Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9. szám - Az utóajánlati árverés

540 val döntsön a felett, hogy utóajánlatot ad-e be, vagy sem. Ha egyszer azonban már azon szándékát, hogy az ingatlant a megajánlott árért megvenni szándékozik, megtette, teljesen indokolatlan, hogy részére módot adjon a bírói gyakorlat arra, hogy ezt a bánatpénzét kiegészíthesse, a felhívó bírói végzés jogerőre emelkedésétől számított határidőn belül. Ezen bírói gyakorlat következménye az, hogy az utóajánlattevő nyugodtan adhat be utóajánlatot kisebb összegű bánatpénz letétele mellett és akkor még mindig gondolkodhatík azon, hogy az utóajánlatot, a bánatpénz kiegészítésével hatályossá kívánja-e tenni, vagy sem, mint ahogy a kir. járásbíróság hivatkozott végzése ezt egyenesen ki is mondja. A Vh. novella 27. §-a intézkedik, hogy az árverési utóajánlatot csak akkor lehet elfogadni a bíróságnak, ha a megfelelő összegű bánatpénz letétele mellett a vevő igéretét legalább 10%-kai meghaladó ajánlatot tesz az utóajánlattevő. A bírói joggyakorlat a végrehajtást szenvedő érdekében az ingatlan jobb áron való értékesítése szempontjából ezt a 15 napot kiterjesztőleg magyarázta és a korábbi joggyakorlattól eltérőleg felhívja az utóajánlattevőt a bánnatpénz kiegészítésére, így tehát a végrehaj tatónak is meg kell adni azt a jogot, hogy az esetben, ha az utóajánlattevő nem megfelelő összegű bánatpénzt tett le és a bíróság felhívja az utóajánlattevőt a bánatpénz kiegészítésére, akkor azt bárki az utóajánlattevő terhére kiegészítse. Az utóajánlattevő ugyanis azzal, hogy megfelelő vételi ajánlatot tett, vételi szándékát a bíróságnál bejelentette, ettől nem térhet el és az utóajánlattevő ezen szándékának lehetővététele szempontjából bárki megbízás nélkül is, mint megbízásnélküli ügyvivő, kiegészítheti helyette a bánatpénzt, hogy ezáltal a bírósághoz benyújtott ajánlatának megvalósításában őt elősegítse. III. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom arra, hogy a bírói gyakorlat egyáltalában nem akadályozza meg a joggal való visszaéléseket. Ott is, ahol a perrendtartás az alaptalan tagadásért, vagy az alaptalan felfolyamodásért és perorvoslatokért a bíróságok részére bírságolási jogot engedélyez, a bíróság ezzel a jogával a legritkább esetben él. A végrehajtási eljárás során számos olyan eset van, ahol bármely érdekelt fél teljesen alaptalan felfolyamodásával a többi érdekelteknek nagy károkat okozhat, azonban a Végrehajtási Törvény 202. §-a csak a sorrendi tárgyaláson a követelés kifogásolása által okozott károk megtérítéséről intézkedik, ellenben a végrehajtási törvényben olyan intézkedés nincs, amely az alaptalan felfolyamodással okozott kamatveszteségek megtérítését szabályozná. A bírói gyakorlat pedig a joggal való visszaélést a perrendtartásban, vagy a végrehajtási törvényben megengedett perorvoslatok használata által okozott kárért kártérítést rendszerint nem ítél meg, csakis a joggal való visszaélés eklatáns bizonyítása esetében, ami pedig legritkább esetben lehetséges. így tehát az utóajánlattal való visszaélés meggátolásának egyetlen helyes módja az volna, ha a bíróságok a bánatpénznek más személy által való kiegészítését megengednék és megbízás nélküli ügyvivő