Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9. szám - Igazgatósági tagok fizetése

állapítását az igazgatóság hatáskörébe utaló határozatát meg nem támadta, mert a hatáskör átruházás kiemelt közérdekű érvénytelenségére tekintettel, annak a korábbi határozatának külön megtámadása nélkül sincs joghatálya. Ez aztán a leginiranzigensebb álláspont. Csak az nem érthető, hogy egy meg nem támadott és foganatba is ment határozatnak miért és mennyiben nincs joghatálya? Ez egy űjabb esete volna a non existenz jogügyleteknek, amely tehát semmi vonatkozásban nem tekinthető ügyletnek, s aminek kimondásához nem is kell bírói határozat. Ad analógiám: matrimonium non existens. No, de hogyan lehet ezt összeegyeztetni azzal a való ténynyel szemben, hogy de facto mégis hatályba lépett ez a Határozat, mert az elnök felvette fizetését és azt nem is kellett neki visszaadni. Jogelvi tételekről itt nem is szólva. Még sokáig folytathatnók ezeket az odadobott észrevételeket, de azt hisszük, már ez az egy-két megjegyzés is elegendő annak illusztrálására, hogy a Kúria vonatkozó ítéleteibe sok olyan megállapítás került, amely nemcsak jogilag nem helyes, de gazdaságilag is bonyodalmakra vezet. 7. Ha közelebbről vizsgáljuk azokat a pereket, amelyek bíróságainkat ezzel a problémával kapcsolatban a múltban foglalkoztatták és különösen az utóbbi esztendőkben foglalkoztatják, arra a sajnálatos megállapításra kell jutnunk, hogy ezek a közgyűlési határozatok megtámadására irányuló perek általában csaknem kivétel nélkül, bátran mondhatjuk 99^-ban erőszakolt, vagyis olyan perek, amelyek mögött nem valamely jogilag, vagy gazdaságilag védelemre méltó érdekek állnak, hanem amelyeknek célja a törvény fogyatékosságainak kihasználásával jogosulatlan előnyök szerzése. E perek felperesei, az esetek túlnyomó részében teljesen vagyontalan, többnyire szegényjogon perlekedő kis emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi egy részvénytársaság és miképen működik az, hanem akik pusztán nevüket adják oda. valami csekélyke kis ellenszolgáltatásért. Deponálnak egy részvényt és megindítják a pert. Többnyire a legnagyobb vállalatok ellen, amelyekről közismert, hogy presztízsükre féltékenyen őrködnek és akiknél arra számítanak, hogy inkább hajlandók lesznek anyagi áldozatra, sem hogy a bíróság elé álljanak quasi vádlottként. Ez a számítás legtöbbször be is válik, mert hogyha még olyan alaptalan is a megindított per. az ilyen perek természetéből következik, hogy azoknak folytatása nem kellemes, amint általában pereket folytatni nem az, s azonkívül akkor is költséges, ha pernyeréssel végződik, mert hiszen felperesen ugyan egy árva fillér költséget sem lehet behajtani. Praxisban láttam olyan eseteket, amikor házmester, vagy részletügynök lép fel, legnagyobb vállalat ellen ily perben felperesként. Formailag kétségtelen joga van hozzá, mert hiszen a megtámadási pereknek semmi egyéb korlátjuk nincsen, mint az, hogy a