Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 10. szám

119 ' Pest, szept. 3. Kaiserfeld Móricz egy Pettauban, a mult héten tartott lakoma alkalmával beszédet tartott, melynek hazánkat közelebbről érdeklő részét ím közöljük : A februári pátens — ugy mond némi bevezetés után — kevés kivétellel a diplomának semmiben sem mond ellent — minthogy abban égy birodalmi statútum és egyéb országos rendeletek kibocsátása világosan fentartatott, — a februári pátens alkotmányos kifejlesztése a. Goluchowsky-féle fölött azért bir elönynyel, mert a pátens a Lajtán innen minden országgyűlés által elfogadtatott; mert a birodalmi tanács és az egyes országgyűlések annak birtokába helyezték magukat; mert áz öt év óta köztünk és a korona között szakadatlan gyakorlatban áll; mert az annyi trónbeszéd, annyi elfogadott fölirat, a kormány annyi nyilatkozata, annyi kihirdetett törvény, annyi ünnepélyes cselekvény által ünnepélyes megerősítést nyert; mert az, mint a nép joga, a nép öntudatában mély gyökeret vert; mert az nekünk élő államjogunkká lett, melyet mi hajlandók vagyunk módosítani, de a mi egyoldalulag sem meg nem változtathatók, sem tőlünk egyoldalulag el nem vonathatik. Ez, uraim, a mi jogfolytonosságunk, melyet követelünk, s örülök, hogy Magyarországban is érzik, miszerint van megtörtént dolog, melylyel transigálni kell j hogy érzik ott, miszerint Magyarország és Ausztria közt compromissumot kell kötni, melynél minket is szavazat illet; hogy érzik, miszerint az ottani alkotmányos fejlődés semminemű phasisára nincs állandó és biztos alap , ha az a mi alkotmányos jogaink megvetésével jő létre. Igaz, hogy Magyarország a jogfolytonosság alapján állam jogi kérdésekben csak a király lyal akar értekezni, mindamellett is elméletileg hiú, gyakorlatilag pedig veszélyes törekvés volna a magyar király személyét elválasztani amaz osztrák császártól, ki az októberi diploma és a februári pátens által valamennyi népe irányában kötelezettségeket vállalt, melyeknek, hogy teljes öntudatával bir, nem szűnik meg kimutatni. A nép, mely a jogfolytonosságot és a törvényességet otthonn oly nagyra becsüli, akarni fogja, kell, hogy akarja, miszerint azok akkor is érvényesüljenek, midőn mi vesszük igénybe; mert ezek az alapelvek nem kevésbbé szentek azért, hogy ott oly jogok gyakorlatáról van szó, melyek századok óta, itt pedig olyakéról, melyek csak évek óta léteznek, s az én szememben egyenes megbántásnak látszanék a föltevés, hogy a magyar nemzet, melynek fejéről a készülőben levő octroyálásokat a birodalmi tanács magatartása fordította el, nem fog mindent elkövetni, hogy mi is megkíméltessünk ilyesmitől, ha komoly aggodalomra ok merülne föl. A népek solidaritásában tehát egy ujabb szövetségesünk támadt, melyre építhetünk. így tehát midőn mi elsők valánk, kik e solidaritást gyakorlativá tettük, méltó és sikerdús módon fejeztük be a lefolyt ülésszakot, s azzal együtt oly működést, melyben gyakran kárhoztatva, gyakran kigúnyolva, sokáig küzdve a népek közönyösségével, alkotmányunk tökéletlenségével és saját tévedéseinkkel, az alkotmányosság elveit mégis mint szent Vesta-tüzet őriztük mindig, mig annak gyakorlatába azok is beléptek, kiket egy visszás rendszer oly sokáig némaságra itélt. Ha még a Magyarországgal való compromissumra, s az államjogi is tartattak. Különösen említésre.méltók: Purkinje élettani észleletei; Navratil Imre, előadása és röpirata a gógebajokról (melyeknek fölismerésére s gyógyítására általa föltalált műszereket is mutatott be); Spitzer Károly fölszólalása a homeopathia s alleopathia összeegyeztetéséről, Ocsváry Edéé a magyar nemzet szaporátlanságáról, Kun Tamás indítványa az egészségügyi képviseletről az országgyűlésen: Ascherson előadása néhány magyarországi növényről; Hermann Ottó jelentése az erdélyi pókféle állatokról; Schiller Zsigmond előadása Nyitra városa növényföldrajzáról; Szontagh Miklósé Gömörmegye északnyugati virányáról; Szabó Józsefé a Hegyalja földtani s szölőmivelési viszonyairól; Jelinek metereologiai abroszai; Szekcsö Tamás előadása a középeurópai fokmérésről; Boleman Edéé a szántómagyarádi ásványos forrásokról; JJenszlmann Imréé az ujabban fölfedezett régiségekről Magyarországon; Czilchert Róberté gazdasági viszonyainkról; Gerleyé a csallóközi gyügékröl (kretinekről); Benedikté az ideges bántalmak fölismeréséről; Grosz Lajosé a mérgezések szakértői bizonyítékairól; Botliár Dánielé Cserni Kamen virányáról; Hantken Miksáé a kisczelli tégely földtani koráról; Földváry Kálmáné a gazdasági növények helyhez kötésének szükségéről ; Glück Izidoré a váltólázról; Kanitzé a pokolvárról; stb. Az idei szakgyülések között legérdekesebbek voltak a társadalmi osztályéi, mint a mely osztály — Bugát Pál által már évek előtt indítványozva — a jelen nagygyűlés alatt alakult meg végleg. Körébe tartoznak, mint neve mutatja, a társadalmi ügyek, igy például jótékony és egyéb intézetek s társulatok, a nevelés ügye, közhasznú ismeretek terjesztése, fogházak, lelenczházak , a nemzetgazdaság és polgári élet leggyakorlatibb, legégetőbb kérdései, stb. A társadalmi osztály fölállását a legnagyobb örömmel üdvözöltük, már csak annálfogva is, hogy hazánk mindeddig azon szomorú helyzetben volt, hogy a mit boldogabb országokban a kormány szokott fölállítani s országos költségen föntartani, azt nekünk magyaroknak a magunk erejéből, társadalmi uton kellett előteremtenünk. íme három legfontosabb közintézetünk: a Magyar Akadémia, a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház a gazdagabbak alapítványaiból s a szegényebbek filléreiből emelkedett föl. S hány intézetünk hiányzik még, a mi nélkül mivelt nemzet nem lehet alakulásokra gondolok, melyeknek azokból létre kell jönni, s ha csak oly compromissumot képzelhetek, melyből Ausztria nagysága és hatalma, s az alkotmányosság lelvei sértetlen fognak előállni: ugy itt is egy harmadik szövetséges társat találok a haladás szellemében, a körülmények és szétszakithatlan érdekek kényszerítő hatalmában, ama házasságban, melyhez oly igen szeretik Magyarországnak viszonyát Ausztriával hasonlitni, melyben mindkét fél sokat föltarthatott magának külön, melyben azonban kölcsönös kötelességeknek és egyáltalán közösségnek kell léteznie, mely nélkül a viszony megszűnnék házasság lenni; én azt az idő összekötő folyamában találom, mely minden szélső követeléseket magától elutasít, és mindenek fölött a népek azon nemes érzetében, kik békésen egymás mellett akarnak lakni, és kiknek egy nagy közös czélra vagyon szükségök, hogy abban lemondjanak azon gyűlöletről és idegenkedésről, mely mellett szabadságuk, jóllétök és minden jogaik kérdés alá helyeztetnének. Jól tudom, hogy a politikában hibák kövcttetnek el, melyek következményeikben helyrehozhatlanok, — és én e veszélyt nem tekintem csekélynek — mégis az ily észleletekben okot találhatunk a jelen állapotban való megnyugvásra is. Azon férfiúnak nézetei, ki midőn a magyar ügyben a bécsi törvényhozó testnél felszólalt — meggyőződésünk szerint — viszonyaink békés kiegyenlítésének alapkövét rakta le, hazánkban mindig élénk figyelemre számolhatnak, s okunk van, hogy azoknak a jelen körülmények között kettős fontosságot tulajdonítsunk. — Egy része a bécsi journalistikának, mióta az előbbi minisztérium visszalépésének következtében szabadabban mozog, ugy látszik feladásul tűzte ki magának, hogy a birodalomnak két fele között a bizalmatlanságnak magvait hintse el, s igy viszonyaink békés kiegyenlítését, mely csak egyetértés által sikerülhet, lehetlenné tegye. Bizonyos lapoknál el valánk készítve erre. Hisz midőn a minisztérium változik és sokan nem szabadságukat, de szolgálataikat féltik, nincs semmi meglepő a szenvedélyben, melylyel az uj irány s azok, kik azt képviselik, megtámadtatnak. Az epe, melylyel az utódok leöntetnek csak egy uj neme a hizelgésnek azok iránt, kiknek jótéteményeiben részesültek, s a háladatosság oly szép tulajdon, hogy azt még ily formában is méltányolni tudjuk. A mi meglepett, az nem egyes lapok szenvedélyessége, hanem az általánosság vala, melyet ez irányban a bécsi journalistikában kevés kivétellel tapasztaltunk, s midőn láttuk, hogy oly lapok, mintáz „Ost. P.", melynek alkotmányos tendencziáin nem kétkedünk, a nagy zajban részt vesznek,s az engedményeket,melyekben Magyarország részesült — s melyek mind eddig abban állnak, hogy az ostrom állapot megszűnt — ugy irják le, mintha az által Ausztria többi népeinek alkotmányos szabadsága veel! Nincs — hogy csak kettőt említsünk — nincs művészeti akadémiánk, nincsenek lelenczházaink. S föltéve, hogy még hiányzó közintézeteink majdan országos költségen fognak fölállani, mégis társadalmi uton kell reá a kedélyeket előkészíteni. De vannak bajaink, melyeket csak épen társadalmilag lehet orvosolni. Ilyen baj, még pedig ugyancsak vészhozó baj például a napról napra inkább terjedő fényűzés, melynek irtásában a szatmári nöegyletek oly szép példát ragyogtatnak előttünk. A társadalmi szakosztály Bugát Pál elnöklete alatt megalakulván, föladatát és teendőit megállapította, s működését azonnal meg is kezdette, szemügyre vévén Pozsony városa különféle intézeteit, miben a polgármester előzékeny szívessége nagy hasznára volt. Megalakulásáról s működéséről aztán indokolt jelentést terjesztett a szombati befejező közgyűlés elé, mely hosszabb vita után abban állapodott meg, hogy a társadalmi szakosztályt, mint az államorvostani osztály alosztályát, a magyar orvosok és természetvizsgálók szakosztályai közé sorolja. Reméljük, az uj szakosztály a legközelebbi nagygyűlésen iparkodni fog életrevalóságát és szükségességét minél alaposabb s életbevágóbb értekezések és munkálatok által bebizonyítani. De forduljunk a nagygyűlés voltaképi teendőitől az élvezetekhez és szórakozásokhoz. Hely szűke miatt ezekről csak röviden emlékezhetünk meg, és csak a főbbekről. Első, a miben részesültünk, az ismerkedési estély s a nagy fáklyászene volt, aug. 27-dikén este. Az estély a primási palotában, a zene a palota előtt. A pozsonyi dalárda és katonai zenekar működött közre benne, s nemcsak a szívnek és fülnek, de a szemnek is nagy élvezet jutott. A látvány szép és festői volt : derült éj, a piacz és beletorkolló utezák mintegy emberfőkkel kiburkolva, közepett egy fényes kör: a fáklyások; e fényes nagy körben egy kisebb: a zenekar; s előtte félkörben a dalárda. A körülbelől tízezer főnyi néptömegben eleven mozgás, de semmi rendetlenség. Igy zendült meg először is az nIsten áldd meg.u Másnap, a katonai lovardában, 700 terítékű nagy lakomát adott Pozsony városa a .vendégeknek. Mondanunk sem kell, hogy felköszöntésekben nem volt hiány. Több is volt, mint kellett volna. Middeldo^ff., 19*