Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - A jog tragikuma

X. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1934. MÁRCIUS POLGÁRI JOG A jog tragikuma. A gyakorlati életnek élő ember csak az ünnepnapok csendjében jut ahhoz az alkalomhoz, hogy élete, az élet nagy kérdéseiről elmélkedjék. A napi munkától való bár rövidke eltávolodás, a nyomasztó gondoktól való pillanatnyi felszabadulás szükséges ahhoz, hogy a gondolatok magasabb régiókba emelkedjenek, hogy messzi horizont nyiljon előttünk, távlatokat tudjuk áttekinteni, távlatokat és közelségeket gondolatilag összekapcsolni. Az ünnepnap áhítata a lelkek felmagasztosulása engedi csak meg a köznapi ember számára a gondolatokban való elmélyedést, a lét nagy kérdésének elméjében való meggörgetését. A mindennapos élet gondjaival küzködő ember, a negotiator, a kellő otium hiánya okából képtelen a maga életeseményeinek gyakorlati mivolta okából őt elsősorban foglalkoztató részletkérdésein felülemelkedve, a maga egyéni filozófiáját kitermelni. Vannak korszakok, amikor egész nemzeteket ér utol az a keserű sors, hogy a nemzet minden energiáját, idegét, szellemi képességét az ólomsullyal reánehezedő napi kérdések és ezek leküzdése veszik teljesen igénybe. A világot végig söprő gazdasági válság ma minden nemzetet erre a sorsra juttatott. De ami heroizmust a szürke átlagegyéntől elvárni nem lehet, ez a heroizmus súlyos kötelezettség gyanánt nehezedik minden élni akaró nemzetre. A nemzettől, ettől az emberfölötti alakulattól a világtörténelem ennek az emberfölötti feladatnak teljesítését sürgeti, ha a nemzetben él a vitalitás ösztöne, ha a nemzet dacolni akar a reá szakadó sorssal és létének folyamatosságát a nemzedékek hosszú sorára kívánja biztosítani, ha nem akarja, hogy a világtörténelem nehéz szigora átggördüljön rajta és beteljesedjék fölötte Deák Ferenc balvégzetű megállapítása: „nemzetek lesznek, nemzetek vesznek". A jogrend a nemzeti kultúrának integráns része; a jogélet maga csak egyik oldala, tükörképe a nemzet egyetemes életének, élettevékenységének. Az edictum tralaticium, Róma prétorainak az a szokása, hogy elődeik edictumait átvették és fenntartották, nem az egyéni elhatározá1