Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 6. szám - Két kérdés a kártérítési jog köréből. [I. Két veszélyes üzem balesete. II. Felelősség a fővadak kártételéért.]

317' károkért az ingatlan tulajdonosa vagy haszonbérlője pusztán azon az alapon is, hogy a vadászterület a fővad tenyésztésére alkalmas, a fővad ott nagyobb számban fordul elő és a birtokos, vagy haszonbérlő annak tenyésztését megfelelő intézkedésekkel nem akadályozza meg." Az állattartó felelősségének magánjogi élő szabálya a joggyakorlat ingadozásánál fogva pontosan nehezen állapítható meg. A Mtj. 1739. §-a általános szabályként a tárgyi felelősséget állapítja meg: „Aki állatot tart, felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okoz." A második bekezdés kivételt állapít meg olyan háziállatok tartása esetében, amely az állattartó hivatásának, keresőfoglalkozásának vagy háztartásának céljára szolgál, amikor az állattartó exculpálhatja magát, ha minden óvintézkedést megtett, egyébként csak a vétlen kártétel általános szabálya szerint felel. Tehát az Mtj. szerint az általános szabály az állattartó tárgyi felelőssége, mely hasznos háziállatnál csak a bizonyítási teher megfordításában nyilvánul (exculpatio az állattartó bizonyítási terhe), hacsak az általános vétlen kártétel feltételei fenn nem forognak. (Mtj. 1737. §., az* ú. n. méltányossági kártérítés.) A bírói gyakorlatba ez a szabály, sajnos, nem szívódott fel. Azért mondom, hogy sajnos, mert minden olyan esetben, ahol valaki saját érdekkörébe, hasznára olyan veszélyes, vagy féken nem tartható erőket vesz igénybe, mely másoknak ártatlanul kárt okozhat, az anyagi, a szociális igazság és méltányos kármegosztás elve alapján kell, hogy a károsult kárát megtérítse. A bírói gyakorlat egyes régebbi határozatokban a tárgyi felelős ség vagy pedig az exculpatiót az állattartó terhére áthárító álláspontra helyezkedett. Az utóbbi évek határozatai alapján az állapítható meg, hogy a bírói gyakorlat a hasznos háziállatoknál az általános magánjogi vétkességi álláspontra helyezkedik, a bizonyítási teherre nézve sem tesz kivételt, a bizonyítás terhét a vétkesség tekintetében a károsultra hárítja. (J. H. V. 1026., VI. 1097., VII. 5.. 291. stb. eset.) A gondatlanság megállapításánál is az állattartó szempontjából igen enyhe mértéket alkalmaz, elegendőnek veszi az elemi, a közfelfogás szerint alkalmazni szokott elővigyázatossági szabályokat. Nem állapított meg a bíróság gondatlanságot, mikor a lakásban póráz nélkül tartott kutya egy bejáratos személyt megharapott (J. H. III. 410.), mikor a szükségből másra' bízott ló meo-vadult és valakit elgázolt (J. H. I. 763.). mikor a fatelenet őrző kutya kiszaladt, a sértett lába alá került és a sértett elesett ÍJ. H.'VI. 407.) stb. Az 1883. évi XX. t.-c. 7. §-a különös szabályt állít fel és kimondja, hogy ..a fővadak (szarvas, dámvad) által a vetésekben, ültetvénvekben vagy más gazdálkodási és erdészeti ágakban okozott minden kárért azon birtokos vagy haszonbérlő, kinek vadászterületén az említett fővad tenyésztetik. teljes kárpótlással tartozik'.' A szabály első látszatra is tárgvi felelősséget állapít meg tisztán a tenyésztés egyébként megengedett cselekménye alap-