Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 2. szám - A jogi oktatás reformja

126 polgártársaink közjogunk tekintetében", — mondta a közigazgatási bíróság elnöke. Igen, ezt várjuk a közigazgatási bíróságtól továbbra is, hangsúlyozva a „továbbra" szót, amivel megerősítjük, hogy eddig ilyen bátor, igazságos, független ítélkezést kaptunk ettől a bíróságtól. ///. dr. Szigeti László. Szemlélődés. A jogi oktatás reformja időszakonként visszatérő probléma azért, mert a jogélet egyes jelenségei — mint amilyenek például a jogi pályák zsúfoltsága, ügyvédellenes hangulat, törvényalkotási újítások — újból és újból az érdeklődés homlokterébe vetítik. Ma ismét sok szé esik róla — bizonyságul elég rámutatnom Lázár igazságügyminiszter úrnak az új ügyvédd rendtartással kapcsolatos felszólalásaira, avagy pl. Degré táblai elnök úrnak lapunk élén közölt vizsgabizottsági megnyitójára — a probléma orvoslása ma égétőbben jelentős, mint valaha. A kérdést az egyetemi szigorlatok válaszvonala két szakaszra osztja: az egyetemi oktatás és a jelöltképzés szakaszára. Ehelyütt az utóbbihoz kívánok néhány észrevételt fűzni. Általános igazságokból kell kiindulnunk. A nemzet öncéluságának hangsúlyozása valójában egy alapvető axiómának ismétlése. Nyilvánvaló, hogy egy annyi ésszel és szívvel, energiával és tehetséggel megépített magasabb emberi-, kulturális és erkölcsi-egység előbbrevaló, mint a muló jelentőségű, arányaiban is eltörpülő egyéni lét. De ugyanily nyilvánvaló, hogy a nemzet fiaiban és fiai által él, ami azt jelenti, hogy a nemzeti előrehaladás biztosítéka az, ha az egyénnek megvan a módja a maga szellem- és jellembéli értékének legerőteljesebb felfokozására és a társadalmi együttműködés követelte korlátok közötti szabad gyakorlására. Alkotó tevékenységben és tudásban a legjobbat szolgáltatni: ez a nemzet minden fiának kötelessége, de egyben kétségtelenül joga is. Ezekből az alapigazságokból két követelmény folyik. Az egyik az, hogy azt az időt, amely az egyén életében az erők képzésnek van szánva, csakis ennek az irányadó célnak kell szentelni és hogy a tartalmat nem helyettesítheti a különböző izmusok buvárlása és jelszavak szolgálása, bármennyire is rugói azok az emberiség nagyvonalú mozgalmainak vagy a napi politika kisszerű hadgyakorlatainak. A másik követelmény az, hogy az erők képzésére rendelt időnek minden szakasza megfelelő tartalommal telittessék és ne legyen olyan időszak, amely az egyén életéből a képzés jogcímén hasíttatik ki anélkül, hogy e célt ténylegesen előmozdítaná. Ehelyütt csak a második követelményről kívánok szólani,