Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból

280 kormány a viták terét. Kiegyezkedésre törekszünk, de ezt nem ugy ér­jük el, ha erősen ragaszkodunk elvünkhöz, hanem ha mérsékletiek és tapintatosak tudunk lenni." A nov. 24-ki ülés viharos volt, feladatát az igazolások képezték volna; de a baloldal azonnal az alelnökök választásához akart fogni, kizárván azokat, kik az igazolásnál gáncs alá estek, valamint a ldr. báni tábla ülnökeit. A jobboldal amazok szavazatjogát is követelte, mi­vel az országgyűlés a választások fölött még nem határozott. Másnap a fusio-párt nem jelent meg az országgyűlési ülésben. K!u kuljevics indítványára titkos ülést akartak tartani. Az izgatottság nagy ; tartanak töle, hogy az országgyűlést fel fogják oszlatni. Legújabb hirek szerint pedig a czélba vett titkos ülést sem tart­hatták meg, mert a határozathozatalra szükséges számú tag hiányzott. A bán is elhagyta erre az ülést Stroszmayer püspök meg jelen sem volt. A magyar szellemű fusio pártja pedig sérelmi iratot szerkesztett a bán ellen s követségben felküldi ö felségéhez. X „A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból." B. Eötvös Józsefnek a nemzetiségről irt értekezése alkalmat nyújtott Popovich Milos ur, kitűnő szerb publicistának, egy jeles dolgozatra, mely a fentebbi czím alatt néhány hónap előtt Bel­grádban megjelent, s most Sárcsevics Ambrus hazánkfia által magyarra fordítva előttünk fekszik. Popovich Milos ur sokban helyeselve Eötvös állításait, sokban eltérve azoktól, a magyar és szláv nemzet egymás közötti viszonyáról és közös feladásukról saját nézeteit adja elé, melyek több tekintetben a mieinktől különböznek, de mindig érdekesek, s a legnemesebb huma­nitás bélyegét viselik magukon. Mi tehát teljesen osztozunk Sárcsevics ur nézetében, ki midőn e müvet lefordítá, hazájának szolgálni akart. Meggyőződésünk, hogy valamint hazánk jövője a nemzetiség kérdésének szerencsés megoldásától függ; ugy e megoldáshoz egyéb sem kívántatik, mint hogy azon homály, mely e kérdés körül az el­mékben uralkodik, földeríttessék. Mentül kimerítőbben, mentül több oldalról tárgyaljuk e kérdést; mentül többet vitatkozunk fölötte, annál hamarább fog az kiegyenlít­tetni; mert bármennyire különböznek nézeteink, érdekeink ugyan­azok, 5 tiszta felfogásuk meg fogja szüntetni azon ingerültséget, mely e kérdés körül egyesek hibái s bűnei által előidéztetett. Hasznos szolgálatot vélünk tenni olvasóinknak, ha, midőn nekik Popovich Miklós ur iratát ajánljuk, azon szellemnek megismerésére, mely nagy részben átlengi, s mely a fordítót e mű magyarítására bírta, Szárcsevics ur előszavának egy részét idézzük, mely az irónak s a ha­zafinak egyaránt becsületére válik. .... Kétségtelen — úgymond — hogy Magyarország nemzetei­nek szebb jövőjét, ezeknek egymásközti kibékülése — a közös haza önállóságát pedig a testvérnemzetek leghatalmasabb eleme nyújthatja. Magyar hazánknak a fölkent uralkodó védpaizsa alatt létesítendő önállósága egyszersmind sarkköve és védbástyája Kelet reorganisátió­jának; a szerb nemzet jövője pedig a Kelet átalakulásától függ. Ezen tudat eszközlé, hogy, a nemzete történelmi múltját és dicső­ségét, idegen járom alatt nyögő testvéreinek sorsát szivén hordó szerb hazafiság túladott immár azon utópiákon, melyek a nemzetiségek, kü­lönösen pedig a magyar és szerb nemzet egymástól való elidegeníté­sére használtattak föl. Hisz azokból, mik szerb testvéreinkkel kívánalmaik kielégítésé­nek ürügye alatt történtek, és a fejledezö eseményeknek valódi szerb nemzeti szempontból vett vizsgálásából a szerb patriotismusnak meg kellé győződni, hogy a magyar és szerb nemzet érdekei ugyanazonosak. Vajon e hon magyar, vagy bármily nemzetiségű igaz fia — a ma­gyar birodalom történelmi múltjának megsértése nélkül — tágithat-e azon kötelékeken, melyek e haza fiait egymással, — a szt. István ko­ronájának tartományait reális egységben, — s az összes magyar biro­dalmat a közös uralkodó által az örökös tartományokkal összefűzik? — És vajon az igaz szerb patriotismus törekedhetik-e oly politikai ideál után, mely a magyarországi egység, szt. István birodalma épsé­gének föláldozásával — bármely szin alatt — a Száván túlra az ősi és történelmi tulajdonra iparkodnék terjeszkedni? Az uralkodó magyar király kormánya alatt történelmi alapján és fönálló határai közt consolidált „önálló Magyarország" és a keleti iga alól fölszabadított „önálló Szerbország", — ezek alapeszméi e mü szerzőjének, Popovich Milos szerb publicistának, ki is negyed­százados publicistikai pályáján ezen eszmékért küzd, szenved és nél­külöz. Természetes, hogy azon szerb, ki ősi hazája történelmi dicsősé­géről, állami léteiéről már elfeledkezett; a ki nem reményli, hogy régi hazájára Szerbiára még dicső napok fognak derülni; a ki azt hiszi, hogy Szerbia idegen támasz nélkül fönn nem állhat; a ki Magyaror­szágban élő nemzete jövőjét a.szláv eszme megvalósulásához köti; és a ki a magyar elem- és nemzetiségben oly ellenséget lát, melytől a pri­vilégiumok paizsa alatt menekedni akar: — az ily szerb hazafi — mon­dom — Popovich jelen politikai fejtegetését méltányolni nem fogja. Kétségtelen továbbá, hogy azon horvát honfi, ki e m.unka Hor­vátországra vonatkozó nézeteivel saját fölfogását nem azonositja; ki honának politikai lételét a századokon át kipróbált Magyarország he­lyett a képzelet országában oly kecsegtetőn csillogó délszláv eszmére akarja fektetni — mely eszme pedig, ha valósításához fognának, a dél­szlávságot képező szerb, bolgár, horvát és szlovén népek nemzeti és történelmi öntudatán szappany-buborékként szét fog oszlani — az ily horvát kezében e mü becsnélküli lesz. De — mivel Popovich a nemzetiségek kívánalmait az individu­ális szabadság határain túl kiterjeszti, — azzal sem kecsegtethetem magamat, hogy e röpirat eszméi minden magyar kebelében viszhangra találnak. Mert sok oly magyar van, kiknek hitét és így bizalmát a magyar nemzet létele ellen íölhasznált agitatio, a panszlavismus annyira megrendítette, hogy a nemzetiségek kívánalmainak őszinteségében ma is kétkednek; s máig sem látják be a már ténynyé vált igazságot, hogy a panszlavismus bálványának fölemelésére és megvédésére szánt, s a magyar nemzet jog- és önérzetteljes keblére szegzett nyilak nem csak hatástalanul hulltak le, hanem Íjászaikra pattantak vissza. Sok magyar hazafi a nemzetiségeknek szükségképen előtérbe nyomult s kielégitte­tésre váró igényeinek nyilvánulását saját nemzete jogainak megcsor­bittatásával azonositja, s aggodalommal telik el/mert nem gondolja meg, hogy a magyar hazában e nemzet országos és diplomatikai hely­zete, a morális és materialis erő túlnyomósága, szóval a többi nemze­tekét meghaladó szellemi és anyagi fölény aggodalmait épen nem in­dokolhatja ; — feledi, vagy talán nem méltányolja „a legnagyobb magyar" müvének roppant horderejét, mely a magyar nemzetet korunk ellenállhatlan fegyverei raliberalismus és szabadság bajnokává avatta, s ezzel rövid idő alatt a magyar nemzetnek és nem­zetiségnek a többi nemzetiségek fölött oly diadalt szerzett, mely azt országos és történelmi méltóságában örökre meg­erősítette; — azon méltóságában, melyre azt ezer év előtt Árpád hadainak diadala emelte! — Mindamellett az 1861-diki országgyűlésnek a nemzetiségi kérdés megoldására irányzott munkálatát, ennek föloszlatása után a honi ösz­szes politikai pártok programmjait; s a küszöbön álló országgyűlés képviselőjelöltjeinek politikai hitvallásában a nemzetiségi kérdést tar­talmazó pontokat; szóval: az ép oly általánosan mint ünnepélyesen nyilvánuló közvéleményt tekintve — e mü megismertetése által hasz­nos szolgálatot véltem tenni mindazoknak, kik honunk szebb jövőjét a különböző nemzetiségek kiengesztelésében s ezek egyetértésében óhajtják üdvözölni .... Bécsi levelek. XXII. Bécs nov. 25. A német alkotmányosak — centralisták és autón omis­ták — közti egyezkedésnek első látható gyümölcse azon indítvány, mely szerint az országgyűlések elé terjesztett sept. 20 ki manifestum és pátens külön bizottmányhoz utasítandó, mely ezen állami cselekvénynek az egyes országokra való visz­szahatását megvizsgálandja és az eló'tte szükségeseknek lát­szó javaslatokat fogja tenni. Ezzel az országgyűlések szoro­san a magok illetékessége körén belül maradnak és csak olyasmit tettek, a mire ők a Landesordnungok 19. § -a sze­rint kétségtelenül fel vannak jogosítva. Sajnálatos, hogy Linzben a kormánybiztos mindjárt első pillanatban — két­ségtelenül túlbuzgalomból — egy kis ügyetlenséget követett el, mintegy tiltakozásképen kijelentvén, hogy a sept. 20-ki okmányok nem kormány-előterjesztvény, hanem császári izenet alakjában közöltettek é& hogy e szerint a további nyilatkozatokat fentartja magának. Nem nagy ügyességet látunk ez eljárásban, mert bárkinek, főleg pedig kormánynak részéről mindig hiba az, ha olyasmit ellenez , a mit gátolni sem jogában sem hatalmában nem áll. Az említett 19. §. szerint ugyanis az országgyűlés hivatása, hogy tanácskozzék és indítványokat tegyen „über kundgemachte allge­meine Gesetze und Einrichtungen bezüglich ihrer besonderen Rückwirkung auf das Wohl des Landes." Tehát akármily alakban, akármily czim alatt jutnak a septemberi okmányok az országgyűlések elé, sőt még akkor is, ha épenséggel nem közöltetnek azokkal, miután hivatalosan a maga rendje szerint közzététettek — „kundgemacht" — az országgyű­lések nem csak jogosítva, hanem hivatva is vannak, velők foglalkozni. Belcredi gróf részéről tehát ildomos lépés volt, magára venni a kezdeményezést oly dologban, melynek tárgyaltatását amúgy sem gátolhatja és nem hisszük, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom