Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A jogcímvédelmi teória mai állása

697 csak súlyos gondatlanságból nem tudott, vagy pedig az, aki bízott a telektulajdonos szavában és személyében, akitől megszerezte az ingatlant, ezért pénzt adott és az ingatlant birtokba is vette? Az olyan ember, aki tudja, hogy az ingatlant, melyet megszerezni kiván, előbb már más megvette és mégis másodszor is megveszi, nem jóhiszemű és nem favor, de indokolatlan rigor tabulae útján tarthatná csak meg azt a telekkönyvi jogot, amelynek megszerzését szabadságvesztéssel büntetik ma is. Doroghy Kálmán is azt igyekszik kimutatni, hogy a bírói gyakorlat szerint az esetek legnagyobb részében az első vevő nem hanyagságból, vagy illeték-eltitkolási szándékból mulaszr totta el a bekebelezést, hanem pl. azért, mert az ingatlan még nem állt az eladó nevén, vagy a vételár hátrálék biztosítására, vagy talán át is írtak valamit az első vevő nevére, de tévedésből nem a helyes parcellát. Helyes a telekkönyvi publicitás elve — folytatja Doroghy — de nem lehet az életet az elveknek feláldozni. Ha általánosságban helyesnek is kell mondanunk, hogy az ingatlan tulajdonjoga a bekebelezéssel szereztessék meg, az anyagi igazság követeli meg azt a kivételt, hogyha valaki oly ügylet alapján, mely a tulajdonjog átengedésének követelésére jogosítja őt fel, birtokba jutott, érdeke a második vevővel szemben — bizonyos fenntartásokkal — védelemben részesüljön. Ha e védelmet nem állapítjuk meg, az első vevőt rosszhiszemű és kijátszó üzelmeknek szolgáltatjuk ki. Viszont Lőw Lóránt felfogása szerint azért kell a szigorú telekkönyv alapjára helyezkednie a gyakorlatnak, mert a judikaturána'k nevelő hatása is van és a telekkönyvi rendszernek a köztudatba vésésére a legjobb eszköznek telkinthető. Különben is — mondja Sdhuster Rudolf — nincs is oka a gyakorlatnak eltérni a telekkönyv álláspontjától, mivel telekkönyvünk legalább olyan magas nivón áll, mint a többi európai telekkönyvek. Ilyenné tette a számos törvényhozási helyesbítés, kiigazítás, betétszerkesztés. Doroghy Kálmán azonban ellenvetést tesz. Kimutatja, hogy a Csonka-Magyarország területén lévő 141 járásbíróság közül még 38 %-nál nincs a betétszerkesztés keresztülvezetve, hanem a régi telekjegyzőkönyvek rendszere áll fenn. Enek a megbízhatóságához sok szó fér. A telekjegyzőkönyvek készítése is indokolja ezt a bizalmatlanságot. A hatvanas években készültek úgy, hogy a helyszínelő megállott a hegyoldalon és onnan rajzolta le hozzávetőleges vonalakkal a szemközti hegyoldal parcelláit. A nép az abszolutizmus ideje alatt a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetett e munkálatok iránt, a közegeknek nem járt kezére, nem adta meg a szükséges felvilágosításokat. De nemcsak a készítéskor helyezkedett a passzív rezisztencia álláspontjára, hanem a későbbi ingatlanforgalom alkalmával is, aminek az lett a következménye, hogy már a készítéskor tökéletesnek nem mondható telekkönyvek a való jog-