Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 6. szám - Biztosítási esemény esőbiztosításnál
132 A fellebbezési bíróság a végrendeleti tanuk vallomásából ekként megállapított tényállás alapján a kir. Kúria ítélkezési gyakorlatának megfelelő helyes jogi okfejtéssel álapította meg, hogy a néhai K. M.-nét korábban nem ismerő három végrendeleti tanúnak nem volt meg a végrendeleti tanúskodáshoz az 1876 : XVI. t.-c. 3. §-ában megkívánt képessége. Az 1876 : XVI. t.-c. 3. §-a szerint ugyanis a végrendeleti tanuknak képeseknek kell lenniök annak bizonyítására, hogy az örökhagyó személyében csalás vagy tévedés nem történt. Ez azt jelenti, hogy végrendeleti tanuk csak oly személyek lehetnek, akiknek mindegyike személyes ismeretség alapján vagy más megbízható alapon kétséget kizáró módon meggyőződött az örökhagyó személyazonosságáról. A törvény ily értelmezéséből következik, hogy a végrendelkezőnek csupán az egyik végrendeleti tanú útján történt megismerése a végrendelkezéshez kellő képesség megszerzése alapul nem szolgálhatott, mert ez végeredményben egyértelmű volna azzal, hogy elég, ha egy tanúnak meg van a törvényben megkívánt képessége, ami pedig a törvénnyel nyilvánvalóan ellenkeznék. De nem szolgálhatott a személyazonosság megállapítására alapul a végrendelkezönek az egyik végrendeleti tanúval és a kedvezményezett rokonsággal folytatott az a beszélgetése sem, amelyből a végrendeleti tanuk — vallomásuk szerint — a végrendelkező személyazonosságára következtettek, mert ez a beszélgetés valószínűvé tehette ugyan a végrendelkező személyazonosságát, de nem volt elegendő ahhoz, hogy a végrendeleti tanuk a személyazonosságról kétségtelenül meggyőződjenek. Minthogy pedig a törvény a végrendeleti tanuknak a személyazonosság bizonyítására képességét a végrendelet érvényességének kellékéül követeli meg és így ennek a kelléknek hiánya okából érvénytelen az a végrendelet, amelyre a felperesek keresetüket alapítják akkor is, ha valóban K. M.-né volt a végrendelkező; — ezért a fellebbezési bíróság helyesen utasította el a keresetet. A kifejezettekből folyóan a felpereseket a per főtárgvára vonatkozó alaptalan felülvizsgálati kérelmükkel el kellett utasítani. (1931. nov. 5. — P. !. 4491'1929.) 173. Mt. 1882. §. — Végrendelet értelmezése. — Jogszabály, hogy a magyarázati eszközök nem használhatók fel olyan jog érvényesítésére, amelyet a végrendelet nem tartalmaz, vagy az örökhagyó olyan szándékának megállapítására, amelyet végrendeletből kiolvasni nem lehet. K. A perújítás rendén felhozott új adatok az alapperbeli tényállás megváltoztatására és abból az örökhagyó akaratára vont következtetés megdöntésére nem alkalmasak. Örökhagyó a végrendelet felvételével megbízott dr. H. A. kir. közjegyző előtt az 1874. évi XXXV. t.-c. 82. §-ának b) pontja értelmében személyesen jelentette ki végakaratát, — a kir. közjegyzőnek tehát a végrendelet tartalmát kétségtelenül ismernie kellett, — ennek dacára a fellebbezési bíróság dr. H. A.-nak a bizonyítani kívánt tényállás valóságára kért