Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 6. szám - A házasságkötés előtti kötelező orvosi vizsgálat kérdéséhez

322 tanúk akkor is rendelkeznek az 1876. évi XVI. t.-c. 3. §-ában megkívánt tanúzási képességgel, ha a végrendelkezőt korábban személyesen nem is ismerték, de személyazonosságáról a végrendelkezés előtt valamely megbízható módon meggyőződést szereztek. Kimondotta továbbá azt is, hogy alaptalan a felperesnek az az érvelése, hogy a betegek ágya felett elhelyezett fejlap a személyazonosság bizonyítására alkalmatlan, mert a néven kívül egyéb személyi adatot nem tartalmaz és az csupán a beteg bemondása alapján állíttatik ki. Jelen esetben egyébként a Kúria szerint a beteg személyi adataínak helyessége, a tanársegéd vallomása és bizonyítványa alapján, valamint a régebbi hátralékos ápolási költségek behajtását tanúsító iratokból nyilvánvalóan kitűnik és nem vitás, hogy az örökhagyó személye a klinikán ismert volt.(?) Tehát a klinikai ápolónő és orvos, — akik ugyan a végrendelkezésnél tanúkként nem is szerepeltek, — a végrendelkező személyében semmi szín alatt nem tévedhettek!!! A Kúria ítéletének indokolása új irányt szab a végrendelkezési jog e fejezetének és oly ösvényre lép, melyet követni minden gyakorlati jogász teljes joggal tart aggályosnak. A kérdés lényegéhez azonban osak úgy juthatunk el, ha e tárgykörrel kapcsolatos felfogások változásait és a joggyakorlat mai álláspontját néhány mondatban felvázoljuk. A görög bölcs filozófiai tanítása semmire sem áll jobban, mint az élő jogra, ahol a panta reí (navra QSI) elve állandóan érvényesül. Hogy a témánál maradjunk, éppen a végrendeleti tanúk számánál és tanúzási képességének megállapításánál látjuk ezt a folyékony halmazállapotot. A római jog még hét tanút, a régi francia jog hat, a magyar nemesi jog öt tanú jelenlétét kívánta, az angol-amerikai jog ma két tanúval éri be, míg az érvényben lévő magyar magánjog szerint az idegen kézzel írott magánvégrendelethez négy tanú közreműködése szükséges. Hasonló változás látható a végrendeleti tanúk alkalmazásánál is. A régi magyar magánjog (1715: XVII. t.-c. 1. §,) meghívott tanúkat rendel, míg az 1876. évi XVI. t.-c. (alább: V. T.) miniszteri indokolása csupán hangsúlyozza a tanúskodásra való felhívás kellékét. A gyakorlat azonban még ezt is megszűntette. (Jogállam 1913. évfolyam 539.) Kétségtelen tehát, hogy a favor testamenti elve lassan áttöri azokat a korlátokat, melyek a végrendelkezés aktusát olykor megoldhatatlan alakszerűségekhez kötötték és a gyakorlat mindjobban liberális irányba fejlődik. (A magánjogi törvénykönyv javaslatának egészen szabadelvű 1838. §-át azonban a gyakorlat még nem honosította meg. (C. I. 728/1938.) A holográf végrendelettől eltekintve, minden végrendelet érvényességéhez, tanúra van szükség. A tanúk ugyanis ,,nemcsak az ügymenet bizonyítására van-