Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 10. szám - Perreutasítás és mellékbeavatkozás

590 pedig a sorrendi tárgyaláson történt perreutasítás során hozott ítélet, az alapja lesz az árverési vételár kiutalásának is és így a háztulajdonos javára hozott ítélet jogereje annak révén, hogy a mellékbeavatkozóként fellépő kifogásoló végrehajtató elől is elviszi a végrehajtató alapot, szükségszerűen kihat magára a mellékbeavatkozóra. A Pp. 80. §-ának az a rendelkezése, hogy ilyenkor a mellékbeavatkozó cselekvő pertárs cselekményei azon féllel szemben hatályosak, aki valamely határnapot vagy határidőt elmulasztott. Ezek szerint, ha az alperes (a végrehajtást szenvedett) a perben meg nem jelenik, a Pp. 80. §-a kifejezetten megadja a mellékbeavatkozónak a jogot, hogy az alperes távollétében az alperesre is kíhatóan a védekezést előterjeszthesse. Ebben a szűk keretben tehát a mellékbeavatkozó saját érdeke az ő obstruáló távolmaradó pertársa mellett is hatályosulhat. A mellékbeavatkozónak ez a jogköre azonban az ő pertársának (nem terminus technikusán értve a szót, hanem jelezve vele a felet, aki mellé ő beavatkozik) távolléte esetén áll fenn, és megszűnik, ha a fél maga is cselekvőleg lép fel, de akként, hogy mondjuk elismeréssel a mellékbeavatkozó védekezését lehetetlenné teszi. Ezen elismerés alapján a felperes ítéletet nyer a mellékbeavatkozó minden tiltakozása dacára és így a perreutasítás a sorrendi tárgyaláson kifogást tevő fél védelmében távolról sem bizonyul annak a hatékony eszköznek, mint aminőnek az elgondolás szánta. Kétségtelenül tételes jogilag helyesebb elrendezés lett volna, ha a perreutasítás egyúttal nemcsak az adós, hanem a kifogásoló hitelező ellen perindításra is kötelezni, ami által a kifogásoló hitelezőnek félként való perbevonását kötelezővé teszi és így a sorrendi tárgyaláson megnyilatkozó tulajdonképeni érdekösszeűtközést, amely a perre utasított és a kifogásoló hitelező közt mutatkozik, állítaná a per tengelyébe. A dr. Trattner cikkében megbeszélt kis eset a maga tulaj donképeni magjában eléggé gyakori. Megmutatja ez a sürün felmerülő eset a jogéletnek azt a jelenségét, hogy egy ponton a tulaj donképeni két érdekelten felül további érdekek is összefutnak, hogy ezzel több személyes helyzet keletkezik, de megmutatja egyszersmind azt is, hogy a jog részéről bizonyos fokig a többérdekeltségü jogi helyzet szükségletei honoráltatnak, de sajnos megmutatja azt is, hogy ez a honorálás csak dadogva, töredékszerűen rendszeres átgondoltság és kiépítés nélkül történik. A többszemélyes érdekhelyzetnek a honorálását mutatja ugyancsak a sorrendi tárgyaláson történt perreutasítás keretén belül egy nemrég olvasott bírósági döntés, amely kimondotta volt, hogy a követelés igazolásául nem fogadható el az oly bírói egyesség, amelyet a perreutasított és az adós a Pp. 139. §-a szerinti idézés, vagy a 146. §. (tárgyalás idézés nélkül) felhasználásával kötöttek meg, mert ez az eljárás megfosztja a kifogásoló hitelezőt a beavatkozástól és a beavatkozás révén számára nyitva álló — a fentiek szerint sajnos, amúgy is csökevényes — védelemtől. E mögött a bírói döntés mögött is tulaj donképen a harmadik érdeke védelmének szükségszerűsége és elismerése szólal meg és nyer általa egy szűk területen akkora amekkora oltalmat. Igen élesen mondja ki a Kúria P. VI. 6272/1933. sz. ítélete a mellékbeavatkozó önállótlanságának elvét. „Az alperesek belenyugvása ellenére a mellékbeavatkozók nem kérhetik sikeresen azt, hogy az alperesekkel szemben a marasztalás mellőztessék, vagy kisebb mértékű legyen." A mellékbeavatkozónak a joga a Kúria szerint akkor sem áll fenn, ha az alperesek maguk kijelentik, hogy nem tesznek kifogást az ellen, hogy a mellékbeavatkozók önálló támadással éljenek, mert a törvényi rendelkezés kényszerítő jellege és alkalmazásának kérdése nem a felek rendelkezésétől függ. Ez a most hivatkozott ítélet a hű kifejezője a mellékbeavatkozó