Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 25. szám - Emlékbeszéd Szalay László fölött. A M. T. Akadémia 1865. dec. 11-dikén tartott közgyülésén olvasta Eötvös József báró

323 melybe jogtudományunk Frankig sülyedett, mely gyakorlati jo­gainkra is oly károsan hatott, főkép azon, a nemzeti hiúság által ápolt előítéletből eredt: hogy a „magyar jogviszony oly va­lami, minek egyéb jogokban semmi előzményei s külön, egyébbel semmi kapcsai nincsenek, mi Európában egész külön áll, s valamint a jogi esz­mékáltalános kifejlődésére semmi befolyást nem gyakorolt, ugy azoktól egészen függetlenül fejlő­dött és fejlődhetik ezután is. Holott a tények el­fogulatlan tanulmányozása azon meggyőződéshez vezet, hogy a jogi törvényhozás mezején szintúgy, mint alkotmányos kifejlődésünkben, hazánk és Európa más országai között mindig kölcsönös ha­táslétezett, s hogy hazánk nyugati Európa más mivelt országainál valamivel előbb vagy hátrább állt, de velők mindig egy irányban haladott." Mi az egyéniségekről áll, s mit Gröthe, a legélesebben kinyomott egyéniségeknek, a legeredetibb szellemeknek egyike magáról mond, áll az nemzetekről is, hogy bár mennyit beszéljünk eredetiségökről, az: mi egészen sajátjok, igen kevésből áll, s azon különbség, melyet köz­tök, és mások között észreveszünk, csak onnan ered, mert a közös eszmét saját egyéniségök szerint dolgozták fel, s a közös irányban sa­ját természetök szerint haladtak. Az ellenkező nézet, ha az a tudomány körében marad, csak té­vedés ; de sokkal károsabb, ha az a praktikus élet mezején alkalmazta­tik s azon meggyőződéshez vezet, hogy valamely nemzet magát elszi­getelheti, sőt, hogy csak ez által biztosíthatja nemzeti sajátságainak önálló kifejlődését. Mint a polgári élet körében minden nagyobb eredmény csak az által érethetik el, ha több egyéniség egy közös czélra működik : ugy az emberiség haladása csak a népek hasonló közreműködésének ered­ménye ; s a mely nép a közösségből kilép, melyet a nyugati keresz­tyénség a népek között előidézett, s melynek ujabb civilisatiónkat kö­szönjük, az tevékenységének azon mezején, melyen ezt teszi, rögtön elmarad és hanyatlik. S ez történt a jog tekintetéből nemzetünkkel. Ha hazánk jogviszonyait, vagy egyéb institutióit tekintjük azon századokban, melyek nemzetünk fénykorát képezik, köztök és más európai intézvények között a legnagyobb rokonságot találjuk, s ha ez később megváltozott, az ok a török uralomban rejlik, mely által fejlő­désünk erőszakosan félbeszakittatott* ugy, hogy az, mi institutiónk ere­detiségének tartatott, sokban csak annak jele, hogy hátrább marad­tunk, s egyszersmind legnagyobb akadálya haladásunknak. — Mert valamint a mivelődésnek közös foka szükségkép egy bizonyou közös­séget idéz elő a népek politikai és társadalmi viszonyaiban is: ugy oly nép, mely társadalmi viszonyaiban és politikai institutióiban másoktól eltér, soha nem vehet részt az általános haladásban sem. Ezen nézetből indulva ki, s belátva mélyebb tanulmányaiból, hogy a bajokon, melyek jogviszonyainkban léteznek, egyes javítások által segíteni nem lehet, Szalay azon meggyőződéshez jutott, hogy va­lamint jogi viszonyaink reformja minden haladásnak feltétele : ugy ez csak ugy lehetséges, ha egész jogunkra kiterjed; s igy — ámbár távol azon kíméletlenségtől, melylyel a radicalismus az államot bizonyos el­vek szerint construálja, senki a békés, fokonkénti haladást nálánál in­kább nem ohajtá: e téren ily haladást nem tárta lehetségesnek. Miután századokig félbeszakasztva fejlődésünkben, jogviszo­nyaink a kor szükségei szerint fokonként át nem idomulhattak, és Szalay belátta, hogy hiteltörvényeink javítása, — melyet Széchenyi a haladás feltételének tekintett, az aviticitás megszüntetése nélkül lehe­tetlen, s ez, ha azt a birtokképesség általánosítása nem előzi meg, az egész birtokos osztályt megrontaná, s egyáltalában üdvös eredménye­ket csak ugy idézhet elő, ha egyszersmind egész eljárásunk és tör­vénykezésünk rendszerét megváltoztatjuk: nézete szerint bajainkon csak gyökeres reform által, csak ugy segíthetünk, ha minden jogviszo­nyainkat azon elvek szerint, melyek Nyugat-Európa civilisált orszá­gaiban általánosan elfogadtattak,regészen átalakítjuk, s ezt tűzte ki magának feladatul. Erezve nehézségeit, tudva, hogy az egyesnek törekvései egy ily czél elérésére elégtelenek, és sokszor két­kedve saját képességén, de ernyedetlen buzgalommal, mert át volt hatva feladatának szükségétől és nagyszerűségétől, s ennek akarta szentelni egész életét. Tanulmányai, egész irodalmi munkássága és uta­zásai erre voltak szentelve. Látszólag a siker, mely Szalay munkásságát követte, igen cse­kély vala. A Themis és az általa s néhány barátainak társaságában ki­adott „Budapesti Szemle", melyben a codiíicatióról irt értekezéseit közié, oly kevés támogatásban részesültek, hogy mindkét vállalattal már a második füzet után fel kellé hagynia. Nagy olvasó körrel, mely az Írónak nevét zajjal hirdeti, s neki anyagi hasznot szerez, Szalay nem dicsekedhetett. De kétségtelen, hogy ezen dolgozatai azoknál, kik köz­ügyeinkkel alaposabban foglalkoztak, nem maradtak hatás nélkül, s legalább e körben figyelmet gerjesztettek a fiatal tudós iránt, ki mel­lőzve mindent, mi által mások hatni iparkodtak, csak eszméinek egy­szerű, s a lehetőségig világos előadásától várta azoknak győzelmét; és ennek vala köszönhető, hogy midőn 1840-ben a fogházjavitásnak ügye szóba jött, s az országgyűlés a küldöttségnek, melyet erre kinevezett, büntető törvényeink és eljárásunk revisióját tette kötelességévé: azon férfiak, kik e nagy munkával megbízattak, jegyzőjüknek Szalay Lász­lót választották, ki az 1840-ki országgyűlésen jelen nem levén, a vá­lasztmány tagja nem vala, — neki ezáltal alkalmat adván, hogy azon eszméket, melyeket eddig csak a tudomány körében fejtegetett, a gya­korlati törvényhozás körében alkalmazza. Kik e választmányban részt vettek, ismerik azon érdemeket, me­lyeket e téren szerzett, és tudják, hogy ha annak munkálatai a külföld főleg Németországnak első tudósai által a törvényhozás ezen ágában nagy haladásnak ismertettek el, ez részben neki köszönhető. Nem ki­sebb volt azonban a hatás, melyet ezen tevékenység magára Szalayra gyakorolt. A személyes viszony, melybe azon férfiakkal lépett, kik akkor politikai fejlődésünk élén álltak, s kikkel most naponként érintkezett, élénkítve hatott tehetségeire, és tágitá látkörét. Mit a jogról régen érzett, hogy annak egyes részeit javítani nem lehet, ha csak a reformot az egészre ki nem terjesztjük, az most álta­lános meggyőződésévé vált, midőn a büntető-törvénykezésről tanács­kozva, az összeköttetést tapasztalá, melyben az egyéb politikai intéz­vényeinkkel áll; s valamint előbb belátta, hogy minden haladás, még az anyagi kifejlődés mezején is lehetetlen, ha azt jogi viszonyaink át­alakulása meg nem előzi: ugy most világos lett előtte, hogy jogi és tör­vénykezési viszonyaink gyökeres megjavítása lehetetlen, ha politikai állapotaink a régiek maradnak. Mert ki tehetné fel, hogy ha a birói és közigazgatási teendők, mint azt akkori megyei rendszerünk magával hozá, összezavartatnak, az igazság gyors kiszolgáltatása lehetséges, vagy hogy a törvény előtti egyenlőség, s a jury, melyet Szalay az el­járás legtökéletesebb formájának tartott, hazánkban alkalmazható, ha a nemesi privilégiumok tömege és úrbéri viszonyaink megmaradnak, s minden politikai jog csak mint kiváltság élveztetik. S azon arányban, melyben ezen meggyőződés benne erősebbé vált, s az általános hely­benhagyásból, melylyel a választmány munkálata az egész országban fogadtatott, azt tapasztalá, hogy a nemzet a jogegyenlőség elvénekel foga­dására megérett: erősbbé lett azon határozata is, hogy tevékenységét, melyet eddig csak a jogi viszonyok reformjának szentele, tágabb kö­rökre terjeszsze ki, s ez birá öt arra, hogy Korpona városának felhí­vását, mely őt 1843-ban követének választá, elfogadja. A befolyás, melyet a polgári elem hazánkban akkor gyakorolt, mint önök tudják, abban állt, hogy a városi követek együttvéve egy szavazattal birtak. Azonban Szalay, mint e hon egyik legkisebb városá­nak követe is, két nagy dolgot nyert ezen állásában. Helyet, honnan szavát az egész haza meghallhatá, és azt, hogy mint városi követ, már állásánál fogva azon ügynek védelmére hivatott fel, melytől saját meggyőződése szerint,,a hon szebb jövője függött. Es Szalay igy fogta fel állását. 0 nem egy kis felföldi város küldöttjének tekinté magát, ki városának törvényhozási kiváltságaiért küzd, nem a városi polgárság képviselőjének. „Nincs többé szó (mondá 1843-ban sept. 27-én tartott beszédében) néhány városi votumnak rehabilitatiójáról, hanem szó van egy uj elemnek a törvényhozásba béfogadásáról. S ezen elem, mert a jelen szükségeknek, a kor követelé­seinek tolmácsa, az időnek nagy chemiai processu­sában a többieket fel fogja olvasztani" s ő ezen elem, az egész 4dik rend képviselőjének tekinté magát s ennek jogaiért küz­deni ismeré feladatának. „Midőn hiszem és óhajtom, (igy szól ugyan e beszéd folyamában tovább), hogy Magyarország jövendője a tiers e t á t f o r m á i b a n nyilatkozzék, ezen szó alatt adott idő lefolyása után, az összes nemzetet értem, s nem értem, nem fogom érteni soha a röf és serpe­nyő — magokban véve igen tisztességes dolgok — túlnyomó befolyását. Nem akarom, hogy teremtes­sék egy uj osztály, számtalan haeterogenitásaink öregbítésére; hanem szivemből óhajtom: alakuljon oly osztály, mely a többieknek szögletességeit le­simítsa, mely bennök felolvaszszon mindent, mi nem korunkba való." „Lesznek, kik talán ugy fognak vélekedni, hogy igen távol, jövendőről szólok; én nem hiszem oly távolnak. Óriási lépésekkel közeledünk e czél felé." „A szőnyegen levő reform kérdésekben első szemét látom azon láncznak, mely minket egy nagy, életrevaló egészszé olvasszon. S ennélfogva óhaj­tanom kell, hogy az itt megállapítandó k részsze­rint az által, hogy elfogadunk mindent, mit a hala­dás eszméi, a kor szükségei követelnek, részben természetes csatornául, részben mintául szolgál­janak az ország egyéb elemeinek annak idejében befogadására, kiképzésére; s mert kimondottam ezen óhajtásomat, kimondom véggondolatomat is, meglehet nem alapos, de minden esetre lelkiisme­retes megfontolásnak eredménye. (Valamint ha már emelkedik a mű, a művész össze szokta törni min­táját, ugy nem gondolok vele, ha unokáink, vagy unokáinknak unokái össze fogják törni a mintát.) Mert nem municipalis ország képében látom a nagy­gyá lett hazát: nem hiszem, hogy municipalis foe­deralismus legyen a végczél. Megismerem, és hálás szívvel ismerem meg, hogy municipalis alkotmá­nyunknak köszönjük fennmaradásunkat, mikor még nem ébredtek öntudatra a különféle érdekek;

Next

/
Oldalképek
Tartalom