Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 9. szám - Az ó- és újvilág távirati összekötése

1 13 vényilletéket befizették, szükségesnek találtatott, hogy a vészvények minél előbb kiállíttassanak, elkészítésük iránti javaslat tételre Széchenyi Ödön gr., Reitter Ferencz és Hirsch Jakab bízattak meg. 3. Pénzügyi bizottmány alakíttatott Cserhálmay Ferencz szám­vizsgáló, Fauser Antal, Karlovszky Zsigmond, Szitányi Izidor és Ve­csey Sándor választmányi tagokból, ezen bizottmány feladata : a pénz­tári és gaszdászati kezelésre nézve és az igazgató számára utasítást kidolgozni, és a részvényilletékek beszedéséről gondoskodni. 4. Az építési tervek és költségvetések elővizsgálatára, és az erre vonatkozó javaslatok megtételére Gönczy Pál, Preuszner József, Reitte* Ferencz és Zsigmondy Vilmos vál. tagok küldettek ki. ő. Szóba jött az igazgatói állomás mielőbbi betöltése, mely két­ségkívül a társulat legfontosabb kérdéseinek egyike. Az igazgatónak mindenesetre nemcsak tudományosan müveit szakembernek, hanem egyszersmind a gyakorlati téren is elegendő ismeretekkel bíró egyén­nek kell lenni, és azért a választmánynak feladata e részben nem cse­kély nehézséggel van összekötve, kivált miután hasonló vállalat ha­zánkban még eddig nem létezvén, alig fog hazánkfiai közül valaki ta­lálkozni, ki ez igényeknek a tudományos képzettségen felül gyakor­lati ismeretek és e téren szerzett tapasztalás által is megfelelhetne; pedig óhajtandó, hogy a hazai vállalatok igazgatásánál, a mennyire lehetséges, külföldiek mellőztessenek. Hogy egyébiránt a választmány magát mgnyugtathassa, abban állapodott meg, hogy hírlapok utján mindazokat, kik hazánkfiai közül az igazgatói állomásra képességet és hivatást éreznek, felhívja, miszerint erre vonatkozó ajánlataikat f. é. sept. 30-ikáig a választmánynál nyújtsák be, s csak az esetben fog az eddig már jelentkezett, s mellékesen megjegyezve, kitűnő külföldi szakemberekre figyelemmel lenni, a mennyiben az érintett felhívásnak kívánt eredménye nem lenne. A Kisfaludy-társaság egyes pártolói könyvkíadványai után számos tudakozódások történvén olyanok részéről, kik nem tartoznak a Kis­faludy-Társaság pártolói közé, a társaság elhatározta, hogy azon pár­tolói könyveket, melyekből még néhány példány fenmaradt, könyv­árusi forgalomba bocsátja, azonban tetemesen magasabb ár mellett, mint a mennyibe azok a pártolóknak kerültek. A Társaság bizomá­nyosa e könyvekre nézve Ráth Mór ur, az áruba bocsátott könyvek pedig a következők: 1. A mi nótáink.. Eredeti regény Abonyi Lajostól. Négy kötet. Ára 4 .frt. 2. Esmond Henrik. Regény Thackeraytől, ford. Szász Károly és Szász Béla. Két kötet négy füzetben. Ara 4 frt. , 3. Moliére vígjátékai. Ford. Kazinczy Gábor. Két kötet. Ara 2 ft. 4. Antónia. Regény Sand Györgytől, ford. Greguss Ágost. Egy vastag kötet. Ara 1 frt 50 kr. 5. A századok legendájából. Hugó Viktor után ford. Szász Károly Egy kötet ára I frt. Jegy2éS. Bede Adám, regény Elliotf Györgytől, ford. Salamon Fe­rencz, és a Külföldi népdalok, Greguss Ágosttól teljesen elfogytak. — Camoens Luziádáját Greguss Gyulától csak azok kaphatják meg, kik magukat az 186%-dik évi folyamba pártoiókul Íratják be. A magyarországi műegylet f. hó 25-én tartott választmányi gyűlé­sében a jövő évre kiadandó album lap iránt folyván a tanácskozás, a mülapul választandó tárgy iránti tanácskozás külön bizottmányra ru­háztatott, melybe Barabás, Czanyuga, Keleti, Orlai, Ráth és Weber urak választattak. Ugyan e gyűlésben néhány kisebb kép sorsolásra meg­vásárlása is elhatároztatott. Vegyes. Salamon Ferencz jeles írónk legújabb munkája: „Az első Zrí­nyiek" most került ki sajtó alól Heckenast Gusztáv kiadása mellett. A nagy kötet a Budapesti Szemlében megjelent „Brebiri grófok" czimü önálló dolgozatot is magában foglalja. Egészen uj azonban s szintén kikerekített egész a munka második, sokkal nagyobb része: „Zrínyi Miklós a szigetvári." A derék mü bővebb ismertetésére egyik köze­lebbi tárczánkban visszatérünk. A „Budapesti Szemle" két legújabb füzete szintén elhagyta már a sajtót. Szokott érdekes tartalmából, melyre hasonlóképen csak ké­sőbb lehet visszatérnünk, kiemeljük a nagybecsű jogtörténelmi tanul­mányt Sándor Józseftől: ,,Erdély Magyarország kiegészítő része". „A bankmonopolium és bankszabadság kérdését Francziaországban" Keleti Károlytól; s a „Renaissance franczia irodalom" czimü czikket Erdélyi Jánostól. Ugyancsak e két legújabb füzetben folynak tovább „Az európai államtudományok ujabb irányai" Kautz Gyulától; s ama nagyérdekü „Jogtörténeti tanulmányok a magyar vármegyék szerveze­téről" Botka Tivadartól. Végre Bugát Pál és Fejér György emlékezete Toldy Ferencztől, akadémiai tudósítások és gazdag irodalmi szemle egészítik ki a koránsem eléggé pártolt tudományos folyóirat két újabb füzete tartalmát. „Magyarország anyagi érdekei" czimü, Szathmáry Károly által megindított nemzetgazdasági folyóirat III. és IV. kettős füzete ugyan­csak a napokban került a közönség kezébe. „A nemzetek közgazda­sági fejlődése" czím alatt Keleti Károly egy jeles német dolgozatot is­mertet. Utána a Lónyay M. Hollán E. és Szathmáry K bizottmányi ta­gok által készült munkálat „Az olcsó vasutakról" követke zik, mely­lyel jelen számunk T. jegyű czikke foglalkozik. Táblázatos ismerteté­sét találjuk továbbá „A m. országi takarékpénztáraknak 1864-ben" Wodianer Alb&rttől; második közleményét a „Szabadkereskedés Ang­liával" czimü dolgozatnak, s „A suezi csatorna átmetszését Radich Ákos­tól, mint első közleményt; végre több közintézet és vállalat kezelése, forgalma s alapszabálya van ismertetve. Utl emléklapok czíme alatt jelen meg Debreczenben egy utazási kézikönyv Csatáry Ottótói 3 kötetben ; és pedig az I. kötetben : Északi Németország, a Rajnavidék és Hollandia, a II-dikban Belgium, Lon­don és Anglia, a Ill-dikban Páris, Francziaország és Svájcz érdekessé­geiről szóló útleírás és utazási kézikönyv foglaltatik. Mindenik kötet két részből áll, u. m. „uti emléklapokból" és „utazási kézikönyvből." Az I-ső rész a legérdekesb és sajátságosb nevezetességek végig szem­lélését s megismertetését irja le; az utóbbi rész pedig a lehető legtö­möttebb összeállítású utazási utasításokat fogja tartalmazni, az utazási vonalok, jó fogadók, megállapodási pontok, s ezek nevezetességeire sat. és a szükséges útiköltség és idő mennyiségére nézve. Az első kö­tet most került ki sajtó alól Telegdy K. Lajos kiadása mellett csinos kiállításban, érdekes tartalommal. A munka kiadásából befolyó tiszta jövedelem arra fordittatik, hogy Debreczenben a nép számára nyilvá­nos olvasóterem alapíttassék. Az Óvodákat terjesztő egylet igazgatója Rapos József, előfizetési felhívást hirdet gr. Brunszvik Teréz képére és egy vele járó ily czimü csinos emlék-könyvre: „A legnagyobb magyar honleány és ennek müve." — A kép Barabás rajza után Engel és Mandello kőnyomdájá­ban a lediszesb kiállításban készül. Az emlék-könyv nagy 16-rét alak­ban, finom papíron, bekötve a következő tartalommal jelenik meg: I. Emlékbeszéd gróf Brunszvik Teréz felett, Kacskovics Lajostól, ki azt f. é. május 18-án a nemzeti múzeum dísztermében, az üdvözültnek em­lékét ünneplő közgyűlésre meghívott fényes közönség előtt nagy ha­tással adta elő, párhuzamba állítván benne gr. Br. T. nagy szellemét és köznevelést alapító eredményes fáradozásait gróf Széchenyi István más irányban működő magas szellemével és nagyszerű müveivel, reá mutatván egyszersmind a két irány egyesülésére Magyarország nagy jövőjének előkészítésében. II. Idézetes adalékok gr. Brunszvik T. élet­rajzához. III.—IX. Kisdedóvási különféle czikkek. Előfizetési ára a képnek és könyvnek együtt 3 frt, bolti ára nagyobb lesz; egyik külön nem adatik. Tiszta jövedelmének fele a kisdedovó intézeteket Magyar­országban terjesztő egyesületnek van ajánlva és az egyesület által el­fogadva. Az előfizetési pénzek Rapos úrhoz, mint kiadóhoz, f. é. szept. 20-ig bérmentve beküldendők. (Pest, Terézváros, Valero-utcza 1. sz.) Liszt Ferencz jólékonyczéíu hangversenye, holnap kedden f. hó 29-dikén d. u. 5 órakor a redoute termében lesz megtartva. Müsoro­zata a következő : 1. a) „Ave Maria," b) „Cantique d'Amour," Liszt Ferencz „Harmonies poétiques et religieuses" czimü müvéből. 2. „A három czigány," Lenau költeményé után, előadja Reményi Ede. 3. „Ma­gyar rhapsodia," zongorára Liszt Ferencz és b. Bülow János. 4. Le­gendák zongorára: a) „Assisi sz. Ferencz szent beszéde a kis mada­rakhoz," b) „Paolai sz. Ferencz a hullámokon járva," Liszt Ferencz. 5. „Magyar rhapsodia," zongorára és- hegedűre, Liszt Ferencz és Re­ményi Ede. Valamennyi mü Liszt Ferencz szerzeménye. Az árak e zeneelÖadásra következőleg vannak megállapítva : nagy páholy 50 frt, kisebb 40 frt, elsőrendű körszék 8 frt, második rendű 5 frt, számozott szék 3 frt, bemenet 2 frt. — A jegyek a redoute irodájában válthatók. Zene. Bellini szülővárosának Cataniának, tanácsa felszólítást in­tézett egész Olaszországhoz: adakozzanak a nevezett zeneköltő emlé­kére, s földi részének Párisból Cataniába hozatalára. Kinek Norma, Puritánok, Pirata, Somnambuía, Beatrice, Straniera, Montechi czimü operái megannyi hü tolmácsai az emberi érzéseknek, s kit az olasz maestrok közt leginkább megillet a nmézesajkitu melléknév, az méltó honfiai minél nagyobb kitüntetésére. — Ricci, olasz operairó, s a petersburgi operaiskola igazgatója a mult napokban Bécsbe érkezett, s több ideig ott akar mulatni. „Cris­pino e comare" czimü operáját az udvari színházban a jövő tavaszi zeneszak alatt fogják előadni. E napokban hagyja el a sajtót Rómá­ban egy Rossininek ajánlott mü : Az olasz zene története, melynek kezdete Gvido, s a vége Mercadante. Fraschini Pausilipp villájában Verdi egy operán dolgozik, melynek anyagja a német Loreley mese. Maga a zene állítólag egészen romantikus jellemű. — Münchenben Zenger Max nevü zeneköltő feldolgozta Hugó Vie.tor „Ruy Blas"-sát. Dicséretes oldalairól emlékeznek a lapok. Va­jon Wagner mellett, vagy ellen? Mint a „Francé" mondja, eddig csak a németeknek volt kiváltságuk négyesek s symphoniák írására, most azonban a jövő téli zeneszak alatt Verditől is fognak ily nemű zene- ­müveket előadni. Képzőművészet. Libay Lajos festész hazánkfiát, ki a nyári idéűiyt rendesen a gasteini fürdőkben tölti, a porosz király valamint tavaly, úgy az idén is megtisztelte látogatásával s közel egy óráig mulatván Libay nyári műhelyében, nagy élvezettel forgatta a szebbnél szebb rajzokkal és vázlatokkal telt albumokat. Libay utánozhatlan gyöngédséggel má­solja a természetet, könnyeden színezett finom rajzai, mint ?,zon vidék­ből elhozható emlékek nagy becsben állanak a gasteini Ifür dövendégek előtt. A porosz király ez úttal ismét két gasteinvidéki n<*i,gy rajz elké­szítésével bizta meg művészünket. — Művészi ösztöndijjakra a f. évre szóló pénzügyi törvényben ismét 25,000 forint van engedélyezve. A képzőművészetek, a zene és a költészet körében működő, s a birodalom bármelv országában született 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom