Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - A Reichsgericht ítélete a fontvalorizáció kérdésében

38 Zeitung 1933. 1038.). Felperes az eladó engedményese volt, al­peres a vevő, aki fonalárukat vásárolt. A szerződés utalt a szakmabeli szállítási és fizetési feltételekre (Lieferungs- und Zahlungsbedingungen des Verbandes Rheinisch-Westfálischer Baumwollspinner in Düsseldorf vom 5. Sept. 1930.) E feltéte­lek szerint az idegen valutában történt számlázások, ,,soweit zulássig", a követelt valutában egyenlítendők ki; kimondják to­vábbá ezek a feltételek azt is, hogy amennyiben ez nem volna lehetséges, a fizetésnek a B. G. B. 244. §-hoz képest a fizetés­kori árfolyamon kell történnie. A számlázás angol fontban, a fizetés pedig mindenkor német pénzben történt. Aranykikötés a szerződésben nem volt. Noha, mint látjuk, éppen elég alap volt arra, hogy a bíróság, ha csak merőben a formalizmusokba akar kapaszkodni, mellőzze a valorizálást és a hitelezőre hárítson az általa választott valuta értékének ingadozásából eredő minden következményt; az adott esetben mégsem ez történt. Az elsőbí­róság száz százalékig valorizált. A Reichsgericht, amely elé az uéy uáro felülvizsgálat révén került, feloldó határozatot hoz. Az indokolás mindenekelőtt avval a kérdéssel foglalkozik, an­gol vagy német jog alkalmazandó-e. A Reichsgericht az utóbbi mellett dönt. A felek németek, azok voltak a szerződéskötés idején is, a szerződés Németországban teljesítendő, a felek aka­rata — a feleknek ez a bíróság által vélelmezett akarata sok­kal gyakrabban bukkan fel az ítéletben, mint minálunk — tehát nyilván a német jog alkalmazására irányult, nem az angol jo­géra, amely ma is a font egyenlő font elvi álláspontján áll. Ar elsőbíróság — folytatja tovább a Reichsgericht — abból indul ki, hogy a hangsúly nem a fontban történendő fizetésben, hanem azon van, hogy a felek teljes értékű szolgáltatást tartottak szem előtt. Az eladónak ezt a célját a vevő felismerhette és fel­ismerte. A felek ugyan mellőzték az aranyérték kikötését, de ha az eladó ezt kívánta volna, úgy a vevőnek az ellen nem lett volna ellenvetése. A felek tehát a fontot mint aranybiztonságu pénznemet választották és ez szerződési alap, ha nem is emel­kedett szerződési tartalommá. (3. Das englische Pfund wegen seiner Eigenschaft als goldsichere Wáhrung für die Preisbe­rechnung gewáhlt und dass díese Eigenschaft zwar nicht zum Vertragsinhalt erhoben, wohl aber zur Vertragsgrundlage gemacht sei.) Az ítélet erre a mi felfogásunk szerint kissé ide­genszerű megkülönböztetésre Vertragsgrundlage és Vertrags­inhalt között nagyon nagy súlyt helyez. Ez a szerződési alap azonban — folytatja az ítélet — az 1931. szept. 21-i Gold Standard Act folytán megrendült, aminek következtében a font értékének 20—30% -át elvesztette. A felek nem látták és nem­is láthatták előre azt az előttük elképzelhetetlen tényt, hogy a. font törvényileg elszakad az aranybázistól. Evvel a szerződés lényeges alapja megdőlt. (Ist dem Vertragé die wesentlíche

Next

/
Oldalképek
Tartalom