Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 11. szám - Helyhatósági szerkezetünk 1. [r.]

POLITIKAI HETILAE Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy iven. \ Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár \ vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne\ gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4. j hasábos kisbetü-sorórt 6 k»*. Bélyeg külön 30 kr. „Citius eniin einerget veiitas e falsitate, quain e coufusione." B a c o. i; Szerkesztőség és kiadó •hivatal. s Czikkek, levelezések s átalában a lap szellemi részét ' ) illető küldőmények és tudakozások a szerkesztődéihez 2 (Aldunasor. 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és j \ hirdetések a kiadó-hivatalhoz (Barátok-tere 7. szám) í1 \ intézendők. Első évfolyam. 1865. 11. szám. Pesten, Szeptember 11. )( Helyhatósági szerkezetünk. Egy századnál több, mióta a nagy politikai átalakulás, melynek közepében élünk, tart. A mozgalom, melyet egyes fejedelmek a felvilágosodás nevében, de főleg a fejedelmi hatalom érdekében megkezdettek, később a középosztályok s ezek után a democratia által folytattatott, és időről időre más más nemzetek álltak élére. A meggyőződés, Hogy a politikai institutiók, melyeket nagy részben a középkor alkotott, a népek szükségeinek többé meg nem felelnek, azalatt mindig általánosabbá vált, s a ki azon korszakot figyelemmel tekinti, mely Pombálnak Portugalliában tett reformkisérleteitől mostanig lefolyt, meggyőződik közös jelleméről. A történelem igy fogja azt megítélni, s valamint a 16-dik századnak vallásos mozgalmainál, ugy e nagy politikai reformatiónál, melyen keresztül megyünk, e szerint fogja megbírálni annak egyes részleteit. De ha ezen mozgalom magasabb szempontból egy összefüggd egésznek látszik is, melynek minden részletei szoros kapcsolatban állnak egymással, tagadhatatlan, hogy az általános törekvésnek czélja ugyanaz marad, s tagadhatatlan, hogy az irányra nézve, melyben e czél elérése után fáradunk a különböző korszakokban a legnagyobb különbségeket vesszük észre. S ha például a jelenre fordítjuk figyelmünket, azt tapasztaljuk, hogy ámbár a politikai reform szükségének érzete nem változott meg, s ámbár lényegét most is a szabadságban keressük : az eszközökre nézve, melyek által a szabadság a lehető legnagyobb számnak, a legnagyobb kiterjedésben biztosítható, nézeteink az utolsó husz év alatt tökéletes átalakuláson mentek keresztül. A franczia forradalom, s azon időszak mely eszméinek közvetlen befolyása alatt állt a szabadságot csak a fejedelmi hatalom korlátozásában s azon kiváltságok megszüntetésében kereste, melyet egykor egyes osztályok és helyhatóságok gyakoroltak. Haaz államhatalom a nép fejedelemségének nevében gyakoroltatik, s nincsen senki, ki e hatalomnak ellentállhasson, vagy abban részt ne venne, az ország jóllétének s az egyes polgárok szabadságának más biztosítékra nincs szüksége ez vala akkor az általános meggyőződés, s ezért a politikai mozgalmak, melyek a franczia forradalmat egy fél század alatt követték, mind csak a törvényhozói hatalom alakítása és hatásköre körül forogtak. Elébb a nép suverainitásának elve, s az alkotmányos formák képezték a vita tárgyát; később a vita nem theoretikus elvek, vagy a hatalom formái, hanem lényege körül forgott: mert az isten kegyelméből nyert feltétlen fejedelmi hatalom hivei mindinkább gyérültek, s az absolut fejedelmek hatalmuk korlátlanságát avval magyarázva, hogy a nép a szabadságra még meg nem ért, azt maguk is csak átmeneti állapotnak akarták tekintetni, s az alkotmányos formák előnyei mindenki által elismertettek. — Tárgya egyszerűen az volt, vajon az államhatalom lényegének gyakorlata a népképviselet vagy a fejedelem sajátjai közé tartozik-e, s ezt csak a nép akarata végrehajtójának vagy a népkepviseletet csak a fejedelem tanácsadójának kell-e tekintenünk? De a küzdelem 1848-ig mindig s mindenütt tulaj donkép csak a parlamentaris kormány körül forgott. Napjainkban a közvélemény e tekintetben nagy átalakuláson megy keresztül. Az utolsó félszázad tapasztalásai megmutatták, hogy a népsouverainitás elvének győzelme sehol nem idézte elő azon eredményeket, melyeket attól vártak, Francziaországban a Caesarismushoz s csaknem mindenütt az egyéni szabadság még nagyobb korlátolásához vezetett. — Átláttuk, hogy a korlátlan hatalom következései mindig ugyanazok, bárkinek nevében gyakoroltassák az, s hogv ott, hol az egész közigazgatás központosíttatott, sanép szintúgy mint a fejedelem, a hatalmat maga gyakorolni képtelen levén, a tisztviselők serege, melyre az bízatott, egy módon jár el, akár királyi korona, akár republikai czimer állíttassák a hivatalok kapui felébe; s naponként általánosabbá válik azon meggyőződés, hogy az egyes polgárok jólléte és szabadsága a jogegyenlőség elvének elismerése, s a parlamentáris kormány által még nem biztosítható; s hogy erre nem csak a törvényhozás, hanem a közigazgatás czélszerü szervezése is szükséges. Mint elébb minden törekvés arra volt irányozva, hogy az állam egész élete a kormány kezében központosíttatván, ez által a törvényhozás, azaz az összes nemzet képviselőinek befolyása alá helyeztessék; ugy most mindennek decentralisatiója azon panácaea, melytől sokan bajaink orvoslását várják. A ki a selfgovernment túlzó magasztalásait olvassa, melylyel a centralisatióról Cormenin és mások által irt panegiriseket követték, s látja az egyoldalúságot, melylyel még a tudomány legjelesbbjei St. Mill, Simon és mások e tárgyról szólnak, az be fogja látni, hogy e részben csaknem tul mentünk a kellő határokon. És ez természetes. Egy részről azon országok példája szólt e rendszer mellett, melyekben az önkormányzás elve legnagyobb mértékben alkalmaztatott s melyek egyszersmind szabadság, közjóllét s mivelődés tekintetében másokat megelőztek; más részről meg a politikai institutiók s főkép történetöknek alaposabb tanulmányozása, mindinkább kitüntetik a centralisatio egy bizonyos fokának veszélyes következéseit. Ki az államról komolyan gondolkozik, s azon nagy kérdéseknek megfejtését, melyekkel az államtudomány foglalkozik, ott keresi, hol az egyedül található, a történelemben: az azon meggyőződéshez jut, hogy a szabadságot megtartani nehezebb, mint kivívni, s hogy a polgárok jogainak elhatározására az alkotmány ugyan elég, de hogy e jogok practikus gyakorlata főként az egyes országok közigazgatási rendszerétől függ. — Az absolutismust közönségesen a katonai hatalom túlsúlyának tulajdonítják, s tagadhatatlan, hogy többnyire fegyveres erőszak vetette meg alapját de állandó megalapítása mindég csak a közigazgatás segedelmével vált lehetségessé; s ha az absolutismus a 17-dik századtól fogva — Anglia kivételével — egész Európában állandó institutióvá vált, ez nem az állandó hadseregnek, hanem inkább azon mesterséges közigazgatási szerkezetnek következése, mely minden egyes szabadságot mindig tovább s mesterségesebben szőtt hálójával keríté be. Bámulhatjuk-e, hogy midőn annyi tapasztalás megmutatta, hogy az absolutismus mindig s mindenütt a centralisatioval tartott lépést s csak vele s általa terjedett el, ha a szabadság barátai most a centralisationak megsemmisítésében találják feladatukat, s az egyéni szabadságot csak az által vélik biztosíthatónak, ha az állam hatalma mind szűkebb korlátok közé szoríttatik. Valamint tehát az irányt, mely a centralisatio korlátozását tűzte ki feladatául, helyeseljük, ugy túlzásait is —mint minden reactionak szükséges következéseit szintén természetesnek talárjuk, sőt még azon sem bámulunk, hogy ez irányt jelenleg azok is pártolják, kik elébb épen az ellenkezőre 21