Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 2. szám - A kir. közjegyző érdekeltsége az általa őrzött zárt végrendeletekben. (1876. XVI. tc. 23. §.)

107 val. — véleményem szerint, -— messze eltér a törvényhozónak •a 49. ij-ban szavakba öntött és megvalósítani szándékolt akaratától. b) Az analógia juris et legis ugyancsak a Kúria ítéletével ellenkező eredményre vezet. A 64 évvel ezelőtt alkotott és bizonyos vonatkozásaiban már el is avult közjegyzői törvény meghozatalakor a hiteles személy pártatlanságának biztosítása a tárgyaló és ítélő bíró hasonló jellegű tárgyilagossága védelmének mintájára történt. Az akkor még első ifjúságát élő 1868. évi LIV. t.-c. vonatkozó rendelkezései lebegtek a törvényhozó szeme előtt. (Innen a majdnem azonos csoportosítás és felsorolás!) így került az 1868. évi LIV. t.-c. 56. §-ának mintájára („bírói személyeknek nem szabad oly ügyekben résztvenni: a) melyekben saját személyénél fogva érdekelve lévén közvetlenül, vagy közvetve kárt, vagy hasznot remélhet.") a közjegyzői törvénybe a kevésbé szabatosan megfogalmazott az a rendelkezés, hogy a közjegyző nem járhat el oly ügyekben, melyekben a) személyesen van érdekelve. (Kö. T. 49. §-a.) És bár nem vitás, hogy a bírói elfogulatlanság körülhatárolása sokkal nagyobb jogi érdekek védelmére szolgál, mint a jobbadán formális jogi szempontokat védő közjegyzői működés biztosítása. — - a régi törvénykezési rendtartás 297. §-a semmisségi panasznak csak akkor adott helyet, ha a bíró érdekeltségét az alperes kifogásolta, illetve, ha e kifogás figyelembe nem vétetett. (Perújításnak 315. §. ez okból nem is volt helye.) A közjegyzői érdekeltségnél nagyobb jogi jelentőséget representáló bírói érdekeltséget tehát a közjegyzői rendtartás mintájául szolgáló régi törvénykezési szabályok nem tekintették objektív tilalomnak, azt hivatalból nem vizsgálták és figyelemre csak akkor méltatták, ha a bíró érdekeltségét tudta és bejelentette (az 56. §. utolsó bekezdése), vagy ha a felek tudták és kifogásolták. Ha pedig a sokkal modernebb 1911. évi I. t.-c. vonatkozó rendelkezéseit vizsgáljuk, úgy látjuk, hogy a törvény itt már bifurkál és egyrészt pontosan körülírja az absolut kizárási okokat és határozott fogalmi körbe szorítja az érdekeltség mibenlétét (59. §. 1. pont) másrészt megállapítja a relatív érdekeltséget (61. §.). Ez utóbbi csak akkor érvényesíthető sikerrel, ha a felhozott okok alapos kétséget támasztanak a bíró elfogulatlansága iránt. (Közbevetően megjegyzem, hogy e tekintetben bőséges joggyakorlat áll rendelkezésünkre, oly eset azonban, melyben a bíró elfogultságát a 61. §. alapján és oly körülményre nézve állapította volna meg, amiről tudomása nem volt, nem találtam. Sőt a Budapesti tábla IV. 7643/1916. Pdt, III. 30. íté4*