Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 10. szám

121 folytán egybehívott szebeni tartománygyülés csonka volt, hogy az elmaradott magyar-székely képviselők tiltakoztak a netalán hozandó határozatok ellen, s hogy a szászok és románok a reichsráthba menése koráusem praejudicálhat a két testvérhaza szigorú törvényességhez ragaszkodó határozatainak, de még kevésbbé változtathatja meg a 48-ki törvények jogszerű létezését. Teljes reichsráth, plyan, a minőt a februári pátens ért, tényleg sohasem létezett, de meg a Schmerling-párt fictiója s a szebeni követek belépése által sem vált azzá. És ha lett volna is, Erdély a csonka parlament határozata folytán nem válhatott a reichsráth birtokává — mint túl a Lajtán vélik, — hanem mindig megmaradt a szt. István birodalma egyik kiegészítő része. Valóban, ha a bécsi sajtó azon része, mely ujabban a magyar törvény tanulmányozásában akar jogi fogalmaink ellen érveket találni, — ha e sajtó csak annak tiszta fogalmát iparkodnék megszerezni, mit a szt. István koronája alatt értünk és érteni kell: rögtön tisztába jönne az iránt, hogy vagy a jogeljátszás eszméjét kell újra hirdetnie — mit nyilvánosan legalább, tagadni iparkodik — vagy el kell ismernie, hogy az ausztriai birodalom a szent István koronájához tartozó összes országokkal, mint egészszel, jutott dynastikus kapcsolatba, s hogy a lajtántúli tartományoknak nagyon mindegy lehetne, a szt. István koronája alatti országok tágabb vagy szorosabb kapcsolatban állnak-e egymáshoz ; akkor megszűnnék az aggodalom az iránt is, vájjon a magyar országgyűlés Landtag-e Reichstag-e ] s legfeljebb az érdekelhetné őket: a szt. István birodalma, mily módon egyezik ki az Összbirodalommal, hogy az ausztriai monarchia külhatalmi állása e belviszony által veszélyeztetve ne legyen. És valamint az osztrák birodalom hatalmi állása szükségét mi is elismerjük és azt veszélyeztetni sem Magyarországnak, sem Erdélynek, se külön-külön, se az unió által egyesülten szándékában nincs: 4pugy nem tagadjuk az októberi diploma és a februári pátens létezését, teljes jogfolytonosságát a Lajtán túliakra nézve, és bármennyire forgassuk a magyar lapokat, sehol nyomára nem akadtunk azon nyilatkozatnak, hogy a Lajtán túliaknak reichsráthjok ne legyen. Nem a magyar lapok tehát azok, melyeket egy, magát szabadnak nevező bécsi lap „szemtelen huszítással" (freche Hetzerei) vádolhat s „a szászok és románok — ugyan e lap által tolmácsolt — jajkiáltását" sem értjük, a mennyiben az a szebeni gyűlés határozataira vonatkozik; mert a mely jogokat képzeletileg azon nyertek, az 1848-diki törvények már mind megadták volt nekik. Valóban ideje volna, hogy szomszédaink több méltányossággal tekintenék helyzetünket, s belviszonyainkba nem avatkozva, saját alkotmányosságuk nagyon is szükséges fejlesztésére fordítanák fogondjukat. E tekintetben sokat tanulhatnának a magyaroktól, kik a lajtántúli viszonyakba soha be nem ártva magukat, mindössze is azt kívánták évtizedek előtt, és azt kívánják jelenleg is, hogy nekik is legyen, még pedig igaz, kielégítő alkotmányvk. Ha nekik a februári az, ám legyen ; de szabad legyen aztán nekünk is, hogy, minden octroy mellőzésével, a magunk ősi alkotmányával beérhessük. A magyar udvari kanczcllária elnöki levelet intézett az újonnan kinevezett főispányokhoz, melyben a fökanczellár első föladatának tekinti a függő közjogi kérdések akkénti megoldásának előkészítését, hogy hazánk alkotmányos és történelmi jogai a birodalom létével és hatalmi állásával összhangzásba hozassanak s annak az örökös tartományokkal a pragmatica sanctioban gyökerező kapcsolata a jogok, kötelmek és érdekek kölcsönös méltánylása, a fenálló viszonyok komoly mérlegelése s a testvéri szeretet kötelékei által mindinkább megszilárdittassék. Ismeri feladata nehézségét, melyet csak az enyhít, hogy az alaki és anyagi törvényesség teljes visszaállítása különben is csak törvényhozási úton levén eszközölhető, miért is reméli, hogy a nemzet a kormányhoz bizalmas csatlakozása által az országgyűlési tárgyalások mielőbbi nyugalmas megkezdését lehetővé teendi. Ezen elvből kifolyólag — folytatja a leirat — jóllehet a rendszerirányzat változása a becsületes és kötelességeinek pontosan megfelelő tisztviselők elbocsátására indokul nem szolgálhat, másrészt még is különös súlyt kell fektetni arra, hogy oly tisztviselők, kik kellő képesség, szorgalom, vagy tapintat hiányában bizalmat nem érdemelnek, vagy kik hivatalaikat részrehajlatlan pártatlansággal nem kezelik, a közönség bizalmát biró alkalmas egyének által helyettesíttessenek, — kiknek minden egyéb tekinteteken felülemelkedett hazafiságától bizton elvárhatni véli, hogy a jelen válságos időben a közérdeket az alkalmazás alakszerűségének alárendelni, s e miatt szolgálataikat a kormánytól, s a rend áldásai után sóvárgó közönségtől megtagadni nem fogják. A leirathoz a megyei kormányzat fóelveit szabályozó általánoz közigazgatási és ügykezelési pontozatok vannak csatolva, melyeket a Helytartótanács megváltozott hatásköre igényel, 8 melyek szerint a föispány a megyei kormányzat és közigazgatási ügyvezetés élén állva, közvetlenül a Helytartótanácsnak van alárendelve. E pontozatok szörint a föispány köteles a közcsend és biztonság fenntartásáról s esetleges helyreállításáról gondoskodni, — a személyes biztonságot törvényellenes megtámadások ellen oltalmazni, — a megye szellemi és anyagi jóllétét, az ipar és kereskedelem fejlődését lehetőleg előmozdítani, s e végből különösen az egészségi és tanügyek czélszerü kezelése, s a közlekedési eszközök jó karban tartása felett őrködni, — alárendelt tisztviselőit tevékenységre és a közönség bizalmát megnyerő szabályos, higgadt és tapintatos eljárásra serkenteni, a köznyugalom és testvériség kötelékeinek lázitásra vezethető fondorlatokat megzabolázni, szóval a gondjaira biztott megyét az erély és mérséklet kellő párosításával kormányozni és felsőbb intézkedést igénylő, vagy más közérdekű eseményekről az illető felsőbb hatóságnak jelentést tennL Szükség esetén katonai segélyt is követelhet, a megyei törvény- és árvaszék, a börtön- és adóügy mind gondjaira bizvák. Addig, míg a megyék rendezése iránt törvényhozás utján intézkedés fog tétethetni, a főispán a megürült tiszti állomásokat helyettesitöleg tölti be, csupán az első alispáni állomás helyettesítése esetén tartozván a kinevezendő egyén iránt a tárnok felsőbb megerősítését előzőleg kikérni. Az országgyűlés kihirdetése után végre a követválasztások alaki megindítására nézve külön utasításokat fognak venni a föispánnk. FŐispánjfi kinevezések a lefolyt héten ismét nagyobb számmal jöttek köztudomásra. Ugyanis ö felsége f. évi aug. 23-ról kelt legfelsőbb határozatával gr. Festetics György cs. k. kamarást Zalamegye, s báró Wenckheim Bélát Békésmegye főispánjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Továbbá gr. BánJJy Béla Krasznamegye és báró Bánhidy Albert Csanádmegye főispánjává neveztetett ki. Végre ö felsége elrendelni méltóztatott, hogy Máramarosmegye vezetésével ismét Mán József főispán bizassék meg. Ujabi legmagasabb elhatározással pedig idősb b. Rudics József Bács-Bodroghmegye főispáni méltóságával ruháztatik fel, a megye közvetlen vezetése azonban továbbá is a jelenlegi administratorra bízatott. Az erdélyi megyékben is történtek személyváltozások. Sept. 2-kán kelt hirek szerint ugyanis ö felsége megengedni méltóztatott, hogy Veér Farkas belső-szolnok megyei föispányi méltóságába ismét visszalépjen. A korábbi kormányszéki tanácsos b. Jósika Lajos Kolosmegye főispánjává, gr. Béldy Ferencz Doboka főispánjává; Dobokamegye eddigi administratora Puskáriu Fogaras-vidék főkapitányává, Maros szék administratora b. Petricsevich Horváth Albert ezen szék főkirály birájává neveztetett ki. Háromszék korábbi fökirálybirájának, gr. Kálnoki-n&k megengedtetett, hogy ezen méltóságát újra elfoglalja. Kineveztettek továbbá király birákul : Mikó Antal, Dániel Gábor, b. Kemény Gergely, Bánffy Dániel; a guberniumhoz : gr. Nemes János, b. Bornemisza János, id. gr. Bethlen Gábor, Nagy Elek; guberniumi tanácsosokká : Fogarassy püspök, Butyán László. Az erdélyi országgyűlést egybehívó fejedelmi levél tegnap volt ö felsége aláirása alá terjesztendő. E leirat szerint az erdélyi országgyűlés nov. 15-dikére lenne egybehívandó. Az erdélyi főkormányszék m. hó 30-ikán végzé be működését N.Szebenben. A főkormányszéki elnök gr. Crenneville 5-ikén fog Kolozsvárra érkezni; a főkormányszék tagjai pedig 6-ikán kötelesek megérkeztöket bejelenteni. Vidéki lapszemle. A nagy érdekeltség, melylyel az erdélyi kérdést a magyar és bécsi lapok tárgyalják, természetes, hogy még fokozottabb kifejezést nyer az erdélyi lapokban. A „Korunk" kevésbbé e tárgy politikai, mind inkább nemzetiségi, oldalát nézi, s nyilatkozatai, mint közel szemlélőéi bizonyára érdekesek, de megnyugtatók is azokra nézve, kik netalán a bécsi lapok után indulva, valami nagy nemzetiségi súrlódásoktól tartanak. A „Korunk" szerint Bécsben sokan azon tévedésben élnek, hogy a jelen helyzetet a nemzetiségek idézték elő, holott a kik közelebbről vizsgálták a fejlést, igen könnyen beláthatták, hogy az impulsus máshonnan jő, mely, mihelyt megszűnik Erdélyben a nemzetiségek ezen felkorbácsolt viszálkodása, egyszerre megszűnik, legalább tüzét elveszti. Reméli, hogy az átalakuláskor Erdélyben is személy változások fognak történni, de ha több, nyugalmaztatását „rég kiérdemelt" egyént el is kellend mozdítani, minden nemzetiségnek van elég oly férfia, kik a mult rendszer garázdálkodásait vagy csak messziről nézték, vagy oly tisztán tartották kezüket, hogy az uj rerdszerbe is beillenék. Mert — úgymond — az elbizakodás, mely a mult rendszert Erdélyben oly messze hajtotta, mind a román, mind a szász részről csakis néhány túlbuzgó férfi erényei közé tartozott. A helyzetre nézve különben azt hiszi a „Korunk," hogy minden hozzászólás alkalmasint elkésett. Mert minden órán készen lehetünk, hogy az 1791. 11. t.-czikk alapján, a 48-ki földadóra fektetett census mellett, Erdélyben még egy — s alkalmasint most igazán utolsó országgyűlés fog összehivatni. A „Máramaros" egy csak az idén megindult, de buzgó törekvésű lap, több czikkében „a zsidóság kérdését Magyarországban, különösen tekintettel Máramaros megyére" tárgyalja. Czikkiró szerint kétségtelen, hogy az általános emancipationak útját állani, hátráltatni hazafiatlanság s bűn, s azt mondja, hogy mivelni, nevelni kell népünket takarékosságra, gazdálkodásra ; nem elég összetett kézzel és sóhajtva várni a jobb napokat, mert oly jobb napok, melyek után áhítozunk, hogy a ki adós, ne fizessen, soha be nem következnek, miután a törvényt nem egyes kasztoknak, hanem az egész nemzet számára hozzák. Ajánlja továbbá a népnek a ruházatban, élelemben való takarékosságot : ebben rejlik az izraeliták vagyonosodásának egyik főforrása ; tanuljunk tőlük, legyünk takarékosak, s Isten áldása lesz munkánkon. Óvakod junk, — mond továbbá,^— a hasztalan költséges perlekedéstől, hanem ha felmerül köztünk valamely vitás kérdés: ítéltessük el