Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 2. szám

20 Pe st érdekében. A ki egy kis világot látott, s módja vala tapasztalni, a nyugati nemzetek városai mint emelkednek: elszorul szíve anyavárosunk lassú emelkedése felett; mintha itt volna a ny'ugoti polgárosodás véghelye, melyen túl a civilizatió nyomai alig terjednek. A ki viszont Európa legszebb fekvésű helye, a Bosporus kies tájairól érkezik, még a természet e szépségének nagyszerű benyomása alatt is kénytelen elismerni, hogy Buda-Pest gyönyörű fekvését illetőleg, a természettől, ha nem is oly bő kezűleg, de gazdagon meg van áldva. A keletről utazóban, fővárosunkat szemlélve, önkénytelen két észrevétel támadt: ez a nyugati polgárosodás kezdete, és hogy Pest hivatva van a keleti kereskedés emporiumává lenni. Azért a nagy emlékezetű Széchenyi István, ki főleg az anyagi haladást sürgette, nagyon helyesen Pest emelésével vélte, országunk szép jövőjét biztosítani. Nem czélunk ez alkalommal terveinek ama részéről szólani, mit a főváros érdekében, szépség, kényelem és egészség tekintetében tennünk kellene, hogy a Rákos iszonyú porát faültetvényekkel fogjuk fel, parkok vagy ligetek állításával a bűzhödt, rekedt levegőt tisztítsuk, vízvezetékek által az utczák Öntözéséről és egészséges ivóvízről gondoskodjunk, s az utczákat vagy az építendő város-részeket mérnökileg és egészségileg czélirányosabban osszuk fel. Sok itt a tenni s még több a kívánni való. Ki csupán arra figyel, aránylag mily kevés az idegenek száma Pesten, ebből az egy körülményből megítélheti, hogy kevés az nálunk, a mi kellemetest, élvezni vagy tanulmányozni valót nyújthatunk. Hasonlítsuk csak jobban, megáldott anyavárosunkhoz a kis Drezdát, mely csupán jó vizet, sétatért és egészséges levegőt tud nyújtani az idegennek, ezek még is ezerén, ként látogatják és lakják. Ezenkívül nálunk minden oly kevéssé concentrált, mintha Pest nem is volna Magyarország szellemi és anyagi életének visszatükröző székhelye. Pedig mennyivel nagyobb volna szerepünk az austriai monarchiában, mennyivel könnyebben volnának megoldhatók maguk a nemzeti kérdések, ha Pest már valódi központ volna. Pestnek főleg kereskedelmi tekintetben van nagy jövendője. Egész kelet e 'pontra néz. Már Széchenyi figyelmét ébren tartá az a gondolat, hogy a főváros kereskedésének emelése, majdnem a leglényegesebb minden egyéb kérdések közt. 0 Pest körül egy nagyszerű csatornát tervezett, hogy a kereskedést a Dunáról, a várost környező csatornára vezetvén, számára alkalmalmatos, nyilt, olcsó raktárakat szervezzen. De e tervet, mely egy pár évtized előtt nagyobb reményekre jogosított kilátásokra volt alapítva, némileg már-már módositá, a vízcsatornát sok tekintetben helyettesítő vasút. *) A város északke*) A csatorna terve, mint mult számunkban irtuk, újra fölmerült s reméljük, mind a két terv szerencsés összeegyeztetése sikerülni fog. SzerTc. nem kívánja meg a sürgettük igaz alapot, s az ilyenben csak azon igazságot fogjuk keresni, melyet imént belsőnek neveztünk. Mihelyt azonban a tréfa igazán élő vagy élt személyekre, igazán bekövetkezett tényekre vonatkozik, reá is alkalmazandók mindazon szabályok, melyeket a tájfestész vagy a történetből merítő költő is követni tartozik. E szabályok pedig röviden összefoglalhatók azon egyben, hogy a művész igenis módosíthatja a valóság adatait s alkalmazhatja saját czéljáihoz, de csak azon határig, a meddig egyetemes jellemök és lényeges részeik — a köztudomás szerint — meg nem változnak. Vájjon megengednők-e a tájfestésznek, hogy Budát hegyek nélkül ábrázolja? vagy a regényírónak, hogy a mohácsi ütközetet magyar részre döntse ? S ha a tréfa-szerzőtől csak annyi hűséget kívánunk is, mint a festésztöl vagy regényírótól, már e kívánat fölteszi az életből vett alap igazságának tiszteletben tartását legalább is annyira, hogy a kiszemelt egyének jelleme megmásítva s ismeretes tények elferdítve ne legyenek. De a tréfa-szerzőtől méltán több hűséget követelhetünk. O nem a távol múltból, hanem a közel jelenből, nem a sok helyütt homályba borult százados történetből, hanem a mindenki látta és hallotta napi eseményekből szedi tárgyait; s az igazsághoz már csak annálfogva is jobban kell ragaszkodnia, mivel botlásai, hűtlenségei mindjárt kiderülnek, és ismétlődvén, csakhamar megfosztják őt azon erkölcsi hiteltől, melyre kivált az emberi gyarlóságokat ostorozó gúnyirónak oly nagy szüksége van. A ki beteg felebarátjait a nevetség drastikus orvosságává igyekszik gyógyítani, annak első kötelessége az illető betegségeket igazán fölismerni s igaz szinökben megismertetni, különben rásütik a nyegleség bélyegét s nem hisznek neki többé, — mert az emberek, erkölcsi betegségeikben, nem oly hiszékenyek, mint a testiekben. A ki felebarátjait javítani akarja — pedig a gúnyirónak ez a főczélja — nem szabad a hazugság utjain járnia, mert a hazug szavának nincs foganatja. S ez a javítási szándék, ez az erkölcsi czél, mely itt az aesleti részéről, merre a csatorna vonulandott, a kereskedés ugy szólván a duna-pártokra szorult. Idővel a városnak bármily elrendezését akarjuk elérni, akkor ehez már most hozzá kell fognunk. Bár hova tervezzünk sétányokat, boulevardokat, uj kocsiutakat vagy csatornát, egy előttem világosan áll: hogy a vasút és Duna mentében kell emeltetni a gyárak és ráktárak, nak. Azért nem tudom eléggé helyeselni azon nézetet, hogy az Al-Dunasor nem égig érő magas lakóházakkal, de a kereskedelemnek szánt kényelmes helyiségekkel láttassék el. Az egész Al-Dunasort fel a Lloydig a kereskedésnek kell szentelni. Valamint a kereskedő, ki Odessába megy, tudja hogy alsó Oroszország minden terményeit ott találja: ugy a ki Pestre jön, legyen meggyőződve arról, hogy itt Magyarország minden terményeiben tetszése szerint válogathat. A kereskedelem ily módon való öszpontositása, ugy szólván a nemzet, az ország dolga. Az a feladat azonban magának a székvárosnak van fentartva, hogy a vasutak és Duna mentében^ olcsó raktárak és olcsó boltok által az átmeneti kereskedést elősegítse s a forgalmat a kövezeti vámtól fölszabadítsa. Ha a Bécsből vagy külföldről hozott czikkek ily intézkedések folytán Pesten jutányosabban vagy csak oly áron is volnának kaphatók, mint Bécsben, ugy Pest csakhamar az orientális kereskedés végpontja lenne. Vásáraink időközönként némileg megfelelnek az igényeknek; de az ide s tova szállitandó kereskedelmi czikkek vásáron kivül is olcsó lerakó helyeket kívánnak. Ezeknek pedig híjával vagyunk. Oly szükség, melyen legczélirányosabban lehetne segíteni az Aldunasorra tervezett kettős bazár által, melynek a város boltjaira nemcsak helyi, hanem átalános hatása lenne, a mennyiben ezek árának túlságos emelkedését akadályozná, de meg az alsó rakpart fenállásánál s ennek a bazár földalatti raktáraival, alagutak által létesített összeköttetésénél fogva, a közvetlen vizi szállítás előnyeiben részesülő áruezikkek , itt czélszerü kiállítási helyiségekre találnának. Más alkalommal már fejtegettem a kettős bazár felállításának szükségét és czélszerü voltát. Előadtam, hogy ez a legjobb közvetítő mód azok ellentétes nézeteinek kiegyeztetésére, kik a rakpart beépítése ellen vannak, s kik azt állítják, hogy a rakpart építési költségei a nyert házhelyek eladása által beszerzendők. Mig a kettős bazár, a rakpart által újonnan nyert tért értékesítené, az üvegtetővel borított csarnok, szeles, esős és hideg időben is, kellemes sétahelyül szolgálna s így bizonyos mértékig azok óhajtásának is mégfelelne, kik a rakparti tért sétány gyanánt szeretnék használni. Ki az ilyen üvegboritotta séta-helyek látogatott voltát, Európa fővárosaiban s különösen Párisban, Brüsselben ismeri, méltányolni fogja a bazár által nyújtott eme jótéteményt. Ezenkívül a bazár, a mellett hogy meglehetős tágas téreket hagy fen, egy, a vásári forgalomnak megfelelő s eddig nélkülözött vásárcsarthetikai czél fölött uralkodik, a gúnyirót sokkal szigorúbban kötelezi a külső adatok tiszteletben tartására, mint más művészt, ki a tiszta aesthetikai czél vezércsillagát követve, a valóság föltételeit inkább nélkülözheti. De hátha tréfásaink — csakugyan tréfásan — azt találják erre megjegyezni> n°gy ök nem is akarnak javítani, csak mulattatni ? Még ezt a tréfás megjegyzést is bátran elfogadhatjuk, mintha komolyan volna értve. Csak azt kérdjük, mulathatunk-e olyasmin, a mit eszünk, mint oktalanságot, nem méltányolhat, szivünk pedig, mint igaztalanságot, utálni kénytelen ? Bolond nevet ok nélkül, szól a közmondás, és az esztelenségben bizonyára csak esztelenek, az erkölcstelenségben csak erkölcstelenek gyönyörködhetnek. Már pedig azt csak föl kell tennünk tréfás íróinkról, hogy inkább kívánnak tetszeni a jó és okos embereknek, mint a roszaknak és bolondoknak. Ne felejtsék tehát, hogy elménk egyéb táplálékai között a tréfa mintegy a fűszer, mely a többi eledel ízét javítja s ényünket kedvesen csiklándozza; s ne nyúljanak fűszer helyett méreghez, mely eleinte szintén jól eshetik ugyan, de lelki egészségünket utóbbad mulhatlanul tönkreteszi. És igy — mindent egybefoglalva — csakugyan azon eredményre jutunk, hogy a tréfa teljességgel nem ellenkezik az igazsággal. Bármely oldalról vizsgáljuk e kettő viszonyát, mindig úgy találjuk, hogy a tréfának — ha azt akarjuk, hogy igaza legyen — igazságon kell alapulnia s igazságnak kell benne lenni. Valamint helyesen mondották — ha ellenmondásnak látszik is — hogy a legjobb diplomatia az, a mely őszinte, szintoly hely esen mondhatni, hogy a legjobb tréfa az, a mely igaz. GREGUSS ÁGOST.