Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - Nyugdíjjogosultság elérése előtti elbocsátás

146 konstruálnia, amely a feleséget csak felfüggesztő feltétellel, t. i. a házasság megszűnte után illeti meg. De ha a feleség csak a házasság megszűnte után tulajdonos, úgy ebből az következne, hogy addig a férjnek kell tulajdonosnak lennie. Ezt sem akarhatta a Kúria, hiszen ez ellentétben állana a nő vagyoni önállóságával, önálló jogképességével. A vagyon közszerzeményi minősége a házasság fennállása alatt irreleváns és csak a házasság megszűnte pillanatában a közszerzeményi elszámolás megejtésénél kezd lényegessé válni, de semmi kihatása a közszerzeményi minőségnek a házasság fennállása alatt a tulajdonjogra nincsen. Ugyanilyen aggályos a kir. Kúria másik megállapítása is. Az ítélet a fentidézett megállapítás után előrebocsátja, hogy igényper nemcsak tulajdonjogra, hanem minden oly jogra alapítható, amely anyagi tartalmánál fogva alkalmas az ingó árverésre bocsátásának meggátlására. Ez a tétel, amely állandóan visszatér a kir. Kúria ítéleteiben, túlságosan általánosít, mert még azt sem mondja ki, hogy az igényperrel védett jognak dologi jognak kell lennie, holott az igényper nyilván nem alkalmas kötelmi jogok védelmére, sőt a jogcímvédelemnek sem alkalmas formája az igényper. Pedig a kir. Kúria nincs messze ettől a szerintem egyáltalában nem helyeselhető felfogástól. Az adott esetben ugyanis a kir. Kúria igényperrel védhető jognak találta a feleség ama megtérítési igényét, amelyet az h külön vagyona a közszerzeményi elszámolás során a közszerzeménnyé váló ingók beszerzési ára címén támaszt és megállapítja erről az igényről, hogy ezt a felperes harmadik személyekkel szemben a házasság tartama alatt is megvédheti. Nézetem szerint az ítélet túl messze megy. A feleség mint tulajdonos léphet fel igényperrel és nem volt arra szükség, hogy egyrészt az ő tulajdonát denegáljuk, ugyanakkor pedig egy kötelmi igénynek adjunk oly védelmet, amely csak dologi jogot illet meg. Dr. Vági József. Nyugdíjjogosultság elérése előtti elbocsátás. A Kúria gyakorlata ismételten megállapította, hogy nincs oly jogszabály, amely a munkaadót ellenkező kikötés hiányában arra kötelezné, hogy a szolgálati jogviszonyt csak azért tartsa fenn, hogy az alkalmazott a nyugdíjra jogosító szolgálati időt kitölthesse. A Kúria a mai jogállapotból levont ezt a tételét azonban ismételten enyhítette azzal a kijelentéssel, hogy a szolgálati viszony felmondás útján való megszüntetésére a munkaadót megillető jog ,,csak akkor nem volna jogszerűen gyakorolható, ha a munkaadó az alkalmazottat közvetlenül a nyugdíjjogosultság megszerzése előtt, minden komoly ok nélkül bocsátja el a szolgálatból". (Kúria P. M. 2174/1932., az esetet közli a Munka Jog, a Kereskedelmi Jog melléklete I. évf. 5. szám). A fenti jogtétel a Kúria gyakorlatában ismételten hangsúlyozást nyert. Épen ezért meglepő a Kúria P. II. 4800/932. számú határozata, amely a következőket mondotta ki: „Az alperesnek az az eljárása, hogy az 1914: XVII. t.-c. 2. §-ának 1. c) és a szolgálati szabályzat 3. §-ának 2. a) pontja alapján őt megillető jogával élve az ideiglenesen alkalmazott felperessel a szolgálati viszonyt közvetlenül