Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - A Reichsgericht ítélete a fontvalorizáció kérdésében

40 az engedményes az engedményezőnek kiszolgáltatni a perben megítélendő összeget? 2. Nyeresége vagy vesztesége volt-e az eladónak a font áreséséből, importál vagy exportál-e fonalakat, hogy alakulnak az ő bevételei és kiadásai a szóbanforgó ügylettel kapcsolatban, tekintetbe véve az árú beszerzésére, a munkabérekre stb. fordított kiadásait? A tisztázni rendelt két körülmény közül az elsőt a magam részéről teljesen közömbösnek érzem; a 2. alatt kivizsgálni rendelt tényeket sem tartom eléggé döntőknek. A mondhatni merész alapgondolatból kiinduló ítélet megtorpan, még mielőtt száz százalékig levonná a maga helyes álláspontjának következményeit. Ugylátszik, hogy a judikaturának ismételten meg kell tennie és mindig elülről kezdenie ugyanazt az utat és a fontvalorizálás felett ítélkező bíró elfelejtette azokat a tanulságokat, amelyeket a márka értékcsökkenéséből szerzett. Az, amit a Reichsgericht ,,az eset konkrét körülményeinek vizsgálata" címén mond, nagyon hasonlít a valorizációs praxis legelejének tapogatódzásaihoz. Ami azonban, mondhatni, imponáló a Reichsgericht ítéletében, az az, hogy a nemzeti hiúság szempontjai az igazság keresésének nem állanak útjában. Nem bünteti meg a német bíróság azt az állampolgárát, aki bizalmatlan volt az ő saját hazai pénznemével szemben és nem hagyja a nyakán az ódiumát annak a kikötésnek, amely szem betünően a márkának csakis az esésével számol és kizárólag ehhez alkalmazza a valorizációs klauzulát. A Reichsgericht még emögött is a felek igazi és valódi akaratát keresi és ez az akaratot a szerződés szóhangzatán túl is törekszik kifejezésre juttatni. Az ítélethez fűződő cikkek közül dr. Fritz Hausmann-nak a Bank-Archiv XXXIII. kötet 26. és 43. oldalain megjelent dolgozatát, valamint Mügel-nek a Deutsche Juristen Zeitung 1933. évfolyamában az 1151. lapon megjelent cikkét emelem ki. Haussmann cikke igen érdekesen állítja szembe a nominalizmus és valorizmus, a közjogi és magánjogi szemlélet ellentétét. Az előbbiek a valorizáció ellen, az utóbbiak mellette szólnak. A magánjog szempontjából a kérdés az, vájjon a felek aleatorius szerződést kötöttek-e, tudatosan bizták-e rá magukat valamely pénznem sorsára, avagy pedig a pénz értéke a jogilag jelentős tényállás egy darabját képezte-e. (Geldwert ein Stück des rechtserheblichen Tatbestandes.) Kérdésünk egyébként nemcsak a fonttal, hanem a dollárral kapcsolatosan is felmerülhet. Mügel a maga cikkében azt az esetet említi, midőn a márkában bizalmatlan német hitelező a márkát akként kivánta valorizálni, hogy egy márka egyenlő 10/42 dollárral (Dollargoldmark, ami mellett van Feingoldmark és Steuergoldmark). Az ilyen kiköté -