Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 20. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 3. [r.]

257 pott-e pénzt, valahányszor még szüksége volt rá ? De azért bizonyos korlátok közt elfogadjuk ez állítást, hogy a tőke „alkotmányos" lett, azon értelemben t. i. hogy ott, hol az állam hitele máris a végsőig meg van feszítve, a hitelező valódi biztosítékot csak abban találhat, hogy ha a nép maga, illetőleg annak képviselete vállvetve törekszik, a nagy terheket elviselni, a kormányt takarékosságra kényszeríteni és annak gazdálkodása felett ellenőrködni. Ily biztosítékot azonban nem a centralismusban és általában nem kizárólag ez vagy ama közjogi formában lát a tőke; neki a dualismus is jó, sőt még a föderalismus is, csak olyan legyen a forma, mely tartamot igér és takarékos közigazgatást, valamint alkotmányos felügyelést lehetségessé tesz. Hogy az osztrák birodalom számára e forma még nincs megtalálva, ez az egyetlen egy, a mi a tőkét talán félénkké teszi és — az említett általános okokon kivül — az uj kölcsön létrejöttét nehezíti. Hiszen, ha a centralisátió oly pompás panacea, ha annak majdani feltámadása oly biztos volna, a mint a februári pátens hivei hiszik, akkor a tőkepénzesek azzal nyugtatnák meg magukat, hogy hiszen az, a mi most történik, csak rövid epizoda, mely után a birodalom az egyedül üdvözítő centralisátióhoz fog visszatérni és akkor minden jó lesz megint. Nem uraim, a tőke alkotmányos lehet, de épenséggel nem centralista. Sőt ellenkezőleg ! Épen mert mélyen meg van győződve arról, hogy az eddig álmodott centralismus lehetetlen és mert még nem találtatott meg azon lehetséges forma, akármilyen legyen az, melyet ama lehetetlennek helyébe lehetne léptetni; mert nem tudni még, vajon fog-e általában oly forma találtatni, mely a birodalom egységének szükséges mértékét öszhangzásba hozza a részek szabadságával és önállóságával, épen ezért látjuk habozni a külföldi tőkét, épen ezért látjuk annak aggodalmait magasra feszített követelések alakjában kifejeztetni. Értelmes közgazdászati politika, a védvámrendszer elejtése, az ipartörvényhozás javítása, kereskedelmi szerződések létrehozása, szóval oly rendszabályok, melyek a birodalom anyagi létének bedugult forrásait megnyitják, — e mellett takarékos közigazgatás, mely nem végzi be minden év számláját egy-egy nagy deficittel. — Végre oly politikai rendszer, mely az alkotmányos szabadság élvezetében egyaránt részesíti a birodalom minden országait : ezek azon szerek, melyek által a pénzügyi bajok gyökeresen orvosolhatók. E szerek egy részének hatása pedig, miként mondók, időt kiván, a többiek nem annyira, vagy legalább nem kizárólag a kormánytól, hanem a népektől is függnek. Takarékoskodni pedig most minden — bármily néven nevezendő —• osztrák kormány kénytelen ugyanazon okból, a melyből mások pazaroltak ; ez utóbbiak kidobták a pénzt, mert aránylag könynyen juthattak hozzá és senkinek számot adni nem tartoztak j a mostaniak nehezen kapnak pénzt és az ellenörködés jogáról a népek semmiképen nem fognak lemondani. A pénzügyér személyében netalán történendő változással tehát semmi sincs nyerve, mert itt oly körülmények hatnak, melyek erősebbek bármely ember hatalmánál. Ha holnap Pipitz-nek hivnák a financzminisztert, ez csak annyit jelentene, hogy Larisch gróf belefáradt a dologba— semmi egyebet! Larisch gróf aztán ismét azon boldogok sorába térend vissza, a kik paterna rura bobus exercent suis, bárkinek is szívesen engedve át, hogy hengerítse felfelé „rediturum Sisyphisaxum." Nem akarván e dissonantiával elválni az olvasótól, hadd említsem még azt a jó benyomást, melyet az utilevelek elomutatásának megszüntetése — szintén Belcredi gróf műve — szült. A ki egyszer esős éjjel péld. Salzburgban félóráig várni volt kénytelen, mig az ottani rendőri hivatalnok az útlevelet megnézni méltóztatott és a ki látta, hány „socius malórum" áll még körülötte, az valódi jótéteménynek fogja tekinteni Belcredi gróf legújabb intézkedését, mely igazán fölösleges faggatásnak véget vet. Már a krahwinkeliek is egy füst alatt törölték el az utczák éji világítását és a passusrendszert. Amarról azt mondták, hogy a honett ember nappal megy haza, a korhelyért pedig nem kár, ha nyakát kitöri. A passusról meg ugy okoskodtak, hogy becsületes embernek ugy se kell, a gazember ellenben mindig tud magának szerezni. És valóban, évek óta figyelemmel kisértem a büntető törvényszékek tárgyalásait és egyetlen egy esetet sem tudok arra, hogy valami gazember útlevele által lett volna elárulva és a hatóság kezére kerítve. Az utazó közönség kétségen kivül hálával fogadandja a kormány legújabb rendeletét, habár a centralista lapok kicsinylőleg szólnak e tényről; hiszen tudjuk,. hogy e lapok nemcsak a lelépett kormányra nézve a „de mortuis aut bene aut nihil" mondathoz tartják magokat, hanem még azon második részszel is megtoldották, hogy „de vivis aut nihil, aut — male!íc (Fk.) Külföld. Pest, nov. 12. Államférfiak nem robognak a poéták paripáin. Csak ugy lassacskán ügetnek. Óvatosan, de biztosan készitik elő, vagy alakítják a már előkészített eseményeket. Alig illik valakire inkább ez észrevétel, mint Bismarck grófra, ki a német kérdést, ezt a már is százrétű levelet hol kibontja, hol behajtja. A porosz miniszter-elnök egy egész hónapot töltött Francziaországban, s Párisban mulatása alatt, a legbefolyásosb franczia és olasz diplomatákkal társalkodott, sőt St. Cloudban a császár is fogadta. S a porosz lapok most már ugy beszélnek, hogy nemcsak az Elbe-hgségeket fogják bekeblezni, de Hamburgot, Brémát, Lübecket is, és hogy Francziaország e bekeblezések miatt, legfelebb diplomatiai uton fog, csak ugy „tessék-lássék" beavatkozni. A mi Ausztriát illeti, erre nézve egyik franczia lap, az „Avenir" így szól: „Van Ausztriának egy betegsége, mely minden gyöngeségének és szerencsétlenségének oka, s melynek a kis és közép német államok áldozatai. Ez a betegség abból áll, hogy Németország által egyáltalán biztositatni akarja nem-német tartományait. Ez eljárás mindannyiszor megújul, valahányszor egy íontosabb kérdés előkerül. így van ez a porosz bekeblezéssel, s ama függetlenségi törekvéssel szemben most is, melyet a másodrendű német államok tanúsítanak, s melyet Poroszország meg akar semmisíteni." E szerint mig Németország a felett vajúdik, vajon a szövetségi-elnökség Ausztria és Poroszország közt oszoljon-e meg, vagy pedig a középállamokkal együtt elnökségi trias alakuljon-e: Párisban ugy vélekednek , hogy a német kérdés súlypontja, nem Német-, hanem Olaszországban van; vagy más szóval az a franczia-olasz-porosz egyesség alakulásától függ. A frankfurti diéta kilencz havi szünetelés után, mint tudva van, nov. 4-én ismét összeült. A Németországot foglalkodtató különféle kérdések, e mostani ülésnek kivételes fontosságot adnak. E gyűlés, mely a német szövetséget képviseli, van hivatva a felett határozni, ha vajon e konfederátio nem üres szó-e, és egész Németország megtartsa-e függetlenségét, vagy Ausztria és Poroszország rendeletei előtt meghajoljon? Az elnyomás, természeténél fogva mindig ellenállást idéz elő, és a másodrendű államok, sokkal hajlandóbbak mint brámikor, jogaik védelmére. Egyik dresdai levelező, a párisi „Constitutionnel"-ben ezt irja: „Alig volt valaha jegyzék nagyobb effrontériával irva, mint a frankfurti senatushoz küldött osztrák és porosz jegyzékek; méltó testvérei azoknak, melyeket Ausztria és Poroszország, Lengyelország felosztása előtt, e szerencsétlen királysághoz, a rendfentartásának ürügye alatt intéztek." E néhány sor eléggé visszaadja azon érzelmeket, melyek a kis és közép német államokat lelkesítik. Az olasz kérdés, különösen Sella olasz pénzügyminiszter választóihoz intézett beszéde miatt, némi nyugtalanságot szült Bécsben; mint Garibaldi s a tett-párt föllépése sensatiot okozott Párisban. Az utóbbi fellépés egyáltalán az olasz követek többségének magatartása miatt, kik a Rómával való kibékülésről hallani sem akarnak, ugy mondják, Napóleon császárnak Victor Emánuel királyhoz irt levelét közzé akarják tenni. E levél, minden Róma ellen intézendő tüntetésért beavatkozással fenyeget, s igy a király, az alsóház ellenében, saját gyámolitására kívánja azt felhasználni. 40