Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 25. szám - Az 1865-diki magyar országgyülést megnyitó trónbeszéd

317 ellenpártoknak kész vele egyesülni; ehez járul még, hogy a király személyesen szereti, s Páriában szintén persona grata. Ujabb levele helyreigazítja a viszonyok változtával máskép alakult tényeket, melyek okvetlenül]érdekelni fogják olvasóinkat. Ámde szóljon maga a levelező: Flórencz, decz. 10. Hogyha németnek születtem volna, nagy zavarban volnék ám, és csűrném csavarnám eszemet, mikép tudassam a Hetilapok olvasóival, — a nélkül, hogy hibázhatatlanságomat compromittáljam, — azt a szomorú igazságot hogy hamis próféta voltam, s hogy az elnökválasztás máskép ütött ki, mint a hogy jósoltam. Pedig csakugyan ugy van, Mari az elnök s nem Kattazzi, sőt Rattazzi olyan szembetűnő kisebbségben maradott, hogy a szorosabb választásba bele sem jutott, s csak Mari és Mordini közt történt a golyózás', és kevés be is mult, hogy a baloldal jelöltje nem lett elnöknek megválasztva. Hetek óta mindenki várta a kamara szervezését, hogy a pártok ereje iránt eligazodjék, mert sokan az uj követek közül nem akartak semmiképen szint vallani, s eljártak hol az egyik, hol a másik pártértekezletbe, s ha aztán rajta kapták őket a tilalmasban, őszintén megmondták, hogy bizony tájékozni akarják magokat, mert provinciális eszökkel fel nem foghatták még azokat a finom árnyéklatokat, melyek a pártokat egymástól elválasztják, hiszen mind a három párt azt mondja, hogy Olaszország egységét akarja, s az egyház elválasztását az államtól, meg a franczia szövetséget és takarékosságot, meg a szabadság kiterjesztését, különbség csak ott van, hogy mindegyike azt hiszi, miként mind ez csak ugy vitethetik keresztül, ha a hatalom az ö kezébe adatik. Annyi csakugyan bizonyos volt, hogy egyikének sincs absolut többsége, a kormány tehát kívánta, hogy a balcentrum egyesüljön vele, s szívesen bevette volna Rattazzit a cabinetbe, Rattazzi azonban nem akarja a második hegedűt játszani, különösen mikor a primista, L a M a m o r a, oly roszul húzza, s valahányszor kiesik a taktusból s veszti nótáit mindig a bandát okozza. Különben pedig azt is tudta, hogy mihelyest a mostani miniszterek lejárják magokat, alig lehet máshoz fordulni, mint hozzá, hogy uj kormányt szervezzen. Nem lévén azonban neki sem többsége a kamarában, a baloldallal kezdett kaczérkodni, s Depret i s által összeköttetésbe jönni vele, ki még most is félig-meddig a balhoz támaszkodik. Itt pedig Guerrazzi, Crispi es De Luca épen nem voltak idegenek az egyesüléstől, s javasolták hogy a veresek ugy támogassák Rattazzit, mint a radicalok Angolországban a Whigeket támogatják. Mordini azonban jobban ismerte a veresek kedélyét, s nem állott reá a coalitióra,mert tudta,hogy a párt legtekintélyesebb része Aspromontéra kisérte Garibaldit, s még mindig visszaborzad azon gondolattól, hogy barátilag szorítson avval kezet, kiről Arábia minden illatja le nem mossa a tábornok vérét. Az egyesülés tehát, mely a többséget Rattazzinak biztosította volna, meg ném köttetett, s mind a három párt tulajdon zászlója alatt ment a választási csatába, az értekezés a balcentrum és baloldal közt azonban még s em maradt minden siker nélkül, mert csakugyan látszott, hogy ezen két párt közt nincs többé semmi ellenségeskedés. A kormány félt, nem akarván bizodalomkérdéssé emelni az elnökválasztást, fő embereit megkímélte a lehető vereség veszedelmétől, s csak Mari ügyvédet, egy harmadrendű politikust állította föl jelöltjéül. A balcentrum ellenben erősen bízott számában s Rattazzit magát jelölte ki, nem is álmodván, hogy megbukhassék. B o ggio, a szájas piemonti követ, ki a conventio óta elhagyta a régi többséget, még a választás előestéjén irt egy levelet az A p p e nn i n ó b a, s kimutatta, hogy a hazát csaK: egy Rattazzi-Crispi-féle minisztérium mentheti meg. A vuresek pedig abban egyeztek meg, hogy Mordinire adják voksaikat. Hogyha aztán szorosabb szavazásnál Mari s Rattazzi közt lesz a kérdés, sokan üres czéldulát akartak a díszedénybe dobni. Az eredmény váratlan volt s mindenkit meglepett. Jelen volt 286 követ, absolut többség tehát 144, s a mint a czédulákat felolvasták, volt Mari Adorjánnak 116 voksa, Mordini Antalnak 91, Rattazzi Orbánnak 76. Következett tehát a szorosabb voksolás Mari s Mordini közt, a kamarában nagy volt az izgatottság, Guerrazzi, ki egyébként Mordinit nem szereti, erősen korteskedett mellette Rattazzi partjánál, s Rattazzi maga, Depretis, Pepoli, Zini meg is ígérték s meg is adták voksaikat Mordininak, a jobboldaliak ellenben ijesztgették a félénkebbeket a czentrumból, hogy a kamara fel fog oszlattatni, ha Mordini megválasztatik. Azalatt folyt a titkos voksolás, a miniszterek nyugtalankodtak, a karzaton fogadások történtek, — az itteni szokás szerint, egy pár szivarba, — hogy kié lesz a győzelem. A mint azután a voksokat felolvasgatták, La Marmora, ki szintén jegyezte a voksokat, mindig felpattant, valahányszor Mordini megelőzte Marit, végre kijelentetett az eredmény: Mári 141 voks, Mordini 132, üres czédula 9, egy czédula pedig Zaccharoni. így tehát győzött a kormány, s biztossá lön, hogy legelső alkalommal bármi bizodalmi kérdésnél ünnepélyesen kisebbségben marad, azonban avval biztatta magát, hogy legalább Rattazzi is megbukott, s hosszú időre el van temetve, mert a baloldal nem egyesülhet vele. Csütörtökön következett aztán az elnökök választása, sime Crispi és Depretis megkapták mindjárt első voksolásra az absolut többségei, utánuk De Luca választatott meg, tehá,t két baloldali s egy Rattazzi-féle, negyedik alelnöknek pedig Pisanelli és Restelli közt folyt a szorosabb választás, mind a kettő kormánypárti, mert C o p p i n o, Rattazzi embere, egy vokssal maradt el tölök. Restelli végre megválasztatott 69 vokssal 60 ellen, mert a baloldal nem akart részt venni ezen szavazásban, erejének megmutatására azonban 75 üres czédulát tett a szavazó edénybe. Az ily eredmény roppantul boszantotta La Marmorát s a titkárok választása nem vidította fel, mert Bertea, Mauro Macchi, Cadolini, Salaris és Gravina kaptak többséget az ellenzék részéről, s csak méltányosság tekintetéből jutott be Silvestrelli, Tenca és Beneventano a kormánypártiak közül. Ha tehát a többség nem változik, nagyon természetes, hogy a minisztériumnak le kell lépnie. Igaz, hogy még nyolczvannál több választás van hátra, egyes követeknek többszörös választása, több el nem fogadás s néhány megsemmisítés következtében, ugy hogy ezen pótló választások adandják meg a kamarának határozott színét; de a mostani kormány alig fogja élvezhetni ezen lehető változás előnyeit, mert kedden Sella elő fogja adni financiális terveit, s alig hihető, hogy a kamara nem adna tüstént bizodalmatlansági voksot. Híre van egyébiránt, hogy még ily esetben is csak a mostani cabinet bukik meg, nem La Marmora, ki aztán mindenünnen összeszedett tagokból alakítana uj miniszteriumot,mert Napóleon császár azt kívánja, hogy oly férfi legyen miniszterelnök, kinek neve meg ne ijeszsze a római udvart, s magában is biztosságul szolgáljon, hogy a septemberi conventio becsületesen végre fog hajtatni, tehát vagy La Marmora, vagy Cialdini tábornok. Ez utóbbi azonban már előre is kijelentette, hogy nincs kedve politikai pályára lépni, ugyanazért nem is választatta meg magát követnek. Ily bizonytalanságok közt lebeg most a kamara, az ellenzék vezér elve azonban, mindennap terjed és erősödik az t. i. hogy ha csakugyan nem akarnak, vagy nem képesek tüstént hadat izenni Ausztriának Velencze miatt, le kell szállítani a sereg számát. Hogyha Napóleon nem veti közbe titkos vétóját, ezen nézetnek biztos a diadala. Időközben azonban arról van szó, hogy a franczia császár nem akarná a statu quot 1867 előtt megváltoztatni, mert akkor reméli, hogy a római, velenczei, belga, schleswigholsteini és rumán kérdések annyira megérnek, hogy egy füst alatt az iparmükiállitás alkalmával mindenkinek teljes megelégedésére megoldathatnak. Az ily hosszú combinatiókra aztán azt szokta mondani az olasz : „ha a rózsabokor majd ki fog virítani," Vegyes. Képzőművészet. A magyar képzőműv. társulat f. h. 15-én tartott választmányi rendes ülésében közöltetvén Eötvös József báró, m. akadémiai alelnök a „Politikai hetilap" utolsó számában, az akadémia palotája művészi díszítése ügyében közzétett felhívása : a választmány lelkesülten s ünnepélyesen hivatásszerű kötelességének ismerte a magasztos czél valósításához egyelőre legalább egy történelmi falfestmény költségeinek (körülbelül 2000 o. é. ft.) elvállalása által hozzájárulni, íentartván magának a társulat erejéhez mért folytatólagos közreműködését a vállalat sikeréhez, melynekj megindításában a hazai művészet emancipátiójának első nyilvános tényét üdvözli a társulat. Ugyané czélra első magán adakozóképen jelentkezett a szerkesztőnél Csaplár Benedek kegyesrendi tanár Szegeden 10 o. é. forint tal, Simonyi Antal pesti fényiró művész pedig, mint a választmányi közvélemény lelkes talmácsolója ugyanez alkalommal 100 o. é. forinttal járult a határozat foganatosításához. Határozatba ment egyúttal, hogy a társulat külön küldöttség által fejezze ki tiszteletteljes köszönetét Eötvös báró akadémiai alelnök urnák, mint ki a magyar államférfiak közül első szólalt fel a hazai művészet érdekében és a nemzethez intézett lelkes fölhívásában a hazai művészet ügyét, mellőzhetetlen hazai közügynek nyilatkoztatá. A választmányi ülés további határozatai közül megemlítjük azt, melynél fogva V. ínségben szenvedő művésznek, a műcsarnokba fogadott festménye fejében, segélyezésképen 30 ftnyi előleg utalványoztatott. A titkári jelentések közül: hogy Szemlér Mihály ur „Buda környékéből" czimü, s a biráló bizottság által 35 o. é. ftra becsült festményt, Keve József ur pedig készpénzben 5 o. é. ftotj ajándékozott a nyugdíjintézet részére, mely kegyes adományokért a választmány hálás köszönetet mond az adakozóknak. Végül közhírré teszi a választmány, hogy f. h. 26-kán esti 6 órakor a társulat helyiségében nyilvános felolvasást rendez: tárgyai lesznek: 1. Emlékbeszéd Rahl Károly történelmi festész fölött, Keleti Gusztávtól ; 2. Értekezés a távlattanról, Barabás Miklóstól: mely felolvasásra a társulati tagokon kívül is bárkit szívesen lát a társulat. — Míg a föntebbi sorokat irtuk, azalatt az akadémia belsejének művészi díszítésére e lap tulajdonosához már adománylevél is érkezett egy oly főúrtól, ki valahányszor közhasznú, de egyúttal áldozatot is igénylő közügy megpendittetik hazánkban, mindig első az elsők közül, kik fejedelmi bőkezűséggel áldoznak a nemzet géniuszának. Kell-e mondanunk, hogy a nemesszívü gazdagok e mintaképe S i n a Simon báró, ki e legújabb adományával csak tetőzte a jótétemények azon hosszú sorát, melyek által minden jóravaló magyar ember szivét örök hálával rég lekötelezte maga iránt. Hadd álljon itt a nemes egyszerűséggel irt levél teljes szövege, s a művészet szelleme ruházza fel azt lelkesítő példa hatékony erejével : Méltóságos báró, akadémiai elnök ur! Teljesen osztozom Méltóságod véleményében, melyet a „Pol. Hetilap" 24 számú fölhívásában az Akadémia palotájának művészi fölékesitése körül kifejteni méltóztatott, magam is meg vagyok arról győződve, hogy a most már fenálló díszes Akadémiánk, csak akkor lesz jelenünknek egyöntetű teljes emléke, ha az belsőleg is méltóan ki leend diszesitve.