Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Állami kölcsönök válságidőkben

559 az állam mint nemzetközi kölcsönnek adósa helyzetére vonat­koznak. III. A szerb és brazíliai arany kölcsönök*} Ezen két peres ügy tárgyát képező mindkét állam kötvényei háború előtti kibocsátásuak, az elsőé túlnyomóan aranyfrankról szól, a másodiké aranyfedezetre utal. A háború után az adósok papirfrankban fizettek, amit a francia kötvénybirtokosok utóbb nem fogadtak el. Mindkét esetben a francia állam a francia köt­vénytulajdonosok érdekeit képviselte compromissum (alávetés) -alapján a Hágai Nemzetközi Bíróság (C. P. J. I.) előtt, s a per a gazdasági világválság (1929) előtt folyt le. A francia aranybizottság panasza tehát ezen esetre nem vonatkozik, mert a kötvénybirtokosok igényei teljes jogi véde­lemben részesültek. Magánegyének a C. P. előtt nem perelhetnek, de a C. P. megállapította, hogy az állam saját jogát érvényesíti, midőn pol­gárai ügyét a nemzetközi bíróság elé viszi. Francia oldalról utal­tak arra, hogy a nemzetközi jog nem türi, miszerint az állam megszegje idegen hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségeit. Domke1') idézi az 1934. évi ,,Congrés de L'Épargne francaise" határozatát, amely megkívánja az államtól, hogy „honnéte homme" módjára járjon el, példát adjon a szerződések megtar­tásában, tartózkodjék magánszerződések erőszakos megbolyga­tásától és juttassa érvényre polgárainak más államok ellen szer­zett követeléseit, A C. P. nem a nemzetközi, hanem az adós állam saját nemzeti jogából vezeti le a kötelezettség tartalmát és az arany­kikötés érvényességét. Külön szerződés hiján idegeneknek az állammal kötött szerződései az állam belső jogának vannak alá­vetve. Szuverén államról nem lehet feltenni — külön határozott kikötés hiján — hogy magát más állam jogának akarta volna alávetni. Itt utal a kötvény értékpapir természetére is, mely szerint csak az adós állam ismert, a hitelező ismeretlen, s a ki­bocsátás az adós állam törvényei szerint történt. A C. P. arany­frank egyenérték fizetésére kötelezte az adós államokat és Szer­bia esetében a háború vis-major kifogását az egyezségi eljárásra utalta. A szerb alapjog mellett figyelembe vette a francia jog­gyakorlatot is, amely a Code Civil és az azt követő törvények­ben foglalt ,,frank egyenlő frank" elve alól kiveszi a nemzetközi fizetéseket. Az ítéletnek idevágó, de e cikk tárgykörén túleső valuta jogi érdekes megállapítások tekintetében utalok Baumgar­ten nagyértékü tanulmányára. Ezen ítéletekre a későbbi irodalom és a válságévekben ki­alakult nemzetközi bírói gyakorlat igen sürüen hivatkozott és azokat a nemzetközi kötvények birtokosai egyik legerősebb vé­dőbástyájának tekinthetjük. 8) L. dr. Baumgarten Nándor ,fA Nemzetközi Bíróság újabb gya­korlata", M. Jogászegyleti Értekezések, Uj folyam XXII. k. 124. f. °) La Clause „Dollar-Or" 2. kiad. 94. old. 170. jegyz. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom