Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Együttkötelezettség a gazdatartozások fizetésének szabályozásában

149 nézve az 5. §. fentebb .idézett rendelkezése speciálisan megszabja. — A tárgyalt határozat a telekkönyvi elsőbbség s az ehhez fűződő fontos jogelvi és közhiteli érdekek szempontjából is súlyos kifogás alá esik. A 2. alatt ismertetett panasz nem említi, hogy az egyetemlegesen kötelezett adósok a R. 5. §-a vagy 6. §-a értelmében téljesítik-e fizetéseiket; első esetben az adós a hitelező követelésének arra a részére, mely a harmincszoros terhelésen belül esik, 4% kamatot és 1 % tőketörlesztést, arra a részére pedig, mely a harmincszoros határon túl esik, 4% kamatot köteles a hitelezőnek közvetlenül megfizetni; a 6. §. esetében pedig az adós köteles összes hitelezői részére annyit fizetni, amennyi védett ingatlana kataszteri tiszta jövedelme kétszeres összegének megfelel, ebből azt, ami a tőketörlesztésre jogosított hitelezők közvetlen kielégítésére nem szükséges, letéti számlára kell befizetni; a letéti összeg felosztása során B. hitelező esetleg a kataszteri tiszta jövedelem harmincszorosán túl eső követelésrészre is kaphat tőketörlesztést. Az által, hogy az egyetemleges jelzálogjoggal biztosított követelést minden adóstárs ingatlanánál egész összegében kell figyelembe venni (R. 34. §. ('"') bek.), a R. nem kívánta érinteni sem a hitelezők, sem az egyes adósok magánjogi helyzetét. A különválasztás által egyik félre sem hárulhat a fizetések tekintetében több előny vagy több hátrány, mintha az ingatlanokat és a terheket összeszámítanák. A R. minden egyes adósnak külön-külön meghagyja, hogy a védettség fenntarthatása végett legalább annyit fizessen, amennyit az 5., illetőleg 6. §. megállapít s a rendes jogalkalmazásra bízza annak eldöntését, hogy ha egyetemlegesen kötelezett gazdaadósok közül az egyik megfizette az 5—6. §-ban meghatározott fizetéseket, a többi adós tartozik-e még, s mennyit fizetni. A rendes jogszabályokból következik, hogy ha a hitelező valamely követelésre az egyik adóstárstól, illetőleg állami hozzájárulás kiegészítésével egyszer már megkapta a folyó kamatot, ugyanezt mégegyszer mástól sem követelheti. Tőketörlesztésnek többektől való követelését — amennyiben a szerződés megengedi — a R. és az általános jog nem tiltja, de a hitelintézetek fentebb ismertetett megállapodása erre bizonyos korlátokat állít. A R. csak a minimumát szabta meg annak, amit a gazdaadósnak fizetnie kell avégből, hogy védettsége fennmaradjon, ellenben nemhogy akadályozná, hanem inkább biztatja és elősegíti az adóst abban, hogy a minimumnál többet is fizessen hitelezőinek; a rendkívüli tőketörlesztésért a R. 26. §-a szerint jutalom jár; ha pedig az adós szolgáltatásai jövedelmi viszonyaihoz képest feltűnően csekélyek, a R. 13. §-a, illetőleg a 16.200/1933. M. E. r. 22. §-a értelmében a szolgáltatás mértékének bírói felemelését, sőt megfelelő esetben a R. 15. §. (2) bek. c) pontja álapján a védettség megszűnését is lehet kérni. A 3. alatt a R. 6. §. (;!) bekezdésére vonatkozólag előadott értelmezés helyessége nyelvtani magyarázat alapján nem vonható kétségbe s ezzel szemben csak újabb jogszabály állapíthatja meg azt a logikai magyarázatot, mely szerint a zálogleveles követelésre megszabott letét összege ugyan minden esetben az erre vonatkozó külön jogszabályokhoz (450/1933. P. M. r. stb.) igazodik, azonban ez nem eshetik a megelőző telekkönyvi rangsorban, illetőleg a hitelezőnek közvetlen fizetést biztosító határon belül bejegyzett jelzálogos követelések szolgálatának rovására. Az utóbbi álláspont hiteles megerősítését a kellően biztosított jelzálogjogba vetett bizalom érdeke kívánja, melynek megóvása a gazdák jövendő hitelének biztosítása végett is szükséges. Ezeket a megfontolásokat értékesítette a 6600/1935. I. M. (kiszámítási) rendelet,