Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 20. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 3. [r.]

260 Nemzeti színház. A mult héten egyik drámai újdonság a másikat követte. Nov. 8-án „Stuart Máriá-"ban V.-Bognár Ad é 1 lépett föl először, kit némely lap már előlegesen ugy mutatott be, mint a tragi­kai múzsa rendkívüli kegyenezét; nov. 10-én pedig Feuillet Octávnak egy uj, az „Erdő Szépe" czimü drámája került először színpadra. Mind két este számos közönség gyűlt fel, taps is volt elég, de a valódisiker­nek se egyik, se másik este nem lehettünk tanúi. V.-Bognár Adél deli termetű hölgy, de hangja gyönge, szavalata egyhangú, sőt hibás; arcz­és tagjátéka még gyakorlatlanságot árul el. Mondják, hogy kissé re­kedt volt s így hangjáról nem Ítélhetni biztosan. Nagyobb baj az, hogy felfogási tehetségéről, alakító erejéről kevés jót mondhatunk, mert sze­repének egyetlen oldalát sem volt [képes kiemelni. Az mindenesetre méltánylandó benne, hogy mint kezdő szinésanő elfogultság nélkül s önmérséklettel játszott, s egy pár érzékeny lyrai helyet némi bensőség­gel fejezett ki. De ez még nem jellemábrázolás, s az ide való törekvést jogosan megvárhatni a kezdőtől is. Játéka nem annyira egy, művészi kísérlet, mint inkább egy próbatét jellemét viselte magán. Általában kár volt először is ily nagy és nehéz szerepben lépni föl. A művészet­ben épen ugy nincs ugrás, mint a természetben, legfeljebb csak gyors fejlődésről lehet szó. — A mi az uj drámát illeti, az Feuillet Octávnak talán legkevésbbé sikerült müve. Azt már megszoktuk a franczia uj drámától, hogy mintegy harczot folytat a drámai benső forma ellen, a dialógot sokszor csak colloquiummá, bár szellemdus colloquiummá sü­lyeszti s a drámai cselekvényt tableauxkká oszlatja fel; de azt még nem, hogy Kotzebuet és IíFlandot ismét föléleszteni törekszik a fran­czia szellem csillogó fényében. Valami ilyes, Feuillet uj drámája. Van benne egy félfont regényi elem, ugyanannyi Kotzebue és Ifflandféle ér­zékenység, egy fertály font vezérczikk, ugyanannyi vodvillei elmésség s mindez föleresztve bizonyos napóleoni lében. A jelen franczia társa­dalom küzdelmét akarja rajzolni, hogyan küzd a democratia az aristo­cratia maradványaival a társadalmi téren is, miután a politikáin legyőzte. Természetesen a democratia győz, hanem az a baj, hogy egyik iránt sem képes a költő részvétet ébreszteni. Jövő számunk tárczájában mind két előadásról bővebben. Zene. Mint a bécsi lapokból olvastuk, dec. 9-kén este a vigadó nagy teremében P r o c h bécsi udvari karmester, egy nagyszerű ün­nepi hangversenyt fog rendezni, melyben több pesti előkelő művész, a pesti s budai ^dalárdák, s a bécsi udvari színháznak több növendéke fog részt venni. Állítólag e hangverseny fénypontja „Semiramis" nyitánya lesz, nyolcz zongorán, előadva 16 kisasszony által, kik mind a bécsi zenede növendékei. A próbákat Proch vezetése alatt már elkezdték. Fővárosunk mint eddig, ugy ezután is tárt karokkal fogadja a valódi művészeket, sőt azoknak is eleget adózik, kik nem birnak európai név­vel, — nemcsak, hanem a zeneszakok alatt csaknem mindennap élvez különböző jótékony s más ürügyek alatt adott hangversenyeket. Mond­hatnók ugyan Proch urnák, hogy műkedvelőink már is kelleténél bő­vebben élveztették velünk a sok zongora exameneket, s ily czélból a bécsi zenede 16 növendékét ide fárasztani szükségtelen; de nem levén jogunk az említett hangverseny rendezésébe szólani, csak az időre vo­natkozólag jegyezzük meg, hogy vagy ugyanekkor, vagy egy nappal elébb, vagy egy nappal később lesz szintén a vigadó nagy termében az irói segélyegylet javára rendezett philhármoniai hangverseny is. Remél­jük, hogy Proch ur ezt tudomásul vévén, vagy felhagy — különben di­cséretes — szándékával, vagy későbbre halasztja. Annyival inkább, mert biztosítjuk P. urat, s mindazokat, kik amaz ünnepi |hangversenyt rendezik, hogy a miénk, azonkívül hogy szintén ünnepi hangverseny lesz, melyet ö felsége jelenlétével fog megtisztelni, a művészeti igé­nyeknek inkább megfelel, mint a P. ur által betanított Semiramis nyi­tány, s a bécsi zenede növendékeinek iskolás előadása, melynek élve­zésére csak az illető nagypapák és nagymamák vannak hivatva. — Berlioz egy nagyszerű oratóriumot irt, melyet szent Caecilia neve napján fognak előadni. E mü állítólag Berlioznak minden eddigi müvét meghomályosítja. Berlioz Hector egy önéletiratot végzett be, mely már állí­tólag a nyomdát is elhagyta, de a melyből jelenleg a zeneköltőnek csak legbensőbb barátai kapnak egy-egy példányt, — a nagy közönség a szerző haláláig türelemre levén utalva. Mondják, hogy Berlioznak e müve a Francziaországban írottak közt legjelentékenyebb, s leghíveb­ben jellemzi a XlX-ik évszáz zenéjét. — A berlini udvari színházban a közelebb mult sept. havában adták Mozárt „Varázs-sí p"-ját 299-szer. Lehet remélni, hogy a 300-dik előadás bizonyos ünnepélylyel lesz kapcsolatban. E színpadon még eddig csak „Don Jüan", s a „Bűvös vadász" osztozhatnak ha­sonló megtiszteltetésben. — A toulonsi színháznak egy valódi höstenora van. E napokban az tgazgatót megtámadta, s mindaddig öklözte, mig — miután a jelen­levők dühét nem fékezhették •— a rendőrség közbe lépett. Ma ugy is égető európai kérdés a tenor kérdés; ezért jó tudni e höstenor nevét is, kinek oly erős ütenyérzéke van, hogy csak a rendőrség képes kihozni a taktusból. A toulonsi höstenort a lapok „Miilet" urnák nevezik. A párisi olasz operában e zeneszak alatt Verdinek „Bocco­negra Simon" czimü uj operája kerül szinre. A főszerepet F r a s c h i­n í adja. A magyar orvosok és természetvizsgálók jövő évben Rimaszomba­ton tartandó nagygyűlésére eddig következő programmban állapodtak meg: 1866-ik évi aug. 18, 19, 20-án történend a szokott módon a be­rás; aug. 22-én megnyitó közülés; — aug. 22,23. szakülések; — aug. 24-én egy napi kirándulás külön-külön csoportokban Ajnácakőrc, Ózd­ra és Putnokra s onnét éjszakára vissza Rimaszombatba. Aug. 25-én zárülés. Aug. 26-án kirándulás történik Tornalljára az e czélra kivilá­gított aggteleki barlangba, mely alkalommal a tornalljai időzés alatt a királyi tó is meg fog szemléltetni. Ugyan az nap Aggtelekről Ros nyóra éjszakára. Rosnyón aug. 27-én hitelesítő ülés fog tartatni, innen kirán­dulás Krasznahorka, Váraljára s onnét vissza Rosnyóra. Ugyancsak aug. 27-én éjszakára Dobsinára, honnan egy napi időzés után másnap azaz 29-én Pohorellára ebédre, innen éjszakára Murányba, honnan aug. 30-án a kiránduló társaság Rimaszombatba visszautazik. A dcbrcczeni jövő évi lóversenyidényre pár ezer forintnyi uj dij íratott alá. Kétséget nem szenved, jegyzi meg erre a „V. és Vlap," hogy ez a debreczeni versenyek emelésére uj ösztönül fog szolgálni; nagyobb mezőnyöket azonban, élénkebb küzdést s igy növekvő érdeket csak ugy remélhetünk, ha az ország keleti felének versenyhatárnapjai közös egyetértéssel ugy lesznek kitűzve, hogy egyik a másiknak útját ne vágja, s Kolozsvár, Debreczen és Újhely kellő időközökkel meg­annyi étape-ok lesznek a Pest-őszi versenyek felé. Erre nézve az eré­lyes kezdeményezés mind a három pályának, de leginkább talán Debre­czennek állna érdekében. Dr. Schwarcz Gyula a terézvárosban föllépett egyik követjelölt rosz néven veszi a programmjára általunk két hét előtt mondottakat. Némi czáfolati törekvések már az „Uj Korszak" multheti számában is megjelentek, melyeket, noha ferdítésről, s rágalomról vádolnak, szó nélkül hagyunk vala, ha a lefolyt héten a „Hon"-ban egy, neve aláírá­sával ellátott két hasábos czikkben ez állításait nem ismétli, s e lap tulajdonosa nevét is bele nem keveri. Dr. Schwarcz ur tán az „Uj kor­szak"féletéböl ismerhetné az egy lap tulajdonosa és szerkesztője közötti viszonyt, s ildomos hírlapíró nehezen támadná meg Dr. Schwarcz urat, az „Uj Korszak" tulajdonosát egy ama lapban megjelent czikkért, ha­nem fordulna a szerkesztőhöz, ha névtelen, vagy az illető iróhoz, ha névvel alájegyzett czikkel van dolga. Ennyit magunk is megkövete­lünk. — Egyébiránt annyira megszoktuk, hogy valamely nagy hangon szóló ifjú erő, ha a közönség elé, s ezért szabad bírálat alá bocsátott állításait szentírásnak nem veszik, rögtön ferdítést és rágalmat kiált,hogy az mi reánk többé hatással sem bir. Hatással annál kevésbbé, mert üres szó a fereités, mig bebizonyítva nincs; pedig úgy hisszük a mit idéző jel közt Dr. Schwarcz ur programmjából adtunk, az a prog­rammban mind benne is van, saját megjegyzésünkért pedig senki sem akar Schwarcz úrra felelősséget hárítani, ezt magunk is szívesen el­vállaljuk. Hogy politikai nézeteit zavartaknak találtuk, azt bocsássa meg Sch. ur gyöngeségünknek — nem tehetünk róla; hogy oly széle­sen tárgyalt közoktatási rendszeréből franczia központosító szellemet olvastunk ki — talán az is csak gyönge felfogásunk hibája. Hogy Sch. ur a „nagy pipáju kevés dohányu magyar ember" kifejezést triviálisnak találja, azt viszont mi bocsátjuk meg neki, mert voltaképen eredeti magyar zamatu szójárás, melynél sokkal trivialisabbnak tartjuk a Sch. úrénál gyengébb elmék által már elkoptatott „ferdítés" és „rága­lom" szavakkal való jajveszéklését. — A hol Hindostant és Chi­nát, Jeruzsálemet stb. Fiúméval s a Thália-szinházzal, mint új in­dóházzal összekavartuk, ott olvasóinknak képet akartunk nyújtani a programm ezen részéből, és — megvalljuk — nem idéztünk ugyan, de hibáztunk mégis, a mennyiben a programmban csak a terézvárosi in­dóház van mondva, mi meg épen a Thalia-szinházat szemeltük ki, mint a fényes tableauxhoz jobban illő helyiséget; hanem hibáztunk abban is, hogy Hindostant és Chinát, Petersburgot és Amerikát s a mi még város, ország és világrész előfordul, csak Fiúméval kötöttük össze, nem pedig a fiumei „tengeri fürdővel", a hol lelkesedéstől felhevült kebelünk talán meghűlt volna. — Hanem egyért nem kérünk bocsá­natot, a „polgári hangzású nevekkel" űzött bűnös játék felemlitéseért. Újra felszólalunk a programmban több helyett foglalt elbizakodott állí­tásokért, minő ez is : „En fölléptem azért, mert föllépésemet elv kér­désnek tekintettem." Csak Budapest is elég példát nyújt a polgári hang­zású nevekről. Ott van Ráth Károly ós Péter, Rottenbiller stb.— vagy ezek nem polgári hangzású nevek? Ávagy szabad-e olyat is állítani, minőt Sch. ur czáfolatában említ, hogy német ajkú polgárságunk nem gymnazi­umba vagy reáltanodába küldi gyermekeit, hanem „otthon német iroda­lom és közművelődés tején neveli őket, vagy épen Bécsbe s egyéb német városokba küldi?" — Bizony higyje meg Sch. ur, a mi életrevaló van programmjában azt már előtte is, jobban is elmondták; a mi pedig oly „uj modern" valami, az magától szétfoszló buborék, üres sallang, mely­nek jogosultságot nem tulajdoníthatunk ily nagyhangú föllépésre. A sok reformnak, melyet penget, több évtized óta van utja egyengetve, ha életté s vérré nem vált, nem a magyar embert szabad érte vádolni. Az aristokratiát egyébiránt nem is védtük, nem is volt szükség rá, azt csakugyan „csak hazug ember foghatja rá" hogy az ellen kelt ki Sch. úr. Hanem azon fennen hirdetett szabadelvüség, mely épen uj „elvül" van oda állítva, nem tőle származik, annak a sokat pengetett uj korszaknak nem öt ismerjük el teremtőjéül; azért meg sem indít két hasábos czáfo­latának siralmas végszava, melyben martyrként „némán vérző szivébe zárja azon fájdalmat, melyet a Lajtántuliak lapjainak és tulajdon lapja­inknakrágalmai e válságos időben valamint minden igaz hazafinak, ugy neki is eleget okozhatnak."

Next

/
Oldalképek
Tartalom