Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7. szám - Beruházási hozzájárulás és adóamnestia

360 vák 510.— P-től egészen 798.— P-ig terjedő özvegyi, vagy árvaellátást kaptak 19 olyan esetben, amikor az elhalt ügyvéd több mint három éven át nem tett eleget az igény megnyíltáig tagdíjfizetési kötelezettségének, de egy esetben 10 évi, két esetben 9 évi, három esetben pedig 6 évi tagdíjjal volt hátralékban. Nem említem azt a több mint 100 esetet, amidőn az igény megnyíltakor a hátralék két évi tagdíjnál többet tett ki és az ellátás mégis törvényszerűen folyósíttatott. Minden biztosításnál, vagy nyugdíjintézménynél szükséges annak biztosítástechnikai, helyesebben matematikai számításon alapuló megalapozása. — Az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézetnél ez csak részben van meg, ám ez a részbeni megalapozás is határozott számításokon alapul. E számítások alapja a 10 évi, illetve 5 évi várakozási idő, függetlenül attól, hogy a tag a 10. illetve öt évi díjat tényleg lefizette-e. Amint kimutattam, intézetünknél az 1081 ellátott közül 119 élvez ellátást, dacára annak, hogy az igény megnyíltakor az elhunyt ügyvéd több mint két évi tagdíjjal tartozott. Tehát az összes ellátottaknak 11 (tizenegy) százaléka nem kaphatott volna ellátást akkor, ha az igény teljesítése a tagdíj tényleges megfizetésétől függne. A sérelmezett ítélet nem ad helyt az igénynek, igen helyesen, mert a kikötött öt évi várakozási idő nem telt le és abból még hét hónap hiányzott. Azóta, amióta az első öt évi karenciális idő eltelt, 1915. — azaz 23 év óta — két ilyen eset fordult elő. amelyben a követelt ellátást a várakozási idő hiányossága miatt az intézet megtagadta. Ez az igényeknek nem egészen két ezreléke. A napnál világosabb tehát, hogy az ügyvédség és az ellátandók érdeke az, hogy az igény elismerése inkább a várakozási idő leteltétől, mint a tagdíjak tényleges lefizetésének előfeltételétől tétessék függővé. Közlöm, hogy a másik esetben, ahol a várakozási időből még két hónap hiányzott, felperest az intézet ellen indított keresetével mindhárom fok elutasította, — A m. kir. Kúria ítéletét 1938. május hó 31-én hozta meg P. 11. 1804/1938. szám alatt. Az ítélet indokolása a megtámadott ítélet indokaival majdnem szószerint azonos. Részletesebben és átfogóbban foglalkoztam e tárggyal — ámbár csak szűkebb kört érint. — Ám egyrészt a cikkíró jogászi súlya, másrészt az a körülmény, hogy ez a kérdés többezer ügyvéd hátramaradottait annyira érinti, arra ösztönzött, hogy igyekezzem minél alaposabban és meggyőzőbben kimutatni azt,