Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Dr. Almási Antal kir. kúriai bíró, egyetemi ny. rk. tanár: Dologi jog II. k.[könyvismertetés]

6 vonni, ki a megtámadott jogügyletben, mint jogszerző fél, részt­vett; ámde ez a jogszabály nem alkalmazható, a felek jogviszo­nyát az országos földbirtokrendező bíróság határozata szabá­lyozta, amely határozat más bírói intézkedéssel felül nem bírál­ható. K. Az országos földbirtokrendező bíróságnak az iratok közt elfekvő 59325/1929. számú iratai tartalma szerint az alperes és 0. J. a pusztako­vácsi körjegyzői hivatalban 1929. október 28-án felvett és általuk aláírt jegyzőkönyvben egybehangzóan kijelentették, hogy alperes az igénybe vett váltságföldekből részére kiosztott házhelyről lemond, az arra épített kis családi házat 2840 P-ért O. J.-nak eladta és mindketten kérték ezt a ház­helyet 0. J.-nak juttatni; a 2840 P. vételárat a vevő O. J. a 2 •/.—6 /. alatt csatolt nem kifogásolt nyugták tanúsítása szerint 1927. szeptemberétől 1928. márciusig részletekben teljesen kifizette. az országos földbirtokrendező bíróság az 1929. november 11-én 59325/1929. sz. a. kelt végzésével az alperesnek a házhelyről történt lemon­dását tudomásul vette és az ekként felszabaduló házhelyet 0. J.-nak jut­tatta. Minthogy az országos földbirtokrendező bíróság a juttatás kérdésében hozott jogerős határozata más bírói intézkedéssel felül nem bírálható, és minthogy a juttatott házhelyen felépült családi ház mint a telek alkotórésze az ingatlan jogi sorsát osztja és ekként az országos földbirtok­rendező bíróság fent jelzett határozata következtében ez a családi ház is O. J. tulajdonába ment át: a félülvizsgálati kérelemben felhozott azok a támadások, amelyek az alperes és 0. J. közt létesült adásvételi ügylet semmisségére vonatkoznak az előzetes engedély és írásbeli szerződés hiánya, valamint a juttatott ház­hely elidegeníthetetlen természete miatt, sikerre nem vezethettek már azért sem, mert ezek a kérdések az országos földbirtokrendező bíróság határo­zata folytán a jelen perben már felül nem bírálhatók, és pedig tekintet nél­kül arra, hogy a földbirtokrendező bíróság szóban levő határozata a jelen kereset beadása és a végrehajtatónak foglalása után hozatott meg. A felperes felülvizsgálati kérelmében amiatt is támadta a fellebbezési bíróság ítéletét, mert az alperes és 0. J. között létrejött jogügyletet a jó erkölcsökbe ütköző volta és a hitelezők kijátszására irányuló célzata miatt hatálytalannak nem mondotta ki. Ez a támadása sem vezethetett sikerre és pedig már azért sem, mert igaz ugyan, hogy a hitelező jogosítva van az adósnak oly jog­ügyleteit, amelyek az ő kijátszására köttettek, per útján megtámadni és a keresettel a tőle elvont kielégítési alap visszaszerezhetése céljából azt a harmadik személyt is perbe vonni, ki a megtámadott jogügyletben mint jog­szerző fél résztvett; ámde ez a jogszabály nem alkalmazható a jelen esetre, amelynél a felek jogviszonyát az országos földbirtokrendező bíróság határozata szabá­lyozta és amely határozat a fentiek szerint más bírói intézkedéssel felül

Next

/
Oldalképek
Tartalom