Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 2. szám - Kárelhárítás, kármegosztás, vétekarányosság

irányuló, köteles kárelhárító magatartás szempontjából, az így előállott kárt, mint azon ténybeli különbözetet, mely a károsító cselekmény bekövetkezne és azután mutatkozik, a következőkben bonthatjuk tényelemeire: Mindenekelőtt vizsgálandó az, hogy mely időpontban kezdődik a károsultnak kárenyhítési kötelezettsége? A gyakorlatban éppen ez képezi leginkább a vita tárgyát. Ez a kötelező magatartás nyilván nem állhat be előbb, mint amikor a károsító cselekmény bekövetkezése, vagy teljesedésbe menése annyira közelálló, hogy annak elmaradása csak rendkívüli nagy véletlen körülmény behatása folytán remélhető. Az ember nem köteles állandóan arra gondolni, hogy akár szerződésszegés, akár más kártfakasztó kauza folytán abba a helyzetbe kerülhet, hogy károsodik. A szükséges elővigyázati intézkedéseket ezért csak akkor köteles megtenni, ha a károsító körülmény fenyeget, vagy ennek lehetősége egyébként is folyamatos. Nem lesz érdektelen annak eldöntése, hogy a kárelhárító magatartás elmaradása, „vétkes" magatartás, vagy csak oly körülmény, mely az ellenérdekű fél vétkességére egészben vagy részben feloldólag hat. A kármegosztás és vétekarányosság fogalommeghatározásait gyakran látjuk a kárelhárító kötelezettség megállapításánál, holott felfogásom szerint a kárelhárító kötelezettségnél, egymagában ennek elmaradása miatt, vétkességi elem nem jelentkezik, ez utóbbinál nem kármegosztás, hanem kár ,,feloldás"-ról lehetne beszélni. Igen lényeges annak felismerése, hogy a kármegosztás alapját képező vétkességi elem a kár jelenség folyamán más időpontban jelentkezik, mint a kárelhárító magatartás kötelezettsége. A vétekarányosság vizsgálata a kárt előidéző jelenség objektív szemléletéből indul ki. Azt nézi, hogy melyik fél, hogy létesíti és miképen idézi elő azt az objektív körülményt, mely a kár előidézésére alkalmas. A kártokozó körülményt ugyanis itt, kisebb-nagyobb arányban mindkét fél előidézi. Amikor a Kúria (II. 3560/1930.) a 60 kilométerrel robogó és a menetet nem lassító gépkocsi vezetőjét vétkesnek mondja ki, a kárt megosztja, mert a tévedésből fehérre kivilágított, de egyébként leeresztett sorompó előtt nem lassít, helyesen beszél kármegosztásról és vétekarányosságról, mert a kárt objektíve létrehozó jelenség létrehozásához kisebb-nagyobb mértékben maga a károsult is hozzájárult. Ha a károsító jelenség létrehozásában a károsultnak semmi szerepe nincsen és a csak a károsító jelenség vetületében jelenik meg később a károsulandó, akkor beszélhetünk kárelhárító kötelezettségről. A Mtkj. 1112. §-a is a kár „keletkezéséről" és nem előidézéséről beszél. Kár akkor keletkezik, ha azt előidézik. A kárt előidéző jelenség fennforgása esetén sem jelentkezik kár, ha ezen jelenséget nem hozzák kauzális nexusba a kártszenvedő dologgal, illetőleg ennek lehetőségét elhárítják vagy enyhítik. Ha azonban már a kár keletkezett, akkor lehet szólni annak elhárításáról vagy enyhítéséről.