Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 25. szám - Az 1865-diki magyar országgyülést megnyitó trónbeszéd

fejd el mi jogok az alkotmány által megszabott határokon tul korlátoltassanak, sem az, hogy a birodalomnak nem magyar részei a közös ügyek kezelésénél alkotmányszerű befolyásoktól megfosztassanak, a nemzetnek bizonyosan soha nem volt szándékában. — S bátran kimondjuk, hogy a mi azon czélokat illeti, a birodalom két felében csak egy nézet uralkodik. Törvényhozásunknak azon nehéz feladat jutott, hogy oly intézvényeket keressen fel, melyek által a birodalomnak hatalmi állása egyes részeinek alkotmányos szabadságával megegyeztethető ; s törvényhozásunk, melynek első kötelessége, hogy az országnak közjogi s belkormányzási önállását csorbítatlanul fentartsa, csak minden kérdéseknek érett megfontolása ésbeható tárgyalása után állapodhatik meg nézeteiben. Azon őszinte nyíltság mely — mit a trónbeszéd oly szépen fejez ki — a fejedelmek s népek közötti bizalomnak nélkülözhetetlen feltétele, feltétele azon kölcsönös bizalomnak is, melytől az isteni gondviselés által egy fejedelemnek kormánya alatt egyesítettnépek jólléte és szabadsága függ,s törvényhozásunknak joga s kötelessége lesz, szemei előtt tartani azt, mit a közös birodalomnak érdeke kiván, óvatosan kerülve mindent, mi által az országnak közjogi önállása legtávolabbról veszélyeztethetnék. De azon percztől fogva, melyben a nemzet alkotmányos önállása elismertetvén, az ezen legfőbb kincsét fenyegetett veszély eltávolíttatott, érzi e hazában mindenki, hogy, midőn a birodalomnak erőt és súlyt kölcsönöz, saját erejét és. súlyát növeli, mi dőnemel önmagát emeli, s midőn az egész fenmaradását biztosítja saját épségét tartja fen; épazért meg vagyunk győződve, hogy a nemzet áldozat készséggel és önmegtagadással járuland a feladás megoldásához. Mert bármi nagyok legyenek a nehézségek, melyekkel küzdenünk kell, bátran nézhetünk eléjök valameddig a Fejedelem s az ország között létező bizodalom fenmarad, ennek pedig legbiztosabb alapja a törvényhez való ragaszkodás. B. EÖTVÖS JÓZSEF. 1865-diki magyar országgyűlést megnyitó TRÓNBESZÉD. Midőn kedvelt Magyarországunk országosan egybegyűlt Főrendéit és Képviselőit körülöttünk egybeseregelve örömmel szemléljük ! egyúttal nyilvánítani kívánjuk szándékainkat, melyek körükbe vezérI lettek, és tenni ezt azon őszinte nyíltsággal, mely a Fejedelmek és né! pek közötti bizodalomnak nélkülözhetlen feltétele. Befejezni jövénk, mit uralkodói kötelességeink érzetétől áthatva, ! megkezdettünk, — saját személyünkben ; — és igy annál sikeresebben szándékunk eloszlatni azon aggodalmakat, elhárítani az akadályokat, a melyek eddig a függő közjogi kérdések elintézését gátolták. Ez akadályok közt első vonalban áll azon ellentét, mely a kiinj dulási pontok között létezett. Jogvesztés egy részről, merev jogfolytoj nosság más részről kiegyenlítésre nem vezethetének. A fennérintett akadályt Minmagunk hárítjuk el, midőn a sanctio pragmatikában egy kölcsönösen elismert jogalapot választunk kiindudulási pontul. Ez alaptörvény, midőn Magyarországunk és az ahoz kapcsolt részeknek közjogi és belkormányzati önállóságát biztosította, egyúttal állandóan megállapította Uralkodó Házunk kormányzása alatti országaink és tartományaink feloszhatlan és elválhatlan együttmaradását, s ' ezzel azok összegének nagyhatalmi állását. Es valamint Mi ebben ta| láljuk az önállóság törvényes és okszerű korlátozását, ép ugy tartalék 1 nélkül elismerjük annak e korlátok közötti jogosultságát. Hasonlókép érintetlenül kívánjuk íentartani a sanctio pragmatikának a magyar korona épségére vonatkozó határozmányait; s azért, noha számításba kellett vennünk a mult évtizedek lefolyása alatt közbenjött tényeket, mégis kiváló fejedelmi gondjaink közé soroltuk an! nak eszközlését, hogy magyar koronánk országai már e jelen országj gyűlésen képviselve lehessenek. Egybehívtuk e czélból erdélyi Nagyfejedelemségünk országgyüj lését, hogy az a Magyarország és Erdély egyesüléséről szóló 1848. évi j I. törvényczikkelyt komoly és beható megfontolásának tárgyává tegye j és az 1848-diki magyar országgyűlés 7-dik törvényczikkét illetőleg haI son eljárásra szólítjuk föl kedvelt Magyarországunk hü Rendéit és j Képviselőit a végből, hogy e kérdés ne a törvény holt betűje nyomán j színleges és ép azért kétes eredményű, hanem minden életerős tényeT Á E 0 Z A. Egy ünnepélyes hét. Izgalom és nyugtalanság, a mellőzés keserűsége s a győzelem dicsősége és mind az, a mit közelebbi tárczánk az akadémiai nagygyűlés okozta érzelmekként feltüntetett, mindazt a hétfői közgyűlés egy érzéssé olvasztotta, a diadal érzetévé, melyet a szellem az anyag, a lelkesedés az indolentia, a buzgóság a részvétlenség fölött kivívott. És a diadal ez érzete nyilatkozik az eseménydús hét minden órájában. Az Akadémia távollevő, mert gyöngélkedő elnöke szózatában a buzdítás, mely a magaslatot mutatja, hova fel kell jutnunk, ha győzni akarunk, a diadal előérzetét ébreszti keblünkben, mert nyújtja a fegyvert, bízik az erős karokban s győzelmes előzményekre utal, melyek csak folytonosságot igényelnek, hogy czélhoz vezessenek; az alelnök emlékbeszéde dicsőült Szalaynk fölött ugyanily diadal fényét árasztja lelkünkre, mert, midőn teljes, magasztos fenségében ragyogtatja előttünk a honfiúi erényeket, egyúttal a jóslat teljesedését mutatja be a 48-diki törvényekben, s midőn befejezetlennek mondja nagy történészünk müvét, a fölhívásban, hogy „fej ezzük be" egyúttal a diadal reményét, valószínűségét, biztosságát mutatja; mert hisz ezren meg ezren gyülekeztünk, kik a dicsőült Örökségét átvéve , helyt állva küzdünk, hogy a mit ő szerzett, veszendőbe ne menjen , harczolva előre hatolunk, hogy a mi befejezetlen maradt, teljes áldásként utódainkra szálljon! S a remélt diadal egy része már ki van víva. Avagy nem diadal-e, hogy bevonulni látjuk az uralkodót Mátyás őslakába, azon országba, mely csak idegen miniszterei fagyasztó kezét érezte évtizedeken át, a nép közé, mely történelmi hagyományként őrzi szivében a dynastia iránti köteles hódolatot, de fölmelegedni csak akkor bir, ha körében tudja a fejedelmet, kihez — ha szt. István koronáját fejére tűzi —• mint királyához joga van, de a kit idegen földön tart a császári méltóság ? Azon percztől fogva, midőn az ős Gellért újkori ágyutelepei közül eldördült százegy ágyúlövés jelenté1, hogy a fejedelem az ország határát átlépte azon időig, midőn ő felsége vasárnap az ország képviselőit egyenkint bemutattatta magának — a napi sajtó mind elragadta elölünk a tények elösorolását. De ha a tények közlésével késtünk, nem-e annyival inkább tisztünk, hogy reflexiókat kössünk a gyorsan haladó eseményekhez, s tagadhatja-e valaki, hogy elég a tárgy és sok az alkalom ? Nem a tárczairó tiszte a nnprv politika, de nem rajtunk múlik, ha apróbb külsőségekben mély értelem rejlik, s nem szabad elzárkóznunk a politika elöl, ha az általunk regestrálandó események nagyobbszerüek, politikába vágók. „Bizalom" volt a szó, melyet a fejedelem a pesti indóházban a pestvárosi küldöttség általi fogadtatásakor leginkább hangsúlyozott s e bizalom a felség részéről abban is nyilatkozott, hogy végig haladva az ünnepélyesen díszített, ezernyi néppel lepett indóházon, épen Deák Ferenczet, Pest városi képviselőt üdvözölte legszivélyesebben. S nem-e viszonzása e biza'omnak a nemzet részéről, midőn a koránsem túlságosan fitogtatott fénynyel, de méltó díszszel kiállított bevonuláskor mindenütt oly őszinte melegséggel üdvözölte a fejedelmet, mely egyaránt telve volt a tartozó hódolattal, mint a hogy távol maradt a kegyelem legkisebb szikrája által már kielégített szolgaiságtól ? A fejedelem és nemzet, az uralkodó és nép mindkettő sokat vár egymástól. Amaz a nemzet föláldozó, rajongó szeretetét, melyre a magyar képes ugyan, de a melynek nyilatkozatától korábbi miniszterei megfosztották; emez jogokon alapuló óhajai, vágyai s reményei teljesülését, melynek ugyanazok álltak útjában. Közvetlen érintkezés kellett hozzá, s a nemzet egészséges érzete s a fejedelem tapintata létrehozták e közvetlen érintkezést, a bizalom fája kivirított s gyümölcse, a diadal felénk int. Oh az a kivilágítás a maga egyszerűségében, de teljességében oly sokat mondott. Mindenütt az akarat, az iparkodás, hogy a maga erejéből mindenki hozzájáruljon a fény és meleg sugarai növeléséhez , melyek a fejedelem és nemzet szivébe hatolva, elősegíteni fogják a közeledést és összeolvadást, melyre az országnak szüksége van, hogy boldoguljon. De sehol hideg fény és üres pompa, mely szertartásos ünnepélynél helyén lehet, rokonszenves együttlétet megfagyaszt. Nem mondjuk, fénytengerben úszott a város, de igenis állítjuk, hogy bizalmas meleg sugárzott minden ablakból, s az egy helyen a szt. Isván koóaföííj s/i 3Í9YÍ3í£r UiAmidsibovaod aox.fi óss rjiiíöbíijal A