Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - Trefort Ágoston beszéde melyet megválasztása alkalmával 1865. nov. 14-dikén választóihoz tartott

269 A zágrábi országgyűlésről írják, hogy f. hó 14- én választották meg az öt bizottmány elnökeit és előadóit. Elnökök rKukuljevics főispán, Kralj Levin püspök, Rauchbáró, Strossmayer püspök, Haulik bibornok. Előadók : V o n c z i n a alispán, Subotics hétszemélynök dr. Raczky, Ozegovics Márton, Misko Hervat. Minthogy a bizottmányok munkálkodnak, több napig elmaradnak az országgyűlési ülések. A pártállásokról annyit tudni, hogy két pártárnyalat létezik. Mindkettő megtagadja a febr. alkotmányt, az egyik a közös birodalmi ügyek feletti megegyezést solidarisan Magyarországgal akarja tárgyalni, a másik Mazuranics vezérlete alatt egyedül a birodalmi hatalommal akar megegyezni. Mazuranics Strossmayert kínálta meg a vezérlettel, ez azonban azt nem fogadta el. A két párt naponként tart értekezleteket. A fusiót ellenző párt az októberi diploma alapján C z e p u 1 i c s elnöklete alatt működő lő-ös bizottmányban most késziti programmját, melynek alapeszméje az, hogy a három-egy királyság államjogi viszonyai önállólag és Magyarországtól függetlenül az osztrák kormány által nyújtandó biztosíték mellett rendezendők. A közös ügyekre egy közös parlament .Ulittassék Bécsben. E nézetben van Strossmayer püspök is. A feljebb említett bizottmányok már elkészültek az igazolással. A polgári egyéneket illetőleg kevés megsemmisítési javaslat íordult elő. Mazuranics, Spun, Blazics választása iránt ellenvetések fordultak elő. Majláth magyar udv. kanczellár már megküldte a horváth és •sziavon főnemeseknek a magyar országgyűlésre szóló meghívó levelet. Bécsi levelek. XXI. Bées, nov. 18. A felszínen még egyetlen jelenség sem gyaníttatja, hogy mához egy hétre a birodalom minden részeiben az országgyűlések már együtt lesznek. Itt Bécsben csak az alserkülvárosi választás vetett fel egy pár habot, de mármost ezek is nyom nélkül eltűntek. Hogy nem Schuselka lem a győztes, már tudva van, ámbár győzelemmel tulajdonképen az ő versenytársa Hoffer tudor sem dicsekedhetik. Kilencz szavazattöbbség valóban nem diadal és annyival kevésbbé az, miután tudva van, miszerint e csekély többséget is az újonnan választott nem annak köszöni, hogy az ő elvei köztetszésben részesülnek, hanem egyedül azon körülménynek, hogy Schuselka a föderalismust irta zászlajára, melyről itt tudni sem akarnak. Bátran állíthatni, hogy ha Schuselka régi dualistikus programinja mellett marad, ha a német és magyar elem kibékülése, a Lajtán inneni és túli szabadelvűek karöltve járása mellett emel szót, miként ezt tőle várni lehetett, sőt kellett is, feléje fordult volna túlnyomó többsége azoknak, a kik most az ellenjelöltre szavaztak. Hanem az mindenesetre idétlen élez, ha egy pár itteni lap azt állítja, hogy Schuselkát most születése helyén a cseh nemzetiségű Budweiszban akarnák követnek választani. Nagyobb csapás nem igen érhetné a népszerű férfit. Midőn ő 1848-ban határozottan német szellemű politikát követett, a mire különben egész múltja, mivelődésének iránya és irodalmi szerepe utalta, midőn amaz évben, föderalistikus honfitársainak hátat fordítván, még Frankfurtba is ment, hogy követi széket foglaljon el az ottani Pál-templomban, a csehek azt a hires „Schuselka nam pise" gúnydalt gyártották és uton útfélen énekeltették a néppel. A cseh föderalisták czélzatai azóta nem változtak és ha ők most az akkorában kigúnyolt férfit választanák képviselőjüknek, ez oly furcsa neme volna a kitüntetésnek, mely Schuselkának aligha jobban nem fájna annál, hogy az Ő nézetei itt Bécsben tetszésre nem találtak és hogy az itteni lapok közül egyedül a Vaterland az, mely mellette sikra száll .... De, a mint mondám, ezen rövid Schuselka-Hofíerféle epizodán kívül itt nyoma sem látható azon fürge politikai életnek, mely különben a törvényhozási ülésszakot meg szokta előzni. Úgyszólván csak a hírlapok foglalkoznak már politikával; a közönség meglehetősen közönbösen néz a jövendő dolgok elé. A hírlapokban pedigfőszerepet játszik még most is az a kérdés: vajon melyik testület az, mely — ha a magyar és horvát országgyűlés határozatai meglesznek — a februári alkotmánynak e határozatok értelmében való módosítására illetékes leend ? E kérdésre eddig jobbadán csak negatív válaszszal találkozunk, azzal t. i. hogy az országgyűlések ily módositásra nem illetékesek. Vajon ki fogják-e ezt mondani? A szándék meg volna, de a kivitel első sorban a kormány eljárásától függ. A kormány pedig, a mennyire tudjuk, legalább egyelőre nem fog alkalmat adni az országgyűléseknek, hogy az alkotmány ügyével foglalkozzanak. Nincs is szükség rá, mert e téren a kormány valami előterjesztést mégis csak akkor tehetne, a mikor a keleti országgyűlések már valami eredményt szolgáltattak, és vajon fog-e addig tartani a Lajtán inneni országgyűlések mostani sessiój a, az még nagyon kérdéses. Követi körökben megpendíttetett azon eszme, hogy habár a kormány nem tenne is ilynemű előterjesztést, az országgyűlések proprio motu nyilatkozzanak felirat utján az alkotmány-ügy körül. Hanem ez indítvány ellen két nehézség forog fenn. Első az, hogy ha az országgyűlések annak kijelentésére akarnának szorítkozni, miszerint ők az alkotmánymódosítására nem illetékesek, annak teszik ki magokat, hogy a kormány egyszerűen azt fogja kérdezni tőlük, hát ki állította azt, hogy illetékesek vagytok ? és ha ez ugy is benne van a Landesordnungban és ellenkezőt senki sem állított, minek a nyilatkozat ? Ha pedig, miként némelyek szeretnék, a felirat utján óvás tétetnék a septemberi cselekvény, illető* leg a februári alkotmány felfüggesztése ellen, itt ismét azon nehézségre bukkannának, hogy — miként kéz alatt talán már egyik másik követtel tudatva lőn — épen nem bizonyos, miszerint ő felsége ily feliratot elfogadna, minthogy azt, a mi megtörtént, nem-történtté tenni sem lehetőség, sem szándék nincs, a felségi cselekmény meddő bírálása pedig semmi gyakorlati sulylyal nem birna. Hanem akármilyen leend a dolgok menete az országgyűléseken, a hírlapok, nevezetesen a szorosb értelemben vett pártközlönyök szintén foglalkoznak a fentemiitett kérdéssel. Feltűnő volt, hogy az autonomisták és centralisták közt megállapított közös programmban egyedül a reichsráth-ról, mint alkotmány-módositásra illetékes testületről vala szó, a nélkül, hogy határozottan kimondatott volna, melyik reichsráthot értik, a tágabbat-e vagy a szűkebbet ? Ezen határozatlanság nem történetes, hanem csak viszfénye azon nézet-különbségnek, mely a sóit disant fusio daczára a két német töredék közt létezik. A centrálisták azt mondják, mihelyt a keleti országgyü léseknyilatkoztak, az alkotmány-felfüggesztés oka megszűnt, a februári pátens hatályba lép ismét és vele együtt a teljes reichsráth is. A magyarok és horvátok nem fognak ugyan megjelenni, de ez nem változtat ama testület illetékességén, annyival kevésbbé, miután a hozandó határozatok úgyis csak a birodalom azon felére nézve lesznek érvényesek, mely a birodalmi tanácsban képviselve leend. Ez igen helyes okoskodás volna, hanem ugy vélem az urak megfeledkeznek egy igen fontos kérdésről és ez: fognak-e a keleti országgyűlések a reichsráthbanvalójrészvételre felszólíttatni? Lehetetlen e kérdésre igen-nel válaszolni, mert ő felsége maga kijelenté, hogy a februári pátenst a birodalom keleti felére nézve mindaddig nem tekinti kötelezőnek, mig az ott, alkotmányos uton el nem fogadtatott ; — ezen elfogadásra nem levén kilátás, absurditás volna azt hinni, hogy a kormány ezt fogná mondhatni minekünk: „elismertem, hogy a februári pátens rátok nézve csak akkor érvényes, ha országgyűlésiek elfogadja; országgyűlésiek ezt nem tette ugyan, de azért a pátens mégis érvényes rátok nézve, küldjetek hát ennek alapján követeket a birodalmi tanácsba!" Ily absurditást a kormánytól nem lehet várni és igy azt sem, hogy a keleti országgyűléseket e reichsrathban való részvételre fel fogja szólítani. De ha nem szólittatnak fel ezen országgyűlések, akkor a februári tágabb reichsráth — az, mely a pátens értelmében egyedül illetékes az alkotmány módosítására — egyenesen lehetetlen, mert ezen reichsráth lehetséges ugyan, ha a magyarok, horvátok stb. felszólittatnak ugyan, de nem jönnek, azonban nem lehetséges, ha mindazok, kiknek a februári pátens szerint meg kell hivatniok, meg se hivatnak. A centralisták fentidézett okoskodása tehát igénytelen nézetünk szerint nagyon gyenge lábon áll. Égészen másként és szerintünk sokkal józanabbul hangzik az autonomisták nyilatkozata ez ügyben, melyet — a „Wanderer^-nek talán nem véletlenül történt interpellátió-