Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 8. szám - Fegyelmi bíráskodás versenyperekben
503 nak az árvédelem terén." Ezek a szándékok sohasem állottak fenn és soha szóba sem kerültek. Ha a kamarát tényleg ily szándékok vezették volna, meg tudnám érteni a kitűnő jogász aggályait, érvelését és konklúzióit. De ismétlem, Szerző tévedésben van és ezért fontosnak tartom mindenek előtt röviden megállapítani, hogy a kamara a fegyelmi bíróságok megalkotására vonatkozó, a kormányhoz intézett felterjesztésében mit jelölt meg a fegyelmi bíróságok feladataképen. I. Nem képezi vita tárgyát és Szerző is elismeri, hogy a versenyperek nagy mértékben elszaporodtak és hogy a versenytörvénnyel visszaélnek. Tömegesen indítanak pereket oly versenycselekményekért, melyek tárgyalásakor kiderül, hogy a cselekmény lényegtelen, vagy jóhiszemű. Számos pert indítanák meg azért, hogy a versenytársat zaklassák, lényeges perköltséggel sújtsák és jóhírnevén csorbát ejtsenek és elég sűrűn agent provocateurökkel ugratják be az ilyen versenyperek áldozatait. Minthogy az 1923: V. t.-c. 1. §-a oly generális meghatározást tartalmaz, mely minden üzleti versenyt üldözhetőnek mond ki, mely az üzleti tisztességbe, vagy általában a jóerkölcsbe ütközik, a zaklató és rosszhiszemű versenypereknek tág lehetősége és tere van. Szerző kifejezést ad ama reményének, hogy a kir. bíróságok túlzó reformok nélkül is (negyedik fórum felállítása, mely megjegyzésére még visszatérek), adott esetekben, mikor lényegtelen, vagy jóhiszemű vétség forog fenn, enyhébben ítélkezzenek. Ezzel szemben reá kell mutatnom arra, hogy a törvény csak egy szankciót ismer: a versenycselekmény abbanhagyását és az eddigi bírói gyakorlat is bizonyítja, hogy ha a meg nem engedett versenycselekmény megállapítást nyert, az ítéletek — a törvény rendelkezése szerint — a cselekmény abbanhagyására szólták, akármilyen természetűek és akármilyen beszámítás alá estek a cselekmények és a kivetett perköltségek igen lényegesek voltak akkor is, ha a versenycselekmény valóban lényegtelen és a jóhiszeműség nyilvánvaló volt. A törvény rendelkezéseiből folyó ez a kényszerűség érlelte meg a versenyperekben ítélkező kamarai választott bíróságokban és elsősorban az elnöklő, az igazságügyi miniszter úr által kijelölt magas bírákban a meggyőződést, hogy e téren remédiiumra szükség van. Ezen elnöklő magas bírók saját tapasztalatukból állapították meg, hogy igen gyakran nehéz helyzetbe kerültek, midőn a bírósági tárgyalás folyamán bizonyítást nyert, hogy a per tárgyát képező cselekmény jelentéktelen vagy jóhiszemű, vagy a per csak zaklatás céljából indíttatott meg; ezen felismerés dacára mégis kénytelenek: voltak a törvény rendelkezése szerint al-