Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 14. szám - Mezőgazdaság és természettudomány 2. [r.] (Vége)
180 — Louis Fould alapítványából Parisban 1866-ban kiadandó 20,000 franknyi pályadíj lön kitűzve a „rajzmüvészetek történelmét" tárgyazó legjobb pályaműre. Ne csodáljuk, hogy a magyar hölgyek alapítványából a festészet történelmére kitűzött 300 forintnyi pályázatra csak a harmadik évben akadt egy pályázó. Van némi keserű a tények logikájában. — H a n s e n híres bécsi építész nagyszerű görög stylü síremléket tervezett elhunyt barátja Rahl emlékére. A síremlék homlokzatán életnagyságú alakokból álló nagy freskokép lesz festve, mely „Rabinak a halál angyala által az árnyékvilágba levezettetését" fogja ábrázolni. — A bécsi Rahl- kiállítás első osztályának a mult hóban 6113 látogatója volt, a jelen második kiállításé, már eddig meghaladta a 8000-t, — a magyar képzöm. társulat látogatóinak összes száma, a jelen év kezdetétől mostanig, alig haladja meg a három ezerét. — Az angol képzőművészeti társulat nagy arany éremjutalmát az idén Napóleon franczia császárnak ítélte oda, azon magas pártfogás fejében, melyben ö a képzőművészetet s annak nemzetközi öszszeköttetése fejlesztését szakadatlanul részesíti. A nevezett társulat elnöke, a Walesi herczeg az aranyérmet sajátkezű levél kíséretében küldte át a császárnak, ki azt habozás nélkül azonnal el is fogadta. — Az olasz kormány erélyes intézkedése folytán a kiásatás müve újra megindult Herculanumban. Kevés idő múlva a földalatti színkör 60 szeszláng által lesz kivilágítva. Herculanumban, légszeszvilágitás mellett, nemde „comfortable" haladás, mely kétségkívül találkozni fog az angol touristák helyeslésével. Zene. A nemzeti színházban sept. 26-án a „Troubadour"-ban egyszerre három vendég működött: Kocsis Irma k. a., Knahlné asszony s Willem ur. — E körülmény nagyszámú közönséget gyűjtött össze, mely egész előadás alatt jó hangulatban maradt, s bőven osztotta mind hármuk s különösen Kocsis Irma k. a. részére a tapsokat, sőt a reményekre jogosító kezdő művésznő a dobott koszorúkat nem is volt képes mind felszedni. Előadására már a mult alkalommal kimondtuk nézetünket, s még most is igen korán lenne rajta változtatnunk. — Mert a művészet utja sokkal több küzdelemmel jár, hogy sem egy pár nap alatt valaki képes lenne csudákat mutatni. Hisszük azonban, hogy a t. kisasszony szorgalma annak idejében véleményünkön változtatni fog. Knahlné asszony, mint Azucena meglepett. Mint műkedvelő a sikamlós színpadon nagy ügyességgel lépett fel. Az első pár ütenyben ugyan kissé elfogult volt, de aztán egész otthonossággal játszott, s érzésteljes előadásával rokonszenvet tudott ébreszteni. Kár, hogy a természettől nem nyert szinpadiabb alakot, mi. azonban ne ejtse kétségbe, mert e baj számtalanokkal közös, kiket első rangú művészeknek nevezünk. Willem urnák fértías énekszava van; nem velőkig ható, de nem is hagy hidegen. Nem bir ugyan Simon kellemes előadásával, de a maga helyén férfiasan meg tud állani, s nem mondhatjuk, hogy Luna gróx szerepét elejtette. — 27-én „Dinorah." Jó előadás. Ugy látszik, P a u li ur nem sokat törte a fejét a mult alkalommal idézett jövő kritikusa aesthetikaiszemrehányásán, hogy t. i. aközönségben nem tud szánakozásra méltó komikai hangulatot ébreszteni, 8 épen ezért jól játszott. — Rózsavölgyi s társa mükereskedésében megjelent: „Kol Nidreh" II-dik füzet a zsidó egyházi énekek közül. Zongorára alkalmazta Wöhler Gotthard, zenedei énektanár s orgonász a pesti zsidó egyházban. Szerző a szép egyházi dallamot az egyházi előadás szerint szerkesztette. Alakra nézve egy kis ábránd, melynek csinos szerkezete W. alapossága mellett tanúskodik. Szintén a nevezett mükereskedésben kapható: „Szeretlek én egyetlen egy virágom" eredeti népdal, szövegét irta Bényei István, zenéjét Állaga Géza. E dal a budai népszínházban szinre került „Szerelmes kántor"-ból ismeretes, s mind eredetiség, mind költészet szempontjából kitűnő. Kár lenne Aliagának e tért elhagyni, melyen magának maradandó nevet szerezhet. — Offenbach megint átvette a Bouffes parisiennes igazgatását, s közelebbről „Juhász" czimü operettejét adatja. E műnek három szakasza van, s a pásztor élet három különböző korszakát karolja fel : a klasszikái, az idylli s a mai pásztor életet. GAZDASÁG, IPAR, A Magyar Földhitelintézet vagyonmérlege 1865. június 30-án. A c t i v n m : 1. J e 1 z á l o g i k ö 1 c s ö n ö k : a) záloglevél s jövedékjegyekben b) készpénzben (a 163 §. szerint) . o. é. 11,548,57 0 frt 94 kr. 531,174 _ 04 „ összeg 2. Rendelkezésre álló összegek: a) készpénzkészlet o. é. b) leszámítolt váltók legfelebb három havi lejárattal r c) pénzintézeteknél rövid felmondásra . „ d) követelések folyó számadásokra . . „ összeg 3. Előlegek intézeti értékpapírokra . . o. é. 4. Az osztrák nemzeti bank záloglevelei . „ 5. A tartalékalap értékei: a) 892,800 frt intézeti záloglevél á 70. o. é. b) 7,900 „ 10-évi jovedékjegy „90 n összeg o. é. n 12,079,744 frt 98 kr. 70,734 frt 49 kr. 670,312 „ 50 „ 530,700 „ — „ 150,237 „ 74 „ 1,421,984 frt 73 kr. 101,870 " 00 „ 30,955 „ — „ 624,960 „ — „ __L11Q »•-_» 632,070 frt — kr, 72,700 ,. 3,000 n — 1,472,800 „ — 54,837 - 97 6. A kölcsönös jótállási alap záloglevelei 7. A felszerelés leszállított értéke . 8. Alapítványi kötelezvények . 9. Záloglevelek törlesztési számlája. 10. Átmeneti m é r 1 e g k a m a t o k június 30-án a) nyilthitelbeli készpénzkölcsönök után o. é. b) intézeteknél elhelyezett pénzek után. n 8,709 „ 10 c) előlegek után n 4,398 d) a folyó számadásokbani követelések után „ 2,289 12,516 „ 75 „ * 09 » 7 6 összeg 27,913 frt 70 kr. az egész összeg 15,957,876 írt 98 kr Passivum: o. é. 1. Sorsolás alá eső záloglevelek forgalma 2. Tiz-évi jövedékjegyek forgalma . . „ 3. Öt-évi jövedékjegyek forgalma ... „ 4. Fizetési utalványok forgalma ... fí 5. Lejárt kamatszelvények forgalm.a: a) záloglevelek után n b) tiz-évi jövedékjegyek után ... 10,630,100 frt — kr. 907,200 „ — „ Moo „ - „ 1,099,151 „ 85 „ 12,542 540 n 75 » összeg 13,082 n 75 6. Intézeti tartozás folyó számadásokra 65,962 94 „ 8. 9. 10. KERESKEDÉS. Előzetes terhek kifizetésére visszatartott kölcsönösszegek Fizetendő kamatszelvény-bélyegilleték . Fizetendő jövedelmi adóra fentartoít összeg 11. 12. 1. a) záloglevélkölcsönök után anticipált kamatok visszaszámítása .... b) záloglevelek utáni kamat c) jövedékjegy-kölcsönök utáni kamatok d) váltók után anticipált kamatok visszaszámítása e) fizetési utalványok után utólagosan fizetendő kamatok június 30-ig f) alapítványi befizetések utáu Törlesztési alap B i ztoaitási és tartalékalapok a) az alapítványi tőke .... b) az országos alap befizetése. c) a záloglelvéladósok évenként minden 100 frt után felajánlott 6 krnyi alapítványa d) eddigi tiszta üzleteredmény e) a kölcsönös jótállási alap f) a kölcsönös jótállási alap kamatjai . » 463,997 11 96 ii 1,826 JJ 52 n 11 10,000 11 — ii us 30-án •n 184,426 » 78 n n 97,442 75 58 n ii 9,306 n — n ii 5,063 ii 95 n ii 9,322 ii 13 n ii 1,660 n — n összeg 307,221 fi 44 7' n 54,837 ii 97 )1 1,677,000 n » 11. 500,000 n — 11 összeg Ssz összeg 9,992 n 13 » 92,045 ii 10 „ 116,338 n n 7,520 ii 2,402,895 n 5fU 15,957,876 ii 98 „ Az ü/Jeteredmény számlája. (Az 1865. év első feléről.) Tartozik: Leirások: a) az összes alapítási költség és a 3000 frtra le- ( szállított felszerelési összegből , . \ b) függőben levő követelések c) a tartalékalap zálogleveleinek árából 11,869 frt 37 kr. 21,912 „ 92 „ 313 „ 68 „ 73,629 „ — „ 3. Fizetett kamatok: a) fizetési utalványok után b) alapítványi befizetések után összeg A tiszti fizetések, jövedelmi adó s egyéb intézeti költségek, a kezelési költségekre való járulék, összeg 107,724 frt 97 kr, 27,995 4,962 „ ii 39 n 15 32,957 frt 54 kr.