Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 15. szám - Lehetnek-e jelenleg pártok?

*

'f" 1 rr^nr • f ra lehetne, azokban csak azt és ugy fejezte ki, a mit, s, a mint azt valamennyien elfogadjuk. De vajon ha e helyzet szokatlan, s előre tudjuk, hogy állandó nem lehet; ha tudjuk, hogy egyetértésünket csak a szükség idézte eló', vajon annyira változott-e helyzetünk, hogy ezen egyetértés szüksége megszűnt? vajon alkotmányunk oly egészen helyreállíttatott-e már, oly biztosnak érezzük-e magunkat birtokában, hogy uj pártok alakításához foghatunk? sept. 20-iki nyilatkozvány által helyzetünk lényegesenmegváltozott. Midőn a fejedelem a jogfolytonosságnak elvét elismeré, s kimondta szándékát, hogy mind azon kérdéseket, melyek hazánk s a birodalom másik fele között fenforognak, szabad tanácskozás és elhatározás végett törvényhozásunk elé fogja terjesztetni: a legnagyobb nehézség, mely viszonyaink kielégitő megállapításának eddig útjában állt, ez által elhárítatott. — De ha fejedelmünk alkotmányos szándékairól örömmel győződtünk meg, s azon férfiak szándékairól kétkedni nincs okunk, kik a magyar kormány legfőbb hivatalait nyilatkozatuk szerint azért fogadták el, hogy a teljes törvényesség helyreállítását lehetővé tegyük; sőt ha a Lajtán túl jogfogalmaink iránt most több méltányosságot találunk, mint előbb: vajon ki ringatja magát azon csalódásban, hogy alkotmányunk már helyreállt; hogy már jelenleg törvényes állapotokban élünk, vagy hogy azon ellentét, mely a legfontosabb kérdésekre nézve a birodalom két felét elválasztja, már kiegyenlíttetett ? — Vajon ki nem tudja, hogy míg mi bizonyos ügyek közösségét, most, mint 1861-ben elismerjük, míg mi most mint akkor készek vagyunk teljes önállásunk fentartása mellett közös ügyeink iránt a birodalom másik felének képviselőivel érintkezni, addig mások a közös ügyek nevében önállásunk feláldozását követelik; mig mi a birodam hatalmi állását mint eddig ugy ezentúl is fel akarjuk tartani, addig mások a birodalom egységéről ábrándoznak; s midőn mi kimondjuk, hogy a birodalom népeinek alkotmányos szabadságát saját alkotmányunk legerősebb biztosítékának tekintjük, az alkotmányos szabadság alatt az öszbirodalom egységes alkotmányát értik, melynek körében Magyarországnak is az autonómiának egy bizonyos mértéke igértetik. S vajon ki vonhatja kétségbe, hogy míg köztünk s a birodalom másik fele között ily ellentétek léteznek, állami viszonyaink végleges megállapításáról szó nem lehet? Midőn a fejedelem sept. 20-iki nyilatkozványában az alkotmányos szabadság megállapítására a birodalom népeit közreműködésre szóiitá fel, megnyitotta a pályát, mely czélhpz vezethet. — A népek közös érdekei, a szabadságnak szüksége, melyet valamennyien éreznek, a közös veszélyek, melyek a birodalom minden részeit fenyegetik, el fognak hárítani sok nehézséget, melyek viszonyaink békés kiegyenlítésének útjában állnak, s bár hoszu fáradság s vitatkozás után fel fognak találtatni a formák, melyek mellett a magyar korona állami önállása, miként azt a sanctio pragmatica s az 1791-iki 10 t. cz. értelmében követeljük, a birodalom érdekeivel összeegyezhető, s a magyar és a birodalom másik felének alkotmánya egymásnak kölcsönös biztosíték ul szolgálnak. De ezen forma eddig feltalálva nincs, s hogy az valaha feltaláltassák, szükséges, hogy mig erre nézve végleges megállapodáshoz nem jutottunk, ne csak a birodalom hatalmi állásának érdekei, hanem állami önállásunk érdekei is erősen képviselve legyenek. S vajon most. midőn a pillanatot közeledni látjuk,mely ezen jövőnkre nézve legfontosabb ügy felett határozni fog, most volna ideje, hogy pártokra szakadozzunk, hogy külön lobogókat tűzzünk ki és külön vezérekről gondoskodjunk ? Soha nem kételkedtünk alkotmányos állásunk teljes helyreállításán. A legkedvezőtlenebb körülmények között, midőn némelyek a reményről lemondottak, mi szilárdan ragaszkodtunk azon meggyőződésünkhöz, hogy nemzetünk végre ki fogja víni törvényes önállását, s nem követelve semmit, mi a birodalom érdekeit vagy népeinek szabadságát veszélyeztetné, azt, mit törvényeire hivatkozva követel, el fogja érni. De e czélnak elérése nem egyes hazafiak, nem egyes pártok, hanem csak az egész nemzet műve lehet; s ha a „P. Napló"-nak nézete : hogy jövő országgyűlésünkön sajátképen pártok nem lesznek — mint a „Hon"-nak látszik — nagyon is rózsaszínű, akkor a „Hongnak nézete nagyon is sötét, mert más szavakkal csak azt fejezi ki, hogy törekvéseink sikeréhez reményünk nem lehet, s a küzdelmektől, melyekhez készülünk, más eredményt nem várhatunk a kétes babéroknál, melyeket a parlamentaris szónoklat egyeseknek ád. {Most ismételjük, bár mennyire igazságosak s törvényesek követeléseink, s bár mi készek vagyunk mindenre, mit a birodalom s népeinek érdeke tőlünk kiván, törvényes önállásunk biztosítása, csak a nemzet egyértelmű közreműködésének műve lehet. Ha tehát a „P. Napló," midőn azon nézetét fejezte ki, hogy a jövő országgyűlésen pártok alakulni sem fognak, csalódott, s a „Hon" felfogása, mely ezen egyetértésünket valószínűnek nem T Á R C Z A. Művészetünk helyzete. „La propriété, c'est le vol" ez Proudh ónnak azon világgá eresztett nagyhangú mondata, melylyel egy negyedszázaddal ezelőtt Francziaország, sőt majdnem egész Európa birtokos osztályainak halálos rémülést okozott. Vakmerő hírnöke, a nélkül hogy elmélete gyötrelmét megérte volna, nem rég csöndesen s majdnem észrevétlenül elszenderült. Irodalmi hagyatékában mind a mellett egy robbanó bomba maradt, mely örökösei által az imént kiadatván, még a tökepénzeseknél is békésebb körben, t. i. az aesthetikusok, művészek és mííirók között nagy robajjal szétpattant, s ha rémülést nem is, legalább számos áht és óht fakasztott, szóval rendkívüli feltűnést és csodálkozást okozott. A könyv a művészet alapelveit (melyről író maga bevallá, hogy hozzá sem sejt), valamint társadalmi föladatát és hivatását tárgyalja. Ez öszefüggés nélküli könyvben a legtarkábban össze-vissza van hányva minden. A sok ellenmondás szintúgy nyüzsög benne. De csaknem gyermekded naivságon és határtalan elbizottságon kivül találkozunk benne egyúttal a bölcseleti gondolat legfőbb megfeszítésével, ragyogó irálylyal. féktelen, a század sebeit kíméletlenül feltakaró gúnyorral, mindenek fölött pedig a „forradalmi socialista" (e czimmel tiszteli meg önmagát) vak pusztító örjöngésével, ki meg levén győződve, hogy a világot szétbontotta, romjaira ül e szavakkal: Nos majd meglátjátok, raikép fogom mind ezt helyre igazítani! S miután az eddigi művészeti törekvésektől minden értelmet megtagadott, s az egész világot a legrutabb vádakkal arczul csapta, „social aesthetikája" utolsó lapján mégis banális végeredményre jut és a művészet általános hitágazatát hirdeti, azon összemberségi művészetét (art humain), mely az erkölcsi szépséget a testivel össze akarja olvasztani. Csak őelőtte volt ismeretlen eme magasztos eszmény, melyet fölfedezni vélt, holott nemzedékek hosszú során át minden kor és minden nemzet íölkent szellemei a felé törekedtek. A szerző hol cynikus, hol őrjöngő kifakadásaiból azonban csakhamar fölismerhetni, hogy e meg nem szokott téren otthonosnak nem érzi magát. Helyenkint mind a mellett benső örömmel követjük, sok fényes villám czikázik át a vészterhes fellegeken s világítja meg a sötét éjszakát. Számos lap megérdemelné, hogy az erő és szónoki styl mintaképéül idézzük. Ezer mértföldnyire esünk fölfogásától, mégis kénytelenek vagyunk meghajolni a megható alak előtt, melybe gyakran általánosan elfogadott gondolatokat öltöztet. így a művész vezéreszméjének nagy becséről, az eszmény szükségességéről, mindenek fölött pedig a művészet társadalmi fontosságáról szóló részek oly függetlenséggel, oly győzelmes erővel tárgyalvák, mint alig valahol. Ily gyöngy helyek miatt nincs e sajátságos könyv hiába irva.Hiszen a mivelt világ legfelvilágosultabb szellemei fáradnak azon, hogy e kérdésről világos nézeteket, szilárd meggyőződést keltsenek. A művészet társadalmi feladata, végtelen fontossága, mint forrása a legfőbb szellemi virágzásnak, a legfőbb miveltségnek, s összeköttetése az iparral, mint tényezője a fokozottabb anyagi jóllétnek, e fennen hirdetett elvekkel ma már lépten-nyomon találkozunk. Francziaország ez elvben teljeskorunak nyilatkoztatta ki magát az imént s a civilisatori világhatalmasság czimére teljes jogigényt nyert. Kiszámithatlan horderejű eseményekre lehet e fényes emancipatio tényéböl következtetni. A művészetek szabad felvirágzása többé ne legyen a véletlen ajándoka, ne legyen kiváltságos termek disze s piperéje, ne többé fényűző fejedelmek puszta időtöltése; az igazság teljes felismerése, államférfiúi eszély egyengetik útját, s a nemzetek