Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Az alkalmazottcsábítás

163 Popularis akció és exekució a versenyjogban. Az 1923. év: tör­vénycikket kiegészítő 1933. évi XVII. törvénycikk egyes ren­delkezései már újszerűségüknél fogva is. úgy a jogkereső közön­ség, mint a jogot alkalmazó jogásztársadalom körében oly arányú feltűnést keltettek, melyek meghaladták az új törvényi rendelkezések nyomán szokásosan bekövetkező észrevételek, hozzászólások, recenziók mértékét. A törvény több részből áll, melynélfogva a nyomain kifejlődött jogvita is több elhatárolt területre oszlik. Dr. Tury Sándor Kornél, a szegedi egyetem tanára „Magyar Jogászegyleti Értekezések és egyéb tanulmá­nyok" című folyóirat ez évi 7. számában .,A popularis exekució versenyjogunkban" címmel megjelent alapos és mélyreható értekezésében a törvény által szabályozott mindeme jogterüle­teket felöleli és beható kritika tárgyává téve, rávilágít azon okokra, melyek a törvény létrejötte tekintetében mozgató erők­ként szerepeltek és mindazon következményekre, melyek a tör­vény alkalmazása nyomán előálltak és előállhatnak. Ezen több és egymással formailag össze nem függő jog­terület közül arra a területre kívánjuk vizsgálódásunk körét korlátozni, amely a törvény 19. §-ával lépett be terra nova-ként jogrendszerünkbe. Az 1933. évi XVII. t.-c. 19. §-a az alaptörvény 30. §-ában megszabott széleskörű kereshetőségi jogot szorítja meg akkor, amikor kimondja, hogy a bíróság elutasíthatja az utóbb fellépő testületnek, szakegyesületnek, vagy versenytársnak abbanhagyás iránt indított keresetét, ha ugyanazon az alapon már per folyik az alperes ellen és nincsen valószínűsítve az, hogy a korábbi per ellenére is jogos érdeke fűződik a felperesnek az új per felvételéhez. Ezen rendelkezés oka nyilván az volt. hogy a perköltség­hajhászást és az alperesnek ennekfolytán előállható vagyoni romlását preventív eszközökkel megakadályozza. A hivatkozott cikkben elfogalt állásponttal egybehangzóan megállapíthatjuk, hogy a cél helyes. Eltérünk azonban a cél elérésére alkalmazott mód minőségének és teljességének megítélése tekintetében a fenthivatkozctt állásponttól, mert kifejezetten fenntartjuk azon nézetünket.1) mely szerint az aktorátusnak végrehajtási úton, ccntradiktcrius eljárás nélkül való eldöntése oly veszélyeket rejt mag'ában, melyek meghaladják bekövetkezésük esetén mind­azon lehető igazságtalanságokat, melyeknek megelőzése és el­hárítása épen a hivatkozott 19. §. rendeltetése és célja volt. A törvény nyomán előállott joggyakorlat alapján ma már eldönthetjük azt a kérdést, hogy a populáris akció megilleti bármely versenytársat, vagy a versenytársak, vagy akár a nagy­közönség érdekében fellépő testületet. A törvény 19. §-a alapján ez a jog ma már kiterjed a végrehajtáskérési jogra is. A jog­helyzet ilyetén alakulása csak helyeselhető, mert a gazdasági élet követelményeinek megfelel. A tisztességtelen-versenyjog ') L. szerző cikkét a Polgári Jog 1933. évi 8. és a Pester Lloyd 1934. évi 16. számában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom