Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - A 4420/1918. számú rendelet judikaturájához

371 kielégítési jog melyik illetőséget terheli s melyik tulajdonjogi bekebelezéshez kapcsolódik? Az a gyakorlat tehát, mely a törvény betűszerinti értelmezéséből kiindulva, meghiusítja az anyagi jog szerint egyedül lehetséges jogerős bírói döntések végrehajtását, tarthatatlan, mégpedig nemcsak azért, mert a logikai magyarázatra nem helyez elegendő súlyt, hanem azért is, mert a szövegben használt szavak sem azt fejezik ki — a magyar nyelv lelke szerint —, amit azokba beleértelmezni kíván. Igaz, hogy a tárgyalt törvény 6. §-a a jelzálogjog jogügyleti megalapításához megkívánja a telekkönyvi bekebelezést, ámde bírói gyakorlatunk egyéb tekintetben is élénk megkülönböztetést tesz a jogügylettel s végrehajtási úton szerzett jelzálog között (pl. a Végrehajtási Törvény 168. §-a alapján megindított perekkel kapcsolatban a jóhiszem kérdésében), így tehát nem lehet az engedély alapján bekebelezendő jelzálogjog szabályait minden további külömbségtétel nélkül alkalmazni a törvény erejénél fogva hatályosuló és hatályosítandó kielégítési jogra. A kérdést gyakorlati szempontból igen fontosnak tartom s azért e rövid cikk keretében fel kívántam hívni a jogszabályt alkotó és jogszabály alkalmazó körök figyelmét erre a mindenesetre megnyugtató módon rendezendő jogállapotra. Dr. Rakovszky Menyhért kir. tvszéki bíró. A 4420/1918. számú rendelet judíkaturájához. A Kúria P. V. 1557/932. számú határozatának alapjául szolgáló ügyben az alperes, aki hitelezője volt a felperesnek, árverésen megvette a felperes ingatlanát. A felperes az eredeti állapot helyreállítását, — amely a döntésből kivehetően az ingatlan visszaadását is magában foglalja, — igényelte keresetileg azon az alapon, hogy az alperes kijelentette az árverés megtartása után, hogy nem kíván egyebet és az ingatlan értékesítése esetén semmi egyébre igényt nem tart, mint arra a mi őt valóban illeti. A Kúria kimondotta, hogy ez az ígéret külön írásba foglalás nélkül is érvényes és erre nem vonatkozik a 4420/1918. M. E. sz. rendelet, mert ezen ígéret által nem ingatlan átruházási ügylet létesült, hanem az előbbi állapot helyreállításának korlátozása történt. Ez a döntés nyilvánvalóan helytelen és a jogi fogalmaknak öszszezavarásán alapszik. Eltekintve attól a tényállási elemtől, ami a kúriai végzésből kitűnni látszik, hogy az alperes Ígérete a Kúria stilizálása szerint az volt, hogy „az ingatlan értékesítése esetén semmi egyébre igényt nem tart, mint arra, ami őt valóban illeti" és hogy ugyancsak a kúriai vég-