Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Az életbiztosítási szerződés megszünése

118 gyen viselt kockázatért és a felszólítás által okozott költségért, úgy hogy nem éri sérelem a biztosítót, ha a szerződés megszűnésének előfeltételéül a felszólítást tesszük. Megjegyzem, hogy a biztosítási novella életbelépésekor a biztosítási szakembereknek kivétel nélkül az volt az álláspontja, hogy a törvény szerint az életbiztosításnál minden esetben a díjfizetésre való felhívás a szerződés megszűntének előfeltétele. Ezt a nézetet hangsúlyozza dr. Kutasi Elemér is az 1927: X. t.-c.-hez közvetlenül annak életbelépésekor írt és a biztosítási jogi irodalomban standard-munkává vált kitűnő kommentárjában. A bírói gyakorlat tehát a biztosítási szerződés kétoldaluságának védelmében túlságosan messze ment, sőt addig haladt, hogy folytatólagos évi díjaknál külön kötelezés nélkül még a biztosító részéről a kötvényben adott halasztást sem vette figyelembe, azzal érvelve, hogy a halasztás is csak a külön kötelezetít díjakra vonatkozhatik, mert ellenkező esetben a díj nem lévén perellhető, a biztosító ingyen viselné a kockázatot. Ezen a szigorú álláspontján az elmúlt évben azonban a Kúria lényegesen enyhített. A múlt év áprilisában a Kúriának VII. sz. tanácsa kimondta a kötvényben adott ily 30 napi halasztás érvényességét és elejtette azt az indokolatlan feltevést, hogy ez csak a külön kötelezett díjakra vonatkozik, miután helyesen szegezi le, hogy az 1927: X. t.-c. nem érinti a felek azon jogát, hogy a díjfizetés lejáratát szerződésileg megállapítsák és csak a díjfizetésnek a lejáratkor, vagy az adott halasztás ideje alatt való elmulasztása esetére tartalmaz rendelkezést, illetve állapít meg jogkövetkezményekéit. Ez utóbbiakra vonatkozólag azonban a Kúria még ifentartotta állá.spontját. A budapesti ítélőtábla, amely a Kúria gyakorlatához alkalmazkodik, még egy esetben enyhített az ismertetett elvek szigorú alkalmazásán. A mullt év júniusában ugyanis kimondta egy ítéletében azt, hogy ha a társaság és a feleik közt hosszabb időn keresztül az volt az eljárás, hogy a társaság a díjnyugtát pénzbeszedője útján a biztosítottnak kifizetés végett bemutatta, ezzel a társaság és a fél között hallgatólag az a megállapodás létesült, hogy a díj esedékessége a nyugta bemutatásával áll be. A nyugta tehát e szerint bemutatása napján vált esedékessé és ha ezen a napon a szerződő nem fizet, mondja a Tábla, a biztosítás megszűnik ós a későbbi fizetésnek csak a szerződést revalideáló hatása van. E két ítéletben íels őb ír ósága ink már lényegesen enyhítettek elveik szigorán tisztán gyakorlati megfontolások folytán, mert belátták azt, hogy a konkrét esetekben méltánytalan lett volna kimondani, hogy a szerződés a díjfizetés elmulasztásának napján megszűnt. Ennek megindokolására hivatkoztak az ismertetett ítéletékben felhozott okokra, amelyek talán nem mindenben helytállóak, de az egyetlen kiutat engedték a Kúriának, illetve a Táblának olymódon, hogy az általuk hangoztatott alaptételeken ne essék csorba. Mindenesetre felmerülhet azonban az a kérdiés, hogy nem lenne-e helyesebb, ha a Kúria egy-