Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 14. szám - Budaváros első kerületbeli választói értekezlete

azon, hogy állami önállásunkat uj alkotmányos sánczokkkal fogják körül ; de miután annyi fejedelemnek törekvései czólhoz nem vezettek s az uj alkotmányos sánczokon mint burján, csak az uj sérelmek tömkelege tenyészett, s miután a törvény s a tényleges állás közötti ellentét minden pillanatban uj küzdelmekhez vezetett, s századokon át alig találunk időszakot, midőn a lázadás vagy alkotmány elleni merényletek a lehetőségek közé nem számítattak s miután ezért a kormány csaknem mindég arra irányozta törekvéseit, hogy a nemzetet gyengeségében tartsa meg, s a nemzet, hogy kormánya felette hatalmassá ne váljék; vajon bámulhatjuk-e, ha e hoszu tusának, mely alatt nemzedékek türelme, tevékenysége s ereje fogyott el, nem is lehetett más következése, mint az, hogy hazánk tespedésbe sülyedett, s a birodalom soha azon hatalmi állásra nem emelkedett, melyre Magyarországgal való egyesülése által hivatva látszik. Ha azon hoszu korszakra visszatekintünk, mely alatt a birodalom tartományaival fejedelmünk egysége által szoros összeköttetésben állunk, azt találjuk: hogy minden, mi ellen méltán panaszkodánk, s minek káros következéseit a birodalom s mi is viseljük, ezen egy forrásból eredt. A százados harczok, melyekkel őseink alkotmányukat megtarták s a még károsabb veszteglés, melyre magunkat később kényszerítve láttuk; mert alkotmányunk védelmét az úgynevezett vis inertiaeben kellé keresnünk, mind egy okhoz vezethetők vissza, s ez az: hogy a viszony, melyben hazánk a birodalomhoz áll, soha tisztán meghatározva, hogy azon határvonal, mely a birodalom közös és Magyarországnak külön ügyeit egymástól elválasztja, soha szabatosan kijelelve nem volt, s hogy azon jogok s kötelességek iránt, melyek a birodalommali való öszszeköttetésünkböl származnak, Magyarország s a birodalom között soha egyetértés nem létezett.— Ideje, hogy végre tisztába jöjjünk, s hogy ezt eszközölje, ez az, miben jövő törvényhozásunk legfontosabb feladását látom. Nem uj e feladás, nem olyan mely csak az utolsó idők eseményei vagy jelen körülményeink által vált szükségessé; e feladás azon viszonynak következése, melyben hazánk több mint három századig a birodalomhoz áll, és épen azért ugyan azok maradtak e feladás megoldásának feltételei is, és minden erre czélzó törekvéseinknek sikere attól függ, hogy azokat teljesítsük. És ezen feltételek meggyőződésem szerint a következők: Először hogy a birodalomhozi való viszonyaink meghatározásánál mindenekelőtt azon elvet tartsuk fel, mely azoknak eddig is alapjául szolgált, és melyet az 1791-ki 10-dik törvényczikk ezen szavakban fejez ki: hogy noha az 1723-iki 1, és 2 czikkelyek értelmében Magyarországban s a hozzá kapcsolt részekben az utódi örökösödés ugyanazon fejedelmet illeti is, kit a többi országokban és tartományokban, s noha Magyarország és kapcsolt részei ennélfogva az örökösödés megállapilott rendje szerint a felséges uralkodó ház tartományaival elválaszthataanul sfeloszthatlanul birandók; Magyarország mindazáltal v kapcsolt részekkel szabad ország és egész történyes kormányformájára nézve, (ide értve minden kormányhatóságait) független, azaz semmi más országnak vagy népnek alatta nem áll, hanem saját Önállással és alkotmánynyal bír! — A második feltétel az, hogy midőn alkotmányunk alapelveihez ragaszkodva, hazánknak törvényeken s nemzetközi szerződéseken alapuló ÖDállását s önkormányzási jogát feltartjuk és Magvarország számára a birodalom közös ügyeiben épen annyi befolyást követelünk, a mennyit arra a birodalom más részei gyakorolnak, soha azon összekötteTÁRCZA. Magyar dalok, zongora kísérettel. Kiadja Langcr János budapesti zenedei t. 1. Füzet. E dalgyűjteményről a „Polit. Hetilap" már néhány hét előtt vett volt tudomást, Ígérvén, hogy mint érdekes zenei újdonságról, mihelyt az idők és körülmények engedik, bővebb ismertetést is fog közleni. Érdekes e gyűjtemény, mert azon kivül, hogy a benne ievő hat dal tartalomra nézve vetekedik korunk hasonnemü műtermékeivel, három szerző müveiből van összeállítva, kiknek mindenike szép reményekre jogosít, s kiknek nevét a közönség már valószínűleg ismeri. Orczy Bódog bárót, mint nem mindennapi műkedvelőt s harmóniai tanulmányaira nézve is kitűnőt, ne-ö? rég ismertettem a „Koszorú" hasábjain. Ugyanekkor Orczy Kamélia báróhölgyet is, mint szóköltőt volt szerencsém bemutatni. A harmadik szerző neve szintén előfordult már a napi irodalomban, dicsérettel, s örömmel emlékezvén a lapok (mintegy két év előtt) hogy a lipcsei zenedében egy magyar növendék nyitánya nyert többek felett kitüntetést. Ez ifjú zeneköltő Langer Victor. Örömmel teljesítem hát a feljebb emiitett Ígéretet, annyival inkább, mert hiszem, hogy szerzők a kritika szigora következtében nem esnek világfájdalomba; tudom, hogy ha nem is mindenben fogok szerzőkkel egyetérteni, s tán még e latin közmondást sem tartom meg: Preatorminimanon c u r a t: kedvöket nem csökkenti a szépen kezdett munkásság iránt. Lássuk sorban a hat dalt. 1). Búsan dalol a madár az ágon. Szövegét irta Boruth, A. VI Hl •' tést se veszítsük szemünk elöl, melyben hazánk, fejedélmének egysége által a birodalom többi részeivel áll! — Ugyanazon törvények, melyek Önállásunkat biztosítják, elválaszthatlannak s feloszthatlannak rendelték ezen összeköttetést,, s miután ez által hazánk jólléte és biztossága az összes birodalomnak hatalmi állásával válhatatlan kapcsolatban áll, saját érdekeink kívánják, hogy közös viszonyaink ugy rendeztessenek el, hogy ez által az összes birodalom jólléte és hatalmi állása csorbát ne szenvedjenek. A harmadik feltétel az, hogy a közöttünk fenforgó kérdések megoldásánál azon meggyőződésből induljunk ki, miként az kielégítő csak ugy lehet, s csak akkor számolhat állandóságra, ha az által az alkotmányos befolyás, melyet nemzetünk közügyeink elhatározására eddig gyakorolt, s melyet a fejdelem szava a birodalom minden népeinek biztosított, nem szoríttatik meg. Erős meggyőződésem, hogy fenforgó állami kérdéseink végleges megoldása, csak ezen feltételek alatt lehetséges, s hogy minden, mi ezeknek meg nem felel, csak provisoriusnak tekinthető. S pedig azért, mert valamint Magyarország a birodalom közügyeinek oly módoni elrendezésében megnyugodni soha nem fog, mely által ezredéves önállása megsemmisíttetik, ugy a birodalom többi népei oly viszonyokat csak kényszerűségből fogadhatnának el, melyek által a birodalom hatalmi állása, jóllétök s biztosságuknak ezen alapja, csorbát szenvedne, s mert hála a mindenhatónak! oly században élünk, melyben minden, mi az alkotmányos szabadsággal megegyezhetlen, a p r ovisori umnak jellemét viseli magán. Mikor várhatjuk államközi viszonyaink végleges megalapítását, attól függ: előbb vagy később jövünk-e tisztába ezen feltételek iránt; de arról, hogy ez csak ezen feltételek alatt lehetséges, arról meg vagyok győződve s habár átlátom a nehézségeket, melyek helyzetünk nyugodt méltánylását nehezítik , sokkal inkább bizom Ausztria népeinek józanságában és igazságszeretetében, és sokkal inkább meg vagyok győződve a hatalomról, melyet a tények a szenvedelmek felett is gyakorolnak, sem hogy ezen időszakot távolnak gondolnám. Nem a szétvállás, hanem az egyesülés korszaka ez. — Soha azon hatalom, melyet az egyesülés ád, tisztábban felfogva; soha az emberi tevékenység különböző mezején ily kiterjedésben alkalmazva nem volt; s a nagy eredmények, melyekre korunk öntudattal hivatkozik, ennek következései. De korunk egyszersmind a szabadságnak korszaka is, s épen mert az egyesülésnek eszközét nem az erőszakban, mely minden egyes erőt elbénít, hanem az egyéniségek szabad elhatározásában keresi, ebben fekszik az előny, melylyel századunk más korszakok felett bir. — S mit a társadalmi mozgalmakban általánosan látunk, azt tapasztaljuk az állam körében is, mely végre mindig csak a társadalom irányát követi. — Korunk itt is inkább az eddig különállók egyesítése, mint a már egyesültek szétszakítása után törekszik, s materialis érdekeik — s függetlenségüknek biztosítása mindenütt arra inti a népeket, hogy nagyobb államokat alkotva, azon alárendeltségtől meneküljenek, melyben Európa roppant birodalmaival szemközt máskép állanak. — Csak hogy itt is az egyesülési törekvés mellett a szabadságnak ösztöne áll s hogy az egyesülésnek eszköze itt is nem az erőszakban, hanem csak a népek szabad megegyezésében kereshető. — Korunk piramisokat építhetne, kevesebb erők felhasználásával s magasabbakat,mint melyeket Egyptomban bámulunk, s korunk különböző népekből s országokból Románál hatalmasabb államokat alkothat; de valamint vasutaink s csatornáink melyek elöt zenéjét Orczy Bódog báró. E dalban szintoly fény és árnypontok vannak, mint szerző „Emlékeim" czimü dalaiban, még pedig nem ugy rendezve, hogy mint képben bizonyos csoportozatok kidomborodjanak, mások háttérbe vonuljanak, hanem bizonyos genialis rendetlenségben, mely egyébiránt Liszt-tel jött érvényességre, vagy jobban mondva: melyet Liszt óta szoktak genialisnak mondani. Szerző dalában a súlypont nem a dalra, hanem a harmóniára esik. Igaz, hogy e kettő, a dallam és harmónia egyszerre születik, mint lélek a testtel, de emennek sohasem szabad a másik rovására előtérbe nyomulni. Annyira uralkodó a kerek bevégzett dallam, hogy feledtetni képes a harmónia pontosságát, mint szép testidomu hölgy, ki tán nincs jó ízléssel öltözködve, de azért szépségével mindenki figyelmét megragadja. A hellén művészet az embert a maga meztelenségében eszményitette legszebben; de a keresztyénfogalmak e szépséget nyakig zsákba bujtatták, elégnek tartván az emberi eszményi szép kitüntetésére az arezot. így tesznek a jövő zenészei (némelyek elvből, mások költői tehetség hiányában) a dallammal, s vannak olyanok is, kik buzgóságukban hasonlitnak az amerikai puritán nőhez, ki nemcsak a zongorája fedelét s oldalait borította be gondosan, hanem mind a három lábára nadrágocskákat húzott, ugy vélekedvén, hogy a zongorának sem illik csupasz lábakat mutatni. Ha szerző daláról, mint testről, levesszük az enharmoniai varrótűvel s más eszközökkel szépen, gondosan, művészien összeállított öltözéket, a hármoniát, ugy dallama a maga lábán meg nem állhat; mert ha első felében van is kevés önállósága, a másodikban csupa harmóniai combinatiok szüleménye. Már „Emlékeim" czimü dalaiban is sokat küzdött a szóköltemény hibáival, s itt is kénytelen mesterséges eszközhöz folyamodni, hogy a rosz caesurat jóvá tegye, de ezzel a dallam gördülékenységének árt, s a rhythmushoz szokott fülre mindig sértöleg hat. így például: ( Bánatos | szivem hiába | várja J szerző szerint így van jól; de a szóköltő rosz caesurája szerint igy