Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 2. szám - Küzdelem az aranyzáradékért

56 kozás, rendszerint messzeható célkitűzését, az adósok védelmét sem képes szolgálni. A gazdasági életben nem egyszer találkozunk ezzel az eredménnyel: a jogszabály által szándékolt hatás, a gazdasági élet rugalmasságán visszafordul és épen azok érdekeit sújtja, akiknek védelmére készült. Az aranyzáradék nagyjelentőségű jogi instrumentum, különösen a jelzálogjog, a haszonbérleti és járadékszerződések, életbiztosításoknál, általában a hosszú lejáratú ügyletek világában. Kétségtelen, hogy a magyar gazdasági élet nem prosperálhat hosszú lejáratú hitelek nélkül. A rövid lejáratú hitelek azonban sohasem lesznek átalakíthatók hosszú lejáratuakká, új hoszszúlejáratú kölcsönök kibocsájtása pedig lehetetlenné válik, ha a forgalomban levő, a törvény és a jog minden védelmi eszközével körülbástyázott hitelek biztonságát megzavarják. A hosszúlejáratú hitelek, de általában a hosszabb időt átfogó kétoldalú szerződések, tökéletes biztonságot követelnek és mikor a mind szélesebben bontakozó adóstvédő politika egyébként is elkedvetlenítette és bizalmatlanná tette a tőkét, nehéz elképzelni, hogy a jogi szabályozottság rendje és az értékállandóság elleni kikötés elleni támadások, végleg el ne rekesszék az amúgy is fogyatékos hitelforrásokat. A forgalmi élet területén nincsenek elkülönült hitelezői és adósi pozíciók; a jogviszonyok kusza egymásba kapcsolásában az adós, akit a jogszabály ma felment terhes kötelezettsége alól, holnap már megsiratja ezt a danái ajándékot, mert akkor már hitelezőként keresi igazát. Minden jogszabály, amely az értékállandósági kikötések meglazításával áttöri a jogrend legszilárdabb biztosítékát, a kétoldalú szerződések kötelező erejét: egy végnélküli hullámot indít meg, amelynek csak első fodrát látja a törvényhozó a szabályozása alá vont jogviszonyban, de következményeit, romboló hatását áttekinteni nem tudja.