Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1934 / 3. szám - A jog tragikuma
122 tésre jogosult hitelezőket illető részt közvetlenül a hitelezőknek, az ezt meghaladó részt pedig a pénzügyminiszter által meghatározandó helyen és módozatok szerint kell fizetni. Az ennek értelmében kibocsájtott 200/1934. P. M, sz. r. kimondja, hogy ha a gazdaadós az alaprendelet által engedélyezett ezen kedvezményeket 1934. január 1. napjától kezdődő hatállyal igénybevenni kívánja, azt február 28-ig jelentse be minden olyan hitelezőjének, akinek az alaprendelet értelmében nem közvetlenül köteles teljesíteni, valamint az illetékes helyi bizottságnak is. Ez esetben azt az összeget, amely nem közvetlenül a jelzálogos hitelezőknek, hanem a pénzügyminiszter által meghatározott helyen és módozatok szerint fizetendő, az illetékes adóhivatalnak ,,A gazdaadósok hitelezőit illető befizetések" elnevezéssel vezetett letétszámlájára kell beküldeni. Az alaprendelet 3. §. 4. bek.-e szerint a védetté nyilvánítással kapcsolatos részletesebb eljárási és telekkönyvi szabályokat az igazságügyminiszter rendelettel állapítja meg. Az ezen felhatalmazás alapján kelt 4200/1934. I. M. sz. r. (az alábbiakban: R.) kimondja, hogy az ingatlanok védetté nyilvánításának kérésére adott határidő (1933. dec. 15.) vétlen elmulasztása esetén igazolásnak van helye. Azonban ezen esetben is a gazdaadósnak ki kell mutatnia azt, hogy a védetté nyilvánítás előfeltételei legkésőbb 1933. december 15-ig beállottak. Az igazolás határideje 15 nap, amely a jelen R. hatálybalépésének napjától, vagyis 1934. február 1-től —, ha pedig a vétlen mulasztás oka a félnek csak később jutna tudomására vagy az akadály csak később szűnik meg, ettől számítandó. Mindazonáltal 1934. március 1. napja után a mulasztás igazolásának nem lehet helye. Ha a gazdaadós az ingatlan tulajdonjogát 1933. december 15-ig telekkönyvön kívül (öröklés, elbirtoklás, stb.) megszerezte, az ingatlan védetté nyilvánításának nem akadálya az, hogy a gazdaadós tulajdonjogát a telekkönyvbe még nem jegyezték be,, feltéve, hogy a tulajdonjog és terjedelme nem vitás. A telekkönyvön kívül tulajdonjog igazolására szolgálhatnak, különösen a jogerős hagyatékátadó végzés, az örökösödési bizonyítvány, továbbá az esetben, ha az örökös végrendelet nélkül meghalt örökhagyónak a leszármazottja, a halálesetfelvételi is, póthelyszínelés, helyesbítés stb. A védetté nyilvánítási kérelem tárgyában hozott elsőbírói végzés ellen az alaprendelet 3. §-a egyfokú felfolyamodást enged. Ennek határideje a R. szerint 15 nap. * Falajstromzáiogjog. A gazdasági és hitelélet rendjének biztosításáról szóló 1931: XXVI. t.-c. 2. §-a alapján a kormány, amennyiben azt a gazdasági és hitelélet rendjének megóvása szükségessé teszi, magánjogi érdekű rendelkezéseket is tehet. Ezen törvényi felhatalmazás alapján a kormány gazdaságpol' tikai célkitűzésének jegyében kelt az 1710/1934. M. E. sz. r. a; belföldi származású tűzifa értékesítésének előmozdítása tárgyában, amely lehetővé kívánja tenni, illetve elő akarja mozdítani..