Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 3. szám

30 ,mi nyoztatott. Midőn a birodalom egyik feJében mondatott várhatunk," s a másik azzal felelt, hogy várnia kell, s a mit kölcsönösen vártunk, a birodalom egyik felének végelgyengülése vala, mert mindenik igazságos követeléseinek elismerését csak ettől remélheté. — S vájjon tagadhatja-e valaki, hogy midőn e hangulat megváltozott, a legnagyobb akadály háríttatott el, mely a közöttünk fenforgó kérdések békés megoldásának elébb útjában állt, s nem a reichsrath utolsó ülésszakának eredménye-e ez? érdeme azon néhány férfiúnak, kik, midőn a rendszabályokra nézve, melyekkel az előbbi minisztérium a februári alkotmány keresztülvitelét hazánkban erőszakolni akará, a törvényhozás részéről minden solidaritást visszautasítottak, midőn a jogvesztés helyett a jogfolytonosság elvét állították fel, s méltányossággal, sőt rokonszenvvel nyilatkoztakigényeinkről, minket Ausztriában egy valóban alkotmányos pártnak létezéséről győztek meg. Nem materialis eredmények ezek. A reichsrath tagjai, midőn küldőikhez visszatérnek, nem sorolhatják el a törvényeket , melyek ezen ülésszak alatt az alkotmány biztosítására alkottattak, nem is hivatkozhatnak valamely határozatra, mely a magyar kérdés megoldásának alapjául vétethetik, s ha az előbbi minisztérium ellen szavazva, a miniszteri válságot előidézték is, talán kénytelenek elismerni, hogy — a „reichsrathon kivül is, nagy súlylyal biró pártelemek állottak, s hogy ezek hivattak meg a hatalom gyakorlatára." De ha az osztrák törvényhozótestnek tagjai — mint a „ Botschafter" tudni véli, s mi nem teszünk fel, keserű érzelmekkel volnának telve, mert magokat az esemény folyamában egészen mellőzve látják; s ha egyesek közülök az utolsó ülésszakra visszatekintve, megbánnák eljárásukat, mert nem hitték el, hogy a reichsrath annyira össze van nőve Schm eriing úrral, hogy az egyik veszedelme, a másikét is maga után vonja; s ezért, miután a miniszter megbukott, nem tarthatja fön magát az előbbi magasság szinvonalán, ezeknek csak azt mondjuk, hogy igazságtalanok önmaguk s küldőik iránt, kik a magas állást, mely valamely ország képviselőit megilleti, bizonyosan nem abban látják, hogy meggyőződésűk ellen is a minisztériummal szavazzanak, csak hogy ez által azon szín tartassék fel, hogy a kormány a többség értelmében folytattatik. S ha akadnának, kik a reichsrath utolsó ülésszakának eredményeit gúny tárgyául választanák — nem Magyarországban, minta „Botschafter" állítja, mi bizonyosan történni nem fog, de máshol, — azoknak mondják el bátran, hogy a reichsrath utolsó ülésszakában nem alkotott egyes törvényeket, de eljárása által biztosította Ausztriában az alkotmányosságot, hogy nem hozott határozatokat, melyek által a birodalom lajtántuli felének képviselői rögtön a reichsrathba hozattak, sőt, az octroyálás minden nemei ellen nyilatkozva, meghiusítá azok törekvéseit, kik ezt Magyarország szabad megegyezése mellett ki nem vihetvén, nélküle remélték eszközölni — de hogy ha a birodalom két felének népei most közelebb állnak egymáshoz , ha a még létező ellentétek békés kiegyenlítése, a fenforgó nehéz kérdések kielégítő megoldása lehetséggé vált, ha az, mitől a birodalom hatalma és népeinek szabadsága függ, s minek elérhetésén csaknem kétkedénk, most valószinüvé vált: hogy mind ezt, a fejedelem bölcsességén s igazságszeretetén kivül, Magyarország határozott magatartása mellett, azon férfiaknak köszönhetjük, kik a reichsrath utolsó ülésszakában a magyar ügyről az igazság s alkotmányso szabadság elvei szerint nyilatkozva, a reichsrathnak alkalmat adtak annak bebizonyitására, hogy az irány, melyet a kormány Magyarországban követett, nem az ő, nem az ausztriai népek többségének iránya volt, erről meg vagyunk győződve; s ha jelenleg sokan talán máskép Ítélnek, azok, kik az osztrák birodalom alkotmányos történetét majdan megírják, azon befolyásról, melyet a reichsrath utolsó ülésszaka, az alkotmányos élet kifejlődésére gyakorolt, bizonyosan, helyben fogják hagyni nézeteinket. B. EÖTVÖS JÓZSEF. Fiume, jul. 10. A horvát-szlavón országgyűlés választásai be vannak fejezve. A négy választókerületbe osztott választók száma 1200-ra rúgott: mindegyik választókerületből egy-egy képviselőnek kellet kerülni. Hogy e választások eredményéről helyesen ítélhessünk, szükséges emlékezetünkbe visszaidéznünk azon eredményeket, melyeknek az 1861-ben hasonló czélból, több izben tartott választások örülhettek. A helybeli összes lakosság akkor ugy vélekedett, hogy a magyar királyság iránti rokonszenvét nyiltan ki kell mutatnia, egyrészt igazolandó a városi képviselőség által ez irányban tett lépéseit, másrészt pedig, hogy Magyarországhoz való csatlakozása iránt táplált óhajainak törvényes kifejezést adhasson. Elhatározták, hogy a horvát-szlavón országgyűlésre követeket nem küldenek, s a szavazó-vedrek „nessuno"val betöltött szavazatokkal teltek meg. Azóta négy év mult el; de sem ezen, kellemetlenségekben gazdag korszak, sem más okok nem bírhatták arra a sokat szenvedett fiumeiakat, hogy óhajaik megváltozzanak, habár az egész idő alatt a jobb jövő egy reménysugara sem villant fel, aggodalmas várakozásukban semmi meg nem örvendeztette. Csenddel s megadással nyugodtak meg az elkerülhetetlenben s türelemmel várták, hogy annak idején s illető helyen méltányos és jogos igényeik mégis számba fognak vétetni és sorsuk fölött végleg fog határoztatni. Ekkor kezdett hire járni a horvát-szlavón országgyűlés közel TÁRCZA. Egy kis ember levelei. II. Mióta utolszor irtam, körünkben nem változott semmi, mi várunk s On nagyon csalódik, ha azért politikai képességünket kevesebbre becsüli. Tőlünk igénytelen falusi politikusoktól többet igazságosan nem is követelhet senki, mint hogy azt tegyük, a mi négy éven át az államministerium politikájának quintessentiáját képezé, s nála nagy bölcsességnek tartatott, és mi ugy vagyunk meggyőződve, hogy bizonyos környülmények között épen a város, a jó polgárok fo kötelessége, s ez helyzetünkben nem is oly könnyű, mint a miniszteri padokon. A tapasztalás azt mutatja, hogy az administratio azon ritka dolgok közé tartozik, melyeknél azok fáradnak el legkevésbbé, kik abban legtevékenyebb bek, mig mi, kiket a közügyek vezetésében minden fáradságtól megkímélnek, a kimerültségig fáradtunk el. De mi azért csak várunk, pedig nem a ministeriumra, mely végre mindenesetre meg fog alakulni, — mert arra nézve azon megnyugtató tanúságot meríthetjük a történelemben, hogy eddig egy ország, vagy birodalom sem veszett még el azért, mert ministeri tárczáit nem helyezhette el; hanem várunk, hogy országgyűlésünk összehivassék, s azon kötelesség teljesítéséhez foghassunk, mely jelen helyzetünkben olyannyira a legfontosabb, hogy minden mást háttérbe szorít: s ez, leendő képviselőink megválasztása; mert dolgaink jobbra fordulását csak a törvényhozástól várjuk, és bizonyos, hogy e várakozás csak ugy teljesülhet, ha mi kis emberek, kiket a törvény a választási joggal felruházott, eszünkben tartjuk, hogy e jog tulajdonkép nem is jog, hanem kötelesség, s hogy ki ebben könynyelmüen jár el, nem csak hibát, de valóságos bűnt követ el. Nem tartozom azok közé, kik mindent csak a törvényhozástól várnak. A szabadságnak azon neme, mely egykor Francziaországban létezett s abban áll, hogy az egyes polgárok, minden három vagy hat évben összegyűlve, képviselőket válasszanak, s azután uj választásig szépen kormányoztassák magokat, mint ha a közügyek más valakinek s nem az ő saját ügyeik lennének, engem mindig a saturnaliákra emlékeztetett, melyek alatt, mint az iskolában tanultam, Rómában az urak egy napig szolgáikat szabadon bocsáták, hogy azután, ha uraiknak kemény igazságokat mondtak s jól kidorbézolták magokat, annál jobb kedvvel térjenek vissza a vak engedelmességhez. Felfogásom szerint a szabadság nem metaphisikus fogalom, melyért csak eszményi szépségeért lelkesülünk. Mi közönséges emberek épen prakticus hasznáért ragaszkodunk hozzá, s ezt csak akkor élvezhetjük, ha nem csak az alkotmányos élet ünnepein, hanem mindennap teljesítjük hazaöui kötelességünket. Ha a szükséges munkát nem teljesítjük magunk, mások teszik, s a közdolgokban való részvétünk végre csak abban fog állni, hogy azokat, kik evvel megbizatnak, mi fizetjük. Eljön még annak az ideje is, mikor meglátja, hogy nálam buzgóbb municipalis embert nem is találhatna, de épen azért, hogy azon idő eljöjjön, s pedig mentül elébb, most minden figyelmünket az országgyűlésre kell fordítanunk. A 48-diki törvény reánk kis emberekre bizta az ország jövőjét, s csakugyan megtett mindent, hogy érdekeink s meggyőződésünk a törvényhozásnál képviselve legyenek; most rajtunk áll, hogy e törvény végrehajtassék. Most ez fő, sőt egyetlen feladatunk. En legalább, még az országgyűlést együtt nem látom, politikai tevékenységemben erre szorítkozom. Minap a faluban volt a szolgabíró, s mondta többeknek, hogy ez még idő előtti, s hogy jobb, ha erről majd csak közvetlen a választás