Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Néhány szó a Jelzálogtörvény 3. §-ához

369 hajtást szenvedő tulajdonában más ingatlanilletőség is van, mint az, amelyre a végrehajtás elrendeltetett. Nézetem szerint ez a jogi felfogás teljesen alaptalan s csak a törvényhely téves magyarázatán alapszik. Ugyanis a felhívott 3. §. szószerinti szövege értelmében ingatlan hányadrészén jelzálogjogot csak akkor lehet alapítani, ha az ingatlan több személy közös tulajdona és a tulajdonostárs egész illetősége tárgya a terhelésnek. Az adott esetben azonban, — legalább a magyar nyelv törvényei szerint — nincsen szó arról, hogy a felek jelzálogjogot alapítanának, hanem arról, hogy a bírói ítéletben deklarált s a hitelezőt quasi törvény alapján megillető kielégítési jog gyakorlatilag érvényesíttessék. Más dolog az, hogy, ha a törvény és jog által engedélyezett igényeimet kívánom olyan tulajdoni illetőségre vonatkozólag érvényesíteni, melynek jogi története egészen más, mint az ugyanolyan tulajdonos kezében levő más illetőségeké s más dolog az, hogy kaphatok-e bekebelezési engedélyt a tulajdonostól érvényesen kisebb mérvben, mint az egész tulajdoni illetősége? Az én nyelvérzékem szerint „megalapítva" a végrehajtás útján érvényesítendő jelzálogjog nem akkor van, mikor a telekkönyvi bekebelezésre kerül a sor, hanem akkor, amikor az annak hatályosulására szükséges előfeltételek teljesedésbe mennek, így az előbb említett esetekben az ingatlanból való kielégítési jog quasi törvényes jelzálogként tapad az ingatlanhoz s nem csak akkor „alapítják" a felek a jelzálogjogot, mikor a lefolytatott per után a végrehajtást elrendelő végzés beérkezik a telekkönyvi irodába. De, még ha a betűszerinti magyarázat nem is igazolná az álláspont helytelenségét, a logikai magyarázat semmiképen nem eredményezhet mást, mint azt, hogy a bekebelezésnek ily címen való megtagadása helyes nem lehet. A megfelelően alkalmazott logikai magyarázatnak ugyanis szerintem egyik alaptétele, hogy megcáfolhatatlan vélelemként elfogadandó az, miszerint a törvényhozó akarata jogi értelmetlenség, vagy oktalanság előidézésére soha és semmi körülmények között nem irányulhat. Nem ismeretlen jelenség jogéletünkben, hogy azzal a törvényszöveggel szemben, melynek mechanikus, betűszerinti alkalmazása olyan következményekkel járt volna, hogy a nemcsak szemével olvasó, de fejével is gondolkodó jogászember szemszögéből nézve, oktalan helyzetek s a jogrendszerbe bele nem illeszthető képtelen megoldások állottak volna elő, a bírói gyakorlat felkutatta a törvény betűjével, de nem annak lelkével ellenkező értelmet s helyes magyarázattal kiküszöbölte a törvény szövegébe csúszott jogi „sajtóhibát". Hiszen a bíróság nem