Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 7. szám - Kettős törvényes atyaság és a gyermek megtámadási joga
268 teni, mintha kikötés nem lett volna. Végső konklúziója, hogy a Nemzeti Bank külföldi fizetési eszközben történő teljesítésre engedélyt nem adhat, ezért az ilyen teljesítés tilos s minthogy ezzel az obligatio nem szűnik meg(?), a hitelező pengőben való fizetést teljes kiegyenlítésül tartozik elfogadni. Dr. Iván álláspontja — a részletek tekintetében nem kívánok vitába bocsátkozni, — szintén nem oldja meg a kérdést, és pedig ugyanazon megfontolások alapján, amelyek miatt — a rendelet világos tartalma folytán — a Munkácsi-féle konstrukciónak sincs átütőereje. Nem hagyhatom még sem említés nélkül, hogy az a nézete, hogy az effektivitás csak a kirovópénz (pénznemtartozás) és nem a lerovópénz (fizetőpénznem) oldalán jelentkezik, szembenáll úgy a törvénnyel, mint a gazdasági szükségletekkel. Az Iván-féle álláspont helyessége mellett a kereskedelmi törvény 326. §-a 2. bekezdésének semmi értelme sem volna. Ügy tartom, hogy csakis törvényes rendelkezés oldhatja meg a kérdést. A megfelelő új szabályozás szükségessége mellett a már előadottakon kívül még a következőt hozom fel: Döntő a bár elértéktelenedett, de értékcsökkenést nem szenvedett pengő belső valutárís pozíciója. Ezzel szemben nem hajolhatok meg az olyan okfejtés előtt (Jogtudományi Közlöny 1932. évi 11. szám N.: A belföldi hitelezők valutakövetelése), hogy ártunk a pengőnek és az ország megtépett hitelének, ha közhatalmú intézkedéssel, vagy akár tudományos felfogással is(?) a külföldi valutában meghatározott követelést szerzett jogok elnyomásával pengőre konvertáljuk. Ez az álláspont külföldi hitelező javára fennálló effektív valutaköveteléseknél még bizonyos meg győző erővel rendelkezik, — bár a transzfermoratórium a a külföldi hitelező valutakövetelésén is csorbát üt és újabban még a népszövetségi kölcsön kamatait is csak a Nemzeti Bank hivatalos jegyzése alapján számított pengőben tudja az állam a külföldieknek is szolgáltatni. Mi jogon követelhesse tehát a magyar hitelező, midőn követelésének mostani elfogadásával hátrányt sem szenved, a jogi helyzet függőbentartását? Lehetnek ugyan nehézségek a kérdés gyakorlati megoldásánál. Ki a belföldi és ki a külföldi hitelező? Méltányosnak találom az olyan rendezést, hogy effektív valutát — pro futuro — csak az eredeti jogszerző, külföldön lakó, külföldi állampolgár követelhessen. A magyar állampolgár, bár külföldön tartózkodik, vegye ki részét gazdasági bajainkban, a külföldi állampolgár pedig, kinek lakhelye, telepe Magyarországon van, a pengőben való teljesítés elfogadásával kárt nem szenved, — sőt ha ma kénytelen pen-