyesen megjegyzé, hazánkban nem fekszik senkinek szándékában. Kétségtelen, miként oly intézkedések czélszerü megállapítása is nagy nehézségekkel jár. Hogy azok kivánatainknak megfeleljenek, mindenek előtt a közös ügyeknek kölcsönös egyetértéssel meghatározása, s oly szabatos körülírása kívántatik, hogy ezen ürügy alatt semmi, mi az öszbirodalom kára nélkül a birodalom magyar és osztrák felének külön törvényhozására bízható , azoktól el ne vonajjék. ^Szükséges ezenkívül, hogy a közös ügyek tárgyalásának formái oly módon határoztassanak meg, mely a birodaT A R C Z A. Elmefuttatás a zeneköltés felett. Napjainkban a német uj nemzedék a hangszeres zeneképek korszakát éli. Még tánczzenéjében is képeket keres, s azt, ki csak componál, mint a régiek, ki egy zongoraábrándocskát ir a nélkül, hogy Orpheus, Tasso, Faust s más infernalis istenek ne szerepeljenek a fekete pontocskákban: gúnyosan lenézi. De nemcsak a németek közt, hanem világszerte vannak hívei a zenei eszményítés uj tanainak; mert az erös mellhangon kiabált szózat a közönség közt mindig előbb talál viszhangra, mint hideg reflexióra; s valamint a legroszabb könyvben is lelhetni valami jót, ugy a legroszabb irány hirdetője is talál követökre ; annyival inkább pedig az uj korszak apostolai, tanaik telve levén ábránddal, regényességgel, misticismussal, melyek felé az emberi természet mindég hajlott és hajlani fog. Nem korszerűtlen tehát : röviden szemlét tartani a hajdani s mostani zeneköltők eljárása felett; mint szintén egy pár szóval megvitatni: melyiknek van előnye a máaik felett? Nem vihetjük ugyan vissza a képes zene eredetét Guido korszakára, mert akkor s még később is az illetőknek elég gondot adtak a neumák s más elméleti szabályok teremtése, elannyira, hogy tulajdonkép magára a zenére nem is gondolhattak; de már elég régen kezdődtek a zenészeti élezek, melyek a képes zene elöpostáiul tekintendők. Ez élezek legelőször az ének terén tűntek fel. Ilyennek nevezhető Merula fugája (1600 körül), melyben a különböző szólamok gyermekeket ábrázolnak, s declinálják a qui, quae, quod-ot- hebegve, akadozva, miközben az iskolamester dühösen nagyokat kiált. Marcellus — Velenczében — egy kardalt irt sopran s mély alt szólamra • a két lom két felének nem csak önállását, de a közös ügyekre egyenlő befolyását is biztosítja. Szükséges végre, hogy ezen ügyekre nézve a végrehajtás is akként szerveztessék, hogy ez által azon önálláHnak, melyet jogfogalmaink s a birodalom mind két felének érdekei megkívánnak, ne veszélyeztessék. De épen, mivel azon nehézségeket előre látjuk, melyekkel mind ezen kívánalmak teljesítése jár, kétszeresen szükséges, hogy minden figyelmünket elhárításukra fordítsuk s a birodalom jövőjének s alkotmányos szabadságának biztosítását ne keressük oly institutiókban, melyeknek kivihetetlensége iránt kétségünk nem lehet. S ilyen, meggyőződésünk szerint egy centralis parlamentnek alakítása. Nem csak azért, mert Magyarország ily institutio ellen tiltakozik, s benne annyi áldozatokkal eddig feltartott önállásának megszüntetését látja, hanem azért is, mert egy centralis parlament, mely által Magyarország s a birodalom lajtántuli tartományai oly viszonyba jutnának egymáshoz, minőben a brit szigetek állnak, mióta á közös parlament belőlök a nagy brit birodalmat alkotá Ausztriában csak azon feltétel alatt lehetséges, ha a birodalom azon része, mely a német szövetségnek részét képezi, abból végképen kilép; mit némelyek talán kívánatosnak tarthatnának, de bizonyosan nem a birodalom hatalmi állásának érdekében , melyet sem centralis parlament, sem más; bár mi mesterségesen tervezett institutio annyira nem nevelhet, mint azon befolyás, melyet Ausztria, mint a szövetségnek tagja Németországra jelenleg gyakorol. A „N. Freie Presse"-nek igaza van, hogy a birodalom helyzete nem olyan, minő Svéczia- és Norvégiáé. Semmi kedvünk arra (mit Magyarország elégszer megmutatott), hogy valahányszor Oroszországnak vagy másnak kedve kerekedik, egy-egy tartományt veszítsünk el. De az osztrák birodalom nem a brit birodalom. Viszonyai s helyzete még sokkal nagyobb mértékben sajátságosak, mint ezt bármely más államról mondhatjuk. Ebből pedig az következik, hogy midőn azon állam institutionak megállapítása forog kérdésben, czélunkat nem más államokban létező institutiok átvétele által érhetjük el. Kinek ruhára van szüksége — hisz az alkotmány félig meddig hasonló, s az „Ostd. Post," reméljük ez ízben hasonlatosságunkat nem fogja felette költőinek találni — az sem egy nálánál kisebb, sem egy nálánál nagyobb embernek köntösét nem veszi kölcsön. Mi másnak illik, neki szólam két nyájat szeinélyesit, s igyekeznek egymást mindenáron lebögni. Jomelli a kapuezinusok dongásszerü énekét egy egyetlen hangra irt karral tette nevetségessé. Aumann — Albrechtsberger tanítója — egy parasztmisét irt, melyben a parasztok nagy ügy gyei-bajjal betűzik a latin szótagokat, megakadnak, újra kezdik, s végre oly zavarba jőnek, hogy nem lehet tudni: vájjon Kyriét vagy Aynvs Dei-t énekelnek-e ? Ilyen Haydn Mihály vemrabüis bárba capucinorum-ja,. Ahhoz képest azután, a mint a hangszerek tökéletesedtek s a tiszta hangszeres zene önállóbb lett, e téren is kisebb nagyobb sikerrel lőnek megkisértve a zenei élezek. Zách, Mainczban a XVII. évszázhd ban, a capuezinusok generálisa tiszteletére, e rjnd iránti ellenszenvéből, olyan zenét irt, melynek dallamai közt váltogatva előíordul a szamárordítás. Hasonló élezeskedésnek tekinthető Porpora trilla fu gája. VI. Károly Porporát, a müveit elárasztó trillák miatt ki nem állhatta s karnagyi állomásáról el akarta mozdítni. Megengedte azon ban a nyakas maestronak, hogy még egy utolsó oratóriumot irjon s e!Ő is adhassa. A főpróbára maga a császár is elment. „Ez aztán egészen más! — szólott minden szám után elragadtatva — ezt szeretem, mert egyetlen trillát sem hallottam." De kezdődött most a zárfúga, melynek theraája négy erősen megtrillázott hangból állott, minélfogva minden szólamban trillát trilla váltott fel, úgy, hogy a trilla csak a zárütenynyel végződött. — Haydn József is nagy élezeskedő volt. Sokféle kiadásban ismeretes az a tréfája, melylyel Eszterházy herczegnél sikert aratott; mindenki hallhatta hírét e sajátságos^symphoniáuak, melyből a hangszerek egyenként mind elmaradoznak. O kezdte a gyer mekkonczerteket, melyek gyermekjátékokból állanak, s a kakuk, fülmile, dob, csengetyü, háromszög sat. számára ma is élvezhető zenét irt. Mozart sem akart hátra maradni a tréfás zene terén, s Clementi caratteri musícali-jit sem hagyhatom említetlen, melyben Haydn, Mo~ zárt, Koczeluch, Sterkel stílját utánozza, sőt saját magát is kifigurázza. A tréfa vastag nemében pedig legkitűnőbb volt Pepusch, ki I. Frigyes Vilmost Potsdámban egy hat fagotra irt s minden osztályú, fiatal és vén disznók röfögését utánzó zenekölteraénynyel mulattatta. Kivált az